2 Mózes 10,1-11

2015.07.26.

Tovább adni és tanulni belőle

Textus: 2 Mózes 10, 1-11                 2015.07.26.

Kedves Testvérek. Ha követtük az elmúlt napok ószövetségi szakaszait, egymás után láthattuk a csapásokat, amelyekkel Isten Egyiptomot sújtotta. Az eddigi csapások leírása során észrevehettük, hogy a különböző beszámolók hasonló folyamattal mentek végbe. Minden csapás onnan indult, hogy Isten megszólította Mózest és közölte vele, mit üzen a fáraónak. Ezt követően Mózes és Áron együtt elmentek az uralkodóhoz, és tudtul adták neki Isten akaratát. Ez után az első néhány csapásnál rendre a fáraó elutasítása következett, a vége felé azonban már az is előfordult, hogy egyes esetekben az uralkodó részben útnak engedte Izrael népét. Mai szakaszunkban is ezt láthatjuk. A fáraó enged, aztán meggondolja magát, és mégsem enged.

Az engedetlenségnek pedig minden esetben Isten soron következő csapása vet véget. És ami árulkodó jel: a hetedik csapástól már a fáraó hívatja Mózeséket, hogy járjanak közben Uruknál, legyen vége az adott nyomorúságnak. Azonban bár a vége felé már látszik némi bűnbánat a fáraó részéről, újból és újból megtagadja Isten parancsát és kemény marad a szíve.És ezen a ponton, ha figyelmesen hallgattuk az Igét, felmerülhet bennünk egy kérdés. A Szentírás ugyanis a csapások végén következetesen megjegyzi, hogy kemény maradt a fáraó szíve, ahogyan megmondta az Úr, vagy ha másként írja, akkor úgy fogalmaz: megkeményítette az Úr a fáraó szívét.

Most akkor hogy van ez, testvérek? Isten eldöntötte, hogy a fáraó nem fogja elengedni a népet és belenyúlva a gondolataiba úgy intézte, hogy valóban konok maradjon az uralkodó? Tesz olyat Isten, hogy felülről irányítja egy ember gondolatait? Ha visszagondolunk a teremtésre, akkor azt mondhatjuk, hogy a szabad akarat alapvető emberi tulajdonság. Isten nem erőlteti ránk akaratát. Elmondja, mi a jó, merre érdemes menni, és ha hallgatunk rá, akkor az ő kezében biztonságban lehetünk. A fáraó esetében arról lehetett itt szó, hogy Isten jól ismerte őt, mint embert, és tudta, hogy a hatalomvágy, a pénz, a rabszolgatartás sokkal fontosabb lesz neki, mint az Ő akarata. Az Úr előre megmondta, hogy kemény marad a fáraó szíve, de az uralkodónak volt lehetősége jól dönteni. Fel is merült egy-egy alkalommal, hogy hajlik a dologra, de aztán amikor a csapások véget értek, újra előtérbe került önző énje. Ennek pedig az lett a következménye, hogy miatta egész Egyiptomnak el kellett szenvednie a 10 csapást.

Isten terve azonban sokkal nagyobb távlatokban készült, hiszen neki elsősorban nem az volt a fontos, hogy Egyiptom szenvedjen, hanem sokkal inkább az, hogy az Ő választott népe kiszabaduljon a szolgaság házából. Azonban mai szakaszunkból az is kiderül, hogy még ezen túl is voltak céljai az említett eseményekkel. Mai istentiszteletünkön arra keressük a választ, mik lehettek Isten különleges céljai a 10 csapással népe sorsával kapcsolatban?

A tízedik fejezet első verse tökéletesen beleilleszkedik abba a sémába, amelyről az imént beszéltünk, hiszen az összes többi csapásnak is ez az előzménye. Isten megszólítja Mózest, és elküldi a fáraóhoz egy bizonyos üzenettel. A harmadik versre ugorva szintén a szokásos történést követhetjük figyelemmel, amikor Mózes szót fogadva Urának, Áronnal együtt elmegy a fáraóhoz, és közli Isten akaratát. A két vers között azonban kissé megbújva, találhatunk egy mondatot, amelynek üzenete egyáltalán nem elhanyagolható. Így szól a második vers: "Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem, és jeleimet is, amelyekkel sújtottam őket. Tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr!"

Kedves Testvérek. Ebben a nem túl feltűnő mondatban Isten két nagyon fontos üzenetet bíz rá Mózesre. Az első dolog, amit a szívére köt, az az, hogy tovább kell adni mindazt, ami most történik. Nem szabad, hogy feledésbe merüljön ez a csodálatos szabadulás. Hiszen nem azért jönnek sorban a csapások, mert Isten kinézte volna magának az egyiptomiakat és bosszút akarna állni népéért, hanem azért, mert nincs más útja és módja annak, hogy kiszabadítsa a számára legfontosabbakat.

Tovább kell adni a történteket. Hadd tudja majd meg a következő nemzedék is, hadd meséljék tovább generációkon keresztül az izraeli nép tagjai, hogy mit tett értük Isten, hogyan szabadította ki őket a nyomorúságból, a szolgaság házából. Mert ha nem ülik meg évről évre a páska-vacsorát, ahol a történet elmesélése külön feladat is volt a 10 csapás után, ha nem tanítják meg az édesapák a fiaiknak, lányainak, akkor hiába élte át Mózes nemzedéke ezeket a hihetetlen eseményeket. Amit láttatok, amit hallottatok, amit átéltetek Isten szabadításából, azt tovább kell adnotok. "Beszéld majd el a fiaidnak és unokáidnak, amit Egyiptommal cselekedtem. - mondja Isten."

A kiemelt mondat másik üzenetét pedig így foglalhatnánk össze: tanuljatok belőle! Így mondja Isten: tudjátok meg ebből, hogy én vagyok az Úr. Vagyis legyen emlékeztetővé számotokra ez a történet. Emlékezzetek arra, hogy mennyire szeretlek benneteket, és emlékezzetek arra, hogy milyen komoly következményei vannak annak, ha valaki nem engedelmeskedik nekem. Jusson majd eszetekbe, amikor bajban lesztek, amikor a pusztában fogtok vándorolni, vagy amikor a Messiás eljövetelére fogtok várni, hogy én, az Úr micsoda hatalommal hoztalak ki benneteket, és emlékezzetek arra, hogy nekem van hatalmam minden nyomorúságból kiemelni benneteket.

Tanuljatok Egyiptom esetéből. Emlékezzetek a fáraó keményszívűségére, aki azt gondolta, hogy mindenek felett áll, mindent megtehet, és végül mindent, ami fontos volt számára, elvesztett. Ne az ő példáját kövessétek az engedetlenségben, hanem Mózes és Áron nyomán járjatok, akik vállalták a rájuk bízott üzenetet, szembe mertek menni a nép sanyargatóival és még akkor is bíztak bennem, amikor tulajdon népem is lázadt a keményebb kényszermunka miatt.

Kedves Gyülekezet. Ebben a kis egyszerű mondatban ma is ezt a két üzenetet szeretné a szívünkre helyezni Istenünk. Adjátok tovább, és tanuljatok belőle. Adjátok tovább azokat az átélt szabadulásokat, amelyeket Isten a ti nemzedéketekben, a ti életetekben vitt véghez. Mondjátok el a házastársatoknak, testvéreteknek, gyermeketeknek, hogy miben és hogyan segített rajtatok az Isten. Mert lehet, hogyha ti nem mondjátok el, akkor máshonnan sem fognak tudni róla. Ha Mózes és az Egyiptomból szabaduló nép tagjai nem adták volna tovább az átélt csodát utódaiknak, akkor egy idő után feledésbe merült volna Isten szeretete. Ha pedig elfelejtjük, mit is tett értünk Urunk, rossz irányba mehet az életünk.

Gondoljunk csak a bűneset utáni időszakra. Az édenkertben még minden szép és jó volt, Isten jelenlétében éltek, tapasztalva az Ő szeretetét. A bűnesetet követően azonban az ember egyre jobban eltávolodott Istentől. Káin már testvérgyilkos, Lámek már bosszúálló, néhány generációval később pedig már csak Nóét találja igaznak Isten. Azért, mert valahol időközben megszakadt a lánc. Nem beszéltek Istenről, nem adták tovább az Ő szeretetét, nem éltek jelenlétében. Éppen ezért kell minden időben észben tartanunk: a mi felelősségünk az, hogy tovább adjuk-e az átélt szabadulásokról szóló történeteinket.

Testvérek. Mikor meséltük el legutóbb valakinek, hogy hogyan szabadított meg minket Isten egy-egy próbából? Talán nem volt olyan betegség, gond, nyomorúság, amelyből Isten kihozott volna? Vagy már elfelejtettük? Ki az, akinek elmondhatnánk? És ki az, akinek már régen el kellett volna mondanunk? Ne feledjük, rajtunk is múlik, hogy a körülöttünk lévők hallanak-e Isten szeretetéről.És amellett, hogy tovább adjuk az átélt szabadulások történetét, nekünk is érdemes tanulnunk belőlük. Ha átéljük Isten szabadítását, emlékezzünk rá később is. Sajnos gyakran előfordul, hogy amikor baj van, akkor rögtön eszünkbe jut Isten, és várjuk, szinte követeljük, hogy segítsen. Amikor pedig jóra fordulnak a dolgok, megfeledkezünk róla. Elfelejtjük, hogyan szabadított meg és nem számítunk rá, nem számolunk vele. Ez történt Izrael esetében is.

A következő fejezetekben sokszor fogunk találkozni ilyen esetekkel. Kiszabadulnak Egyiptomból, útra kelnek, de amikor odaérnek a vörös-tengerhez, és a fáraó hadserege üldözőbe veszi őket, rögtön kétségbe vonják Isten hatalmát. Lázadnak. Minek jöttünk ki, jobb lenne ott lenni, és hasonlók. Nem tanultak a történtekből. Nem emlékeztek arra, hogy a kemény csapások idején Gósen földje, ahol éltek mindig kimaradt a bajból, mert Isten megőrizte őket. Vagy később, amikor a pusztában vándorolnak, hasonló a helyzet. Ott van velük Isten, tűz és felhőoszlop formájában vezeti őket, a nép pedig lázad, hogy nincs mit enni, éhen és szomjan halnak. Azért gondolkodtak így, mert nem tanultak a történtekből.

Hát mi tanuljunk belőlük. Tanuljunk azok hibájából, akik nem fogadnak szót Istennek, és kövessük azokat, akik engedelmesen követik Isten akaratát.Kedves gyülekezet. Két üzenetet mindenképpen vigyünk hát magunkkal mai Igékből. Az első az, hogy felelősek vagyunk azért, hogy tovább adjuk az átélt szabadulások történeteit, a második pedig az, hogy tanuljunk tapasztalatainkból.

Tehetjük mindezt azért, mert az Úr Jézusban Isten mindnyájunkat megszabadított a bűn és a kárhozat hatalmából, tehát van mit tovább adnunk, és van kitől tanulnunk. Most már tudhatjuk, hogy milyen különleges céljai voltak Istennek a 10 csapással népe életében, hát engedjük, hogy az Ő céljai rajtunk is, bennünk is beteljesedjenek, adjuk tovább az átélt szabadulásokat és tanuljunk a megtapasztalt élményekből. Ámen.

vissza