Apcsel 2,37-47

2017.04.23.

Gyülekezet régen és most

Lekció: Apcsel 2,22-36

Textus: Apcsel 2,37-47                                                                    

 

Kedves Testvérek. Mai szakaszunkat olvasva egy csodálatos kép tárul elénk az első gyülekezetről. Egyet prédikál Péter, máris háromezren megtérnek, megkeresztelkednek, és csatlakoznak a jeruzsálemi közösséghez. Készülés közben úgy elképzeltem, hogy hogyan tudnánk kezelni egy ilyen helyzetet, - mármint ha minden igehirdetésre 3000 lélek megtérne, hát biztosan kellene építeni még néhány épületet, