1 Sámuel 7,7-12

2017.03.03.

A hit meglepetései

1 Sámuel 5,11-6,3; 7,7-12

 

Kétségkívül aranyos, de hogy fog minket győzelemre vezetni? Kedves Testvérek. A kivetített képen egy karikatúrát láthatunk, amely a gyermek Jézust ábrázolja azokkal az emberekkel, akiknek komoly kétségeik vannak afelől, hogy Ő lesz a megígért Messiás. És valóban, érthető a kétkedés, mert ha ránézünk egy törékeny, apró életre, aki ki van szolgáltatva mindennek, akit etetni, pelenkázni, öltöztetni kell, akkor nem biztos, hogy a világ szabadítója jut először az eszünkbe.

            Ennek ellenére ma is sokak szívében megfogalmazódik a gondolat: könnyű lehetett azoknak, akik látták az Úr Jézust. Ha mi is ott lettünk volna, amikor megszületett, ha mi is hallhattuk volna az Ő tanításait, biztosan könnyebb lenne a Benne való feltétel nélküli hit. Azonban ha jobban belegondolunk, azért Jézus kortársainak sem lehetett olyan könnyű.

            Meghatódva olvassuk, hallgatjuk a karácsonyi történetet, amikor a bölcsek hosszú utat megtéve megérkeznek a barlangistállóba, és leborulnak az Úr Jézus előtt. De azért valljuk be őszintén, ők sem erre számítottak. Először Jeruzsálembe mentek a királyi palotába. Hát hol lehetne a zsidók királya, ha nem a zsidók fővárosában, Jeruzsálemben, a palotában. De nem volt ott. Isten vezetését követve néhány kilométerrel arrébb kellett menni, Betlehembe. És hol találták meg? Egy sötét, komfort nélküli, nem túl illatos barlangistállóban, ahol az állatok számára fenntartott etetőben, a jászolban feküdt a megígért Messiás. Azt gondolom, nagy hit kellett ahhoz, hogy komolyan vegyék: Ő a zsidók királya. Látták Őt, de váratlan körülmények között. Mégis elhitték, hogy Ő az. Nem gondolkodtak, hogy akkor most jó helyen járunk-e, nem beszélték meg, hogy akkor most mi legyen, hanem hittek Benne, és leborulva imádták Őt.

            De még a pásztoroknak is meglepő lehetett a helyzet. Őket angyali sereg szólítja meg, azzal a hírrel, hogy megszületett a Megváltó, akit jászolba fekve fogtok megtalálni. Milyen furcsa lehetett számukra, hogy a világ szabadítója egy olyan helyre érkezik, ahol ők is naponta megfordultak. Nem a kastélyba, nem egy komfortos szállodába, hanem egy egyszerű istállóba. Hát ez lenne a nagy Isten szabadítása? Nem valami nagy szám – gondolhatták volna. De nem ezt gondolták, hanem hittek, és örültek, hogy ott lehetnek Jézus földi életének első óráiban, és leborultak előtte, és ők is imádták az Urat.

            Hasonlóan nagy hitre volt szükség néhány évtizeddel később, amikor Jézus felnövekedve szolgálatba állt. Bizonyára több, hozzá hasonló vándorprédikátor is volt abban az időben, a tanítványok mégis az első szóra követték Őt. Nem mondták, hogy várjon egy kicsit, nem kérdezték, hogy hová fognak menni, hanem otthagyták családjukat, munkájukat, mindenféle munkaeszközüket, és követték őt. Ehhez is komoly hitre volt szükség. Hiszen bár Keresztelő János szabadítót ígért, Jézusról ránézésre ezt nem sokan tudták megállapítani. Ő nem lázította az embereket, hanem békítette őket. Ő nem szervezet sereget, hanem gyógyított, és csodákat tett. Ő nem szidta a római, elnyomó hatalmat, hanem szeretetre és türelemre akarta nevelni az övéit. Hát ő lenne a nagy szabadító? – tehették fel a kérdést sokan. Ez a puhány, konfliktuskezelő lenne az, aki majd megszabadít bennünket? Hát nem úgy tűnik. Csak az látta benne a szabadítót, aki hittel nézett Rá.

            És szolgálatának utolsó szakasza sem feltétlenül arról beszélt, hogy Ő volna a világ Ura. Ahogy elfogták a Gecsemáné kertben, ahogy kigúnyolták, leköpték, megalázták, ahogyan elítélték, és ahogy keresztre feszítették, minden eszébe jut az embernek, csak az nem, hogy neki olyan nagy hatalma volna. Sokan gondolhatták, hogy ha Ő lenne az Isten Fia, akkor biztosan megvédené magát. Lehet, hogy a farizeusok és az írástudók között is sok ilyen ember volt, aki azért nem tudott hinni Benne, mert arra várt, hogy majd Jézus elrendezi a dolgokat, és ha tényleg Ő a messiás, legyőzi a rá támadókat. Mert hát sokféle Messiást vártak, keményet, irgalmatlant, lázítót, aki majd felszabadítja őket a rómaiak elnyomása alól, de Jézus egyik elvárásnak sem felelt meg.

Aki nem látott tovább a szeménél, az nem jutott hitre, az nem vette komolyan Jézus hatalmát, és a vele való kapcsolat jelentőségét. Aki azonban bízott Benne, az Jézus feltámadása után csodálatos örömben részesült, hiszen a látszólag elvesztett harc után kiderült, hogy az Úr mégiscsak győzött, sőt sokkal nagyobb diadalt aratott, mint azt bárki is várta volna. Nemcsak a rá támadók vádjait győzte le, hanem a bűn és a halál hatalmát is, így pedig mindnyájunkat megszabadított a kárhozattól. Váratlan meglepetésként a Mindenható Isten valóra váltotta ígéretét, és Megváltotta a hitetlen világban élő, de benne bízó lelkek sokaságát.

            Kedves Testvérek. A felolvasott ószövetségi szakasz is egy ilyen helyzetről beszél. Az elmúlt napokban olvashattunk arról, hogy Éli főpap fiai miatt nagy bajba kerül Izrael népe. Mivel Hofni és Fineás méltatlanul szolgálták az Urat a silói szentélyben, és mivel apjuk, Éli nem lépett fel elég határozottan velük szemben, Isten kijelenti Sámuelnek, hogy meg fogja büntetni a népet. És valóban, hamarosan számos tragédiát kell átélnie Izraelnek. Először is rájuk támad az ellenség, a filiszteus sereg, a csatában pedig odaveszett Éli mindkét fia. Amikor az idős pap meghallja a hírt, hátraesett, és azonnal meghalt ő is. Emellett azonban Isten jelenlétének ősi jelképe, a szövetség ládája is odaveszett az ütközetben. Éli menye közben megszüli árva fiát, és nevében összegzi a nép veszteségét: Ikábótnak nevezi, ami annyit jelent: odalett Izrael dicsősége, mert elveszett a szövetség ládája, és meghalt a férje is, meg az apósa is.

            Mindenki tudta, és érezte, hogy nagy a baj. Nincs ott a láda, amelytől egyébként a filiszteusok is tartottak, és három pap is életét vesztette. Az ellenség továbbra is támad, a nép pedig aggódik, vajon most mi lesz. Sámuel azonban hitt az Úrban, és könyörgött hozzá, Isten pedig váratlanul, szinte meglepetésképpen jóra fordította sorsukat.

            Először is haza kerül a láda. A filiszteus városokban, ahol csak megjelenik a szövetség ládája, valami baj történik. Az első városban összedől a bálványszobor, majd másnapra újra eldől, és szét is törik. Aztán a további helyeken is járványokat, fekélyeket okoz a láda jelenléte, így a filiszteusok hamarosan úgy döntenek, hogy mielőtt még nagyobb baj történne, inkább visszaküldik.

            És a másik történetben is Isten szól bele a dolgok menetébe. Megint támad a filiszteus sereg, a nép azonban Sámuelhez kiált, hogy továbbítsa könyörgésüket Isten felé, és kérjen számukra szabadulást. Sámuel pedig áldozatot mutat be, és imádkozik, az Úr pedig meghallgatja könyörgését. Csata közben, amikor a filiszteusok előre törtek, Isten hangos mennydörgés formájában közbeszól, az ellenséges sereg pedig hallva a hangot, összezavarodik, és elmenekül.

            Ebben a két helyzetben is feltehetnénk a kérdést: ki hitte volna? Ki gondolta volna, hogy csak úgy, magától vissza fog kerülni a szövetség ládája a néphez, és ki remélte volna, hogy Isten mennydörgés formájában elűzi a népére támadó ellenséget? Hát senki. Mégis, mivel hittek Istenben, mivel tőle várták a segítséget és a megoldást, Ő megkönyörült rajtuk, és meglepő, szokatlan módon, de megsegítette őket. Sámuel pedig, hálából oltárt épít az Úrnak, elnevezi a helyet, és ezt mondja: mindeddig megsegített minket az Úr!

            Kedves Testvéreim! Istennek vannak ilyen meglepetései. Ez mutatkozott meg a gyermek Jézusban, a galileai vándortanítóban, a kereszten függő megváltóban, valamint az imént említett két történetben is. Mert tovább lehet látni a láthatóknál. Pál apostol mondja: a hit tehát a remélt dolgokban való bizonyosság, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ez az a hit, amelyben mi is mindnyájan még fejlődhetünk.

            Amikor azt látjuk, hogy nincs esélyünk a győzelemre, jusson eszünkbe, hogy a látszat, az sokszor csal. Ha úgy tűnik, hogy különböző dolgok úrrá lesznek rajtunk, jusson eszünkbe, hogy a mi Istenünk, minden felett Úr. Amikor úgy tűnik, hogy vesztésre állunk, vagy minden odaveszett, mint az ószövetségi történetben, nyugtasson meg bennünket a tudat, hogy Isten bármikor, bármilyen csatát meg tud fordítani. Bele tud szólni az életünkbe, a körülményeinkbe, az ellenfeleink és próbáink dolgaiba, és váratlanul is tud meglepetéseket okozni.

            Ma este gondolkodjunk el azon, hogy mitől félünk, mi miatt aggódunk? Melyek azok a dolgok, amelyeket még nem tudtunk úgy igazán rá bízni Istenre? Az említett történetek alapján pedig legyen békesség a szívünkben, és adjuk át ezeket a félelmeinket Urunknak, hogy az Ő jelenléte megnyugvást és biztonságot adjon számunkra.

            Ki hitte volna, hogy a képen látható gyermek Jézus legyőzi a bűnt és a halált? Nem sokan hitték, de akik hitték, azok megtapasztalták az Ő hatalmas szabadítását. Hát győzzük le mi is a hitetlenséget, és bízzunk Istenben, még jobban, mint amennyire most bízunk, és akkor minden időben hitvallásunk lesz Sámuel mondata: Mindeddig, megsegített minket az Úr.

vissza