1Korinthus 1,1-3

2017.07.16.

Hozzánk szóló levél

Textus: 1 Korintus 1,1-3                                                                 

Először is hadd kérdezzem meg, hogy ki az itt közöttünk, aki szeret levelet kapni? Szabad jelentkezni, ha igen. Látom, hogy néhányan bátran, vagy bátortalanul feltették a kezüket. Azért néz mindenki kérdő tekintettel rám, mert nem olyan egyszerű válaszolni erre a kérdésre. Mert a legtöbben talán azt mondanák elsőre, hogy attól függ. Az, hogy szeretünk-e levelet kapni, sok mindentől függ. Először is attól függ, hogy ki a levél feladója. Amikor kinyitjuk a postaládát, és bevisszük a leveleket, legtöbben már út közben átnézzük gyorsan, kitől is jött levél, mert egyáltalán nem mindegy. Ha például a Főgáztól, a Nyírségvíztől, vagy éppen az Eontól jön a levél, bizonyára nem kezdünk el ujjongani, hogy végre megjött az újabb számla. De ha egy régi barátunk, ismerősünk nevét látjuk feladóként, máris jobb kedvünk lesz, és amilyen hamar csak lehet, kibontjuk, és elolvassuk az üzenetet. De az is előfordul, hogy nagy emberektől, vagy éppen politikusoktól kapunk levelet, és hát ki milyen beállítottságú, úgy fogadja ezeket. Vagy örömmel elolvassuk, vagy kapásból dobjuk a tűzre, itt is attól függ a dolog, hogy számunkra mit jelent az illető személye. Püspök úrtól minden évben szoktam kapni egy születésnapi köszöntést, ahogy minden lelkész az egyházkerületben. Először általában elkezdek aggódni, hogy vajon mit küldhetnek a püspöki hivatalból, aztán meg örömmel nyugtázom, hogy csak egy szülinapi igés kártyát adtak fel részemre. Nem mindegy tehát, hogy ki a feladó.

            Azonban az, hogy örülünk-e egy levélnek, vagy sem, nemcsak a feladó személyétől, hanem a címzett kilététől is függ. De mire is gondolok ez alatt? Talán többünkkel előfordult már, hogy egy-egy levél a mi postaládánkban volt, de nem nekünk volt címezve. Vagy valamelyik szomszédunknak, vagy egy hasonló nevű falubelinek. Az ilyen leveleknek általában nem örülünk, mert sok bosszúság lehet velük, vagy vissza kell juttatni a postára, vagy el kell vinni a címzettnek, ha pedig csak úgy félretesszük, és elfeledkezünk róla, akkor meg néhány hét, vagy hónap után már kellemetlen továbbítani, inkább úgy teszünk, mintha nem is tudnánk róla.

            4 évvel ezelőtt, azon a nyáron, amikor idekerültünk, a nyár végén felhívtak az iskolából, és arra kértek, hogy menjek át, valamit mondani szeretnének. Hát fogalmam se volt, miről akarnak beszélni, gondoltam, valami gond lesz már az órarenddel kapcsolatban, vagy ilyesmi. Amikor átértem, elmesélték, hogy hetek óta nagy bajban voltak. Az iskolában ugyanis működik egy Andrássy Katinka nevű művészeti intézmény, és kaptak egy levelet, amiben egy Taj kártya volt. Nem tudták elképzelni, hogy hogyan kaphat a művészeti iskola taj kártyát, mindenkit hívogattak össze-vissza, aztán valahogy eljutottak hozzám, mert rájöttek, hogy az a Taj kártya, az éppen akkor megszületett Andrássy Katinka nevű lányomnak volt címezve, csak 2-3 hónappal az érkezésünk után még nem tudatosult senkiben, hogy van ilyen nevű gyermek a faluban. Tehát nemcsak a feladó fontos, hanem a címzett is.

            És harmadjára természetesen az is meghatározza egy-egy levéllel való kapcsolatunkat, hogy mit rejt a boríték. Mi az üzenet? Mert még egy számunkra negatív feladótól is jöhet pozitív üzenet, és egy kedves ismerőstől is jöhet szomorú hír. Nemrég leolvasták a gázórákat, és hamarosan jön az elszámolási csekk. Ilyenkor történhet meg az, hogy ha takarékosabban fűtöttünk, vagy az előző évben túl magasra lett beállítva az átalány, visszakaphatunk népi pénzt. Aki kapott már ilyen levelet, az biztosan örült neki, még akkor is, ha a Gáz szolgáltatótól érkezett a boríték. De az is előfordulhatott velünk, hogy egy kedves ismerősünk adott fel levelet, az üzenet azonban szomorú volt, mert egy gyászjelentést tartalmazott. A feladó és a címzett személye mellett tehát az is nagyon fontos, hogy milyen üzenetet rejt a levél.

            Kedves Testvérek. A bibliaolvasó kalauz szerint a tegnapi napon kezdtük el olvasni Pál apostolnak a Korintusbeliekhez írt első levelét. A következő 31 napon ennek a levélnek a részeit fogjuk olvasni, persze csak ha követjük a napi szakaszokat, ezért azt gondolom, nagyon fontos, hogy most, amikor a levél legelején járunk, tisztázzuk, hogy hogyan is viszonyulhatunk ehhez a levélhez. Örülünk-e ennek a levélnek, kíváncsiak vagyunk-e rá, vagy egyáltalán nem is foglalkozunk vele? Vajon el fogjuk-e olvasni mindazt, ami ebben le van írva, vagy mintha észre se vettük volna, hogy megérkezett hozzánk, éljük tovább az életünket a levél üzeneteitől függetlenül?

            A következő percekben vizsgáljuk meg ezt a számunkra elkészített levelet, a feladót, a címzettet és a bevezető üzenetet, és gondolkodjunk el azon, mit fogunk ezzel kezdeni a következő napokban.

1.     Az első dolog tehát, amit meg kell tudnunk, az az, hogy ki a levél feladója. Ki írta ezt az üzenetet? A levél első sorából megtudhatjuk, hogy a feladó: „Pál, Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola, valamint Szószthenész, a testvér,” aki korábban egyébként a korinthusi zsinagógai elöljáró volt. De feltehetnénk a kérdést, hogy mi közünk van hozzájuk? Miért kellene nekünk arra figyelnünk, amit több száz évvel ezelőtt ez a két ember leírt egy gyülekezetnek? A levél elején választ kapunk kérdésünkre. Azt írja ugyanis Pál, hogy Ő Krisztus Jézusnak Isten akaratából elhívott apostola. Ezt a mondatot érdemes szinte szavanként elemezni. Először is Krisztus Jézus apostola. Vagyis Pál nem a maga gondolatait, nem a maga igazságát próbálja meg tovább adni, hanem azt, amit az Ő küldője, Jézus Krisztus a szívére helyezett. Az apostol szó azt jelenti, hogy küldött, vagyis Pál csak tovább adja mindazt, amit Jézus neki már átadott.

A Bibliaolvasásnak igazából ez az alapja. Azok az emberek, akik annak idején megfogalmazták a Szentírás mondatait, mindnyájan Isten küldöttei. A Szentlélek által leírták Isten üzenetét, és akik azt elolvasták, valamit megértettek Isten Szavából. Azért szólhat ma is hozzánk az Ige, mert voltak olyan emberek, akik az Úr Jézus szolgálatába álltak, és a kezdeti időkben írásban is megfogalmazták a rájuk bízott üzeneteket.

Amellett azonban, hogy Pál Jézus Krisztus apostola volt, azt is leírja, hogy mindez Isten akaratából történt. Nem Pál akarta így, nem Ő akart Bibliát írni, hanem Isten szerette volna megszólítani rajta keresztül az embereket. Ő szólította meg Pált, amikor a damaszkuszi úton épp üldözte a keresztyéneket, és az Ő tervében volt az, hogy Pál megtérését előkészítse, és véghezvigye. Ez is a Biblia hitelességét támasztja alá, hiszen a bibliai könyvek megírása és összeszerkesztése Isten akarata volt, amelyet úgy valósított meg, hogy hozzá közel álló embereket hívott el erre a küldetésre. Először tehát azért kell komolyan vennünk Isten szavát, és így a korinthusi levelet is, mert az nem emberi termék, hanem Isten akaratából jött létre, Isten által elhívott szolgák felhasználásával. Mennyei Atyánk akarata pedig azóta sem változott, ma is azért ad lehetőséget az Igeolvasásra, Igehallgatásra, hogy meghalljuk az Ő szavát, és kövessük az ő tervét.

2. De menjünk is tovább, és nézzük meg, hogy kik a levél címzettjei? Így mondja Pál: „az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják.”

Az első mondat alapján ez a levél a Korinthusi gyülekezet tagjainak szól. Ha azonban tovább megyünk, láthatjuk, hogy szó van itt megszenteltekről, elhívottakról, Isten népéről, és mindazokról, akik bárhol segítségül hívják az Urat. Vagyis ez a levél nemcsak az ottaniaknak szól, hanem mindazoknak, akik azóta is beletartoznak ezekbe a kategóriákba.

Szól először is a megszentelteknek. De ki mondható megszenteltnek? Vajon mi meg vagyunk szentelve? A faluban biztosan sokan azt mondanák, hogy nem. Időnként hozzám is eljut, hogy valaki állítólag azért nem jön a templomba, mert itt olyan emberek vannak, akik képmutatók, meg bűnösök, meg azt nézik, hogy hogyan vagyunk felöltözve, és folytathatnánk a sort. Mintha a mai emberek szájából szólalnának meg a Jézus korabeli farizeusok, akik a miatt szólták meg a Mestert, mert együtt volt a vámszedőkkel, és a bűnösökkel. Jézus annyit válaszolt vádlóinak, hogy nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Hát mi is valahogy így gondolkodjunk. Betegek vagyunk, bűnösök vagyunk, nem vagyunk szentek, de jó esetben azért vagyunk itt, hogy meggyógyuljunk bűneinkből. És az, hogy itt vagyunk, az, hogy kapcsolatban vagyunk az Úr Jézussal, megszólítjuk Őt, és figyelünk az Ő szavára, bennünket is megtisztít, úgy is mondhatnánk, megszentel. Nem azért vagyunk megszenteltek, mert olyan tökéletes az életünk, hanem mert az Úr Jézus közelében megszentelődhetünk, megtisztulhatunk.

De azért is szól nekünk ez a levél, mert bennünket is, ahogyan a levélíró Pál apostolt, maga Isten hívott el a gyülekezetbe. Isten az, aki elindít bennünket egy-egy vasárnapon, Ő az, aki megszólít minket, és Ő az, aki formálni tudja az életünket. Azzal pedig, hogy Egyszülött Fiát értünk adta a kereszten, saját gyermekeivé fogadott minket. Erről is ír Pál. „Akiket ő elhívott és saját népévé tett” – mondja. Sőt, még tovább bővíti a megszólítottak körét, és azt mondja, hogy azoknak is szól a levél, akik bárhol segítségül hívják az Urat. Vagyis mindnyájan a címzettek közé tartozunk. Nem azért, mert olyan szent az életünk, hanem azért, mert Isten akarta, hogy elérjen hozzánk az Ő szava.

 3. Végül pedig, harmadjára nézzük meg, mi az az üzenet, amely a levél legelején előre vetíti a fő mondanivalót. Ezt így olvastuk: „Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.” Kegyelem, és békesség. Ha megnézzük a különböző páli leveleket, szinte mindegyik így kezdődik, ezért is szoktuk az istentisztelet elején ezzel köszönteni a gyülekezetet. Mert Pál apostol minden levelében arról a kegyelemről beszél, amelyet Ő maga is átélt. Mert sokáig szembe ment Istennel, sokáig bűnben élt, de Isten kegyelméből átélte, mit jelent az, amikor az Úr mindent megbocsát neki, sőt még új küldetést is bíz rá.

Testvérek, ez az a kegyelem, ami az egész korintusi levelet átjárja. Miközben Pál megpróbálja korrigálni az eltorzult szokásokat, miközben a szeretet himnuszát mondja, és miközben a test feltámadásáról beszél a levél végén, végig arra a csodálatos kegyelemre mutat, amelyet Ő is átélt.

Vajon kell-e nekünk ez az üzenet? Érdekel-e minket az Isten kegyelme? Elolvassuk-e, átgondoljuk-e mindazt, amit az Úr Jézus értünk vállalt, azért, hogy ne a kárhozatra, hanem majd az örök életre jussunk? Fontos-e számodra ez a levél, ez az üzenet?

Ha igen, akkor meg fogod tapasztalni azt a békességet is, amely szintén az üzenet része. Ha elnyerted a kegyelmet, akkor bármilyen helyzetbe kerülj is, bármilyen próbával kell is szembenézned, a békesség ott lesz a szívedben. Nem holmi nyugtatóktól elkábult üresség, nem fájdalomcsillapítás, hanem békesség, amely a legnehezebb helyzetekben is megmarad, mert tudja, övé az Isten kegyelme.

Testvérem, van-e ilyen békességed? Mert próbád az biztosan van, de békességed, Istentől való békességed van-e a szívedben? Mert ez a lényeg. Békesség Istentől, ahogy az erdélyi reformátusok mondják. Békesség, amely Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól van. Mert ezt is hozzáteszi Pál, pontosan leírja, hogy honnan lehet valódi békességünk. Csakis Istentől, a mi Atyánktól, és a mi megváltónktól, Jézus Krisztustól. Máshol, másnál hiába keressük, nem fogunk rálelni a békességre.

Hát adja Isten, hogy a következő hetekben is, amikor majd olvassuk ezt a levelet, ez a békesség megszülessen a szívünkben, vegyük komolyan az Igeolvasást, hogy minden nap van számunkra elkészített levél, amelyben Isten a feladó és mi vagyunk a címzettek, és figyeljünk az Ő szavára, mert csakis így nyerhetjük el a számunkra létfontosságú kegyelmet, és a tőle jövő igazi békességet. Ámen.

vissza