1Thesszalonika 3,6-13; Kolossé 1,3-8

2015.05.10.

Jó hírek

Lekció: 1Thesszalonika 3,6-13; Textus: Kolossé 1, 1-8

Kedves gyülekezet! Nem telik el úgy nap az életünkben, hogy ne találkoznánk valamiféle híradással. Ha szeretnénk tudni az aktuális híreket, elég, ha kezünkbe vesszük a távirányítót, bekapcsoljuk a televíziót, és kedvünk szerint válogathatunk a különböző híradók között. Mások rádióhallgatással kezdik a napot, ahol a reggeli műsorok és ébresztő dallamok között megtudhatják a legfrissebb információkat úgy az időjárásról, mint az útviszonyokról. S persze olyan is van, aki járatja valamelyik napilapot, és reggelizés közben azt lapozgatja át, hogy tisztában legyen a közérdekű dolgokkal.

De még ha nem is szeretnénk híreket hallani, akkor sem kerülhetjük el őket. Hiszen ha csak végigmegyünk az utcán, vagy bemegyünk a boltba, máris áradnak felénk a különböző reklámok, kiragasztott hirdetések, vagy megszólítanak az ismerős arcok, hogy hallottuk-e a nagy hírt, és már mondják is a legfrissebb pletykát.Mindezzel nem is lenne baj, ha két probléma nem ütné fel a fejét időről időre a hírek tekintetében. Az egyik baj az szokott lenni a hírekkel, hogy sokszor nem az igazságon alapszanak. Valaki véletlenül belehallgat egy beszélgetésbe, egy részletét meg is érti, csakhogy mivel nem hallotta az egészet, könnyen félreértheti az információt. Ebből lesz aztán az, hogy egy rész igazságból óriási pletyka kerekedik, aminek semmi valóságalapja nincsen. Azonban olyan is előfordul, hogy nem véletlenül, hanem szándékosan tévesztenek meg bennünket részigazságokkal, vagy hazugságokkal. Ha otthon elővesszük az újságot, vagy híradót nézünk, figyeljük meg, hogy a hírek címe milyen sok esetben másról szól, mint maga a hír. Például feltesznek egy kérdést, amire mindenki felkapja a fejét, amire mindenki odafigyel, de közben a cikk nem is arról szól.

Az elmúlt másfél napban Beregdarócon voltunk néhány konfirmandussal, és ha valaki rosszindulattal írna egy cikket erről az alkalomról, azt a címet is adhatná neki: határ menti üdülés: avagy hogyan élvezi az életet a nagyfalusi lelkész? Ha valaki csak ezt hallja, azt gondolhatná, hogy pihenni mentem Beregdarócra. Persze az ilyen kiruccanásokban mindig benne van a felkészülés, az éneklés, játékok vezetése, kellékek előkészítése, utazás, áhítatok kitalálása, eltervezése, és a fiatalokkal való 24 órás jelenlét, ami minden, csak nem pihenés.A megtévesztő részigazságok mellett a másik probléma az szokott lenni a hírekkel kapcsolatban, hogy egyre inkább a szomorú, tragikus információk kerülnek napvilágra. Ha megnézünk egy átlagos esti híradót, akkor igen könnyen elmehet a kedvünk mindentől. Hiszen a legtöbb hír valamilyen balesetről, tragédiáról számol be, és azt mutatja meg, hogy milyen szörnyű világban élünk. Közben pedig alig esik szó a pozitív dolgokról. Nagyon ritka a vidám, örömet okozó hír, mert inkább a szenzáció, inkább a dráma az, amit elénk tárnak. Inkább a lázadásokról, vitákról, nézeteltérésekről adnak számot, mint a békülésről, vagy az együttműködésről. Inkább a sztárokat járatják le, mint hogy egyszerű emberek sikeréről, eredményes munkájáról számolnának be.

Kedves Gyülekezet! Felolvasott igénkben szintén egy híradásról van szó. Az a hír azonban, amelyről Pál apostol beszél, teljesen más, mint amelyekről idáig beszéltünk. Más ez a hír, mert az a két probléma, amelyet megemlítettünk, nem érinti. Vagyis nem részigazságon, nem valami kitaláción alapszik, hanem valóságos, megtörtént eseményeken, és nem szomorú, tragikus az információ, hanem örömteli.A kolosséi levél elején az apostol mindjárt a hálaadásáról beszél. Van oka az Istennek való köszönetmondásra, mert bár ő maga valószínűleg nem járt Kolosséban, de egyik szolgatársa, Epafrász által jó hírek érkeztek hozzá a gyülekezet életéről. Először is Pál arról számol be, hogy hallott a kolossébeliek Krisztus Jézusba vetett hitéről. Vagyis tudja, hogy a feltámadott Úr határozza meg életüket. Ő az, akit megismertek, akinek elfogadták váltsághalálát, és aki összeköti őket a Mennyei Atyával. Aztán arról is szó esik, hogy a kolosséi gyülekezet életében az egymás iránti szeretet is megmutatkozik. Az a szeretet, amely az imént említett hitből fakad. Mert aki megismerte a feltámadottat, aki hisz benne, az képessé válik a felebarát iránti szeretetre is. Arra a szeretetre, amelyről Pál az első korinthusi levélben a szeretet himnuszban is beszél, amely türelmes, jóságos, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat és amely összeköt minden hívőt. Harmadjára pedig az apostol a gyülekezet reménységéért is hálát ad Istennek, amely napról napra erőt ad számukra a próbák elhordozásához, és amely által a különböző tévtanítások kereszttüzében is biztonságosan tudnak előre haladni. Hit, remény és szeretet. Ezekért ad hálát az apostol levelében Teremtő Urának. Nem a gyülekezet teljesítményét, érdemeit, felmutatott eredményeit köszöni meg Pál, hanem azokat a jeleket, amelyek arról tanúskodnak, hogy kolosséban sokan valóban megértették az evangéliumot, és tényleg Isten gyermekei lettek.

Milyen jó, hogy az apostol így tud örülni ennek a számára ismeretlen gyülekezetnek. Milyen jó érzés lehetett neki, aki Jézussal való találkozása óta folyamatosan az Ő evangéliumát hirdette, hogy máshol is, más emberek által is terjed a világ legjobb híre. És milyen csodálatos élmény lehetett a kolosséi gyülekezetnek, amikor Páltól, a híres apostoltól levelet kaptak, és összegyűlve a maguk kis gyülekezeti házában, felolvasták az ő hálaadó sorait. A levél hallatán biztosan még jobban megerősödött a hitük, és még inkább elkötelezték magukat az Úr szolgálatára, hiszen jó azt hallani, hogy saját gyülekezetüknek, ahová tartoznak, jó híre van.

Hasonló örömhírt oszt meg az apostol a mai napra kijelölt újszövetségi szakaszunkban is, amelyből kiderül, hogy Pál nagyon megörült, amikor Timóteustól jó híreket kapott a thesszalonikai gyülekezetettel kapcsolatban. Milyen jó lehetett nekik is, hogy az apostol örül hitük növekedésének. És úgy gondolom testvérek, mi is mindnyájan örülnénk, ha kapnánk egy hasonló levelet. Milyen jó lenne, ha akár gyülekezetünk közösségébe, akár személyesen hozzánk is érkezne egy ilyen dicsérő levél, amely arról beszél, hogy értünk, és miattunk valaki hálát ad az Istennek. Milyen jó lenne, ha valaki a környezetünkből, vagy valaki egészen távolról imádságban megköszönné, hogy hallhatott a mi hitünkről, a mi szeretetünkről és reménységünkről. Milyen jó lenne, ha jó hírünk lenne. Ha jó híre lenne a tiszanagyfalui/virányosi református gyülekezetnek, ha jó híre lenne benne saját családunknak, és önmagunknak. Ha arról beszélnének a faluban, vagy a környéken, hogy igen, ők megismerték a feltámadott Urat, hisznek benne, és ez látható a hétköznapi életükön is.

Ahhoz, hogy ez valóban így lehessen a mi életünkben, tudnunk kell, hogy ott, annak a kolosséi és thesszalonikai gyülekezetnek miért volt jó híre. A válasz nagyon egyszerű. Az Ő jó hírük egy jó hírre épült. Vagyis azért lehetett jó híre a gyülekezetnek, mert engedték, hogy a világ legjobb híre, az evangélium, Isten öröm üzenete átjárja az életüket. Pál azt írja a kolosséiakról, hogy megismerték az Isten kegyelmét, a feltámadott Krisztus hírét, és ez, mint egy elvetett mag, kikelt az ő életükben, és gyümölcsöt termett. Először a megtérés gyümölcsét, aztán az igaz hit gyümölcsét, majd az egymás iránti szeretet gyümölcsét, és végül az Istenbe vetett reménységét. Azért volt tehát jó hírük, mert megérkezett hozzájuk az örömhír, az evangélium.

Kedves Gyülekezet. Felolvasott igénk arra indít bennünket, hogy vizsgáljuk meg életünket, és gondolkodjunk el azon: vajon nekünk, milyen a hírünk? Vajon mit mondanak rólunk az emberek? Azt, hogy példás életet élünk, hiteles keresztyének vagyunk? Vajon szeretettel fordulunk az emberekhez, és látszik az Istenbe vetett reménységünk? Vagy éppen ezeknek az ellenkezője terjed rólunk? Azt mondják, hogy vasárnapi hívők vagyunk, akiknek a hétköznapokban nem mutatkozik meg a hitük? Akiknek az élete nem terem gyümölcsöt? Vagy olyanok vagyunk, akik folyamatosan hallják a jó hírt, de idáig még semmi változás nem történt az életükben? Jó őszintén magunkba nézni, és felmérni, milyen következménye van életünkben az evangéliumnak. Persze az is veszélyes lehet, hogy elhitetjük önmagunkkal, hogy jó hírünk van, tehát nincs min változtatni.

Talán úgy érezzük, hogy minket szeretnek, megbecsülnek az emberek, azt gondolják rólunk, hogy ez igen, így kell élnie egy Krisztushoz tartozó hívőnek. Nagyon jó, ha ez így van, de még fontosabb, hogy ne csak a látszat, hanem a valóság is ezt bizonyítsa. Hogy szív szerint is az Úréi legyünk, ne csak látszólag. Hogy akkor is rá figyeljünk, őt kövessük, amikor senki más nem lát minket, csak a Mindenható. De még ha ilyen jó hírünk is van, akkor is tudnunk kell, hogy hitünkben folyamatos megújulásra van szükségünk. Pál azt írja, hogy a jó hír, az evangélium az egész világon gyümölcsöt terem, és növekszik, mert így működik. Tehát ha ott van a szívünkben az örömhír, akkor nem szabad megelégednünk egy bizonyos kegyességi szinttel, hanem folyamatosan növekednünk kell, és újabb és újabb gyümölcsöket kell hoznunk. Gondoljunk csak bele, mit kezdenénk egy almafával, ha egész életében csak egyszer hozna gyümölcsöt? Még ha majd leszakadna a sok terméstől, akkor sem tudnánk vele a következő években mit kezdeni. Hát így van ez a keresztyén életben is, folyamatos termésre van szükség. Növekedésre, erősödésre, érésre és gyümölcstermésre.Ha valakinél ez a folyamat megreked, vagy megszakad, annál valami probléma van. Mert ha a Krisztus örömhírének nincs következménye az életünkben, ha nem teremjük a hit, a remény és a szeretet gyümölcsét, ha ugyanúgy éljük tovább az életünket, akkor nem ismertük meg igazán az evangéliumot. Akkor nem engedtük be a szívünkbe az Úr Jézust, vagy beengedtük, de nem hagyjuk, hogy ő irányítson bennünket.

Kedves Testvérek! Nem mindegy, hogy milyen hírünk van. Nem mindegy sok esetben, hogy mit mondanak rólunk az emberek, és egyáltalán nem mindegy, hogy Isten, aki igazán ismer, milyennek lát bennünket. A mai napon vigyük magunkkal az evangéliumot, azt az örömhírt, amely az egész világra hatással van. Azt a hírt, amely téged is és engem is érint, amely arról szól, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Építsük erre a hírre az életünket és jó híradósként engedjük, hogy életünk folyamatosan teremje azokat a drága gyümölcsöket, amelyek Isten dicsőségét szolgálják. Ámen.

vissza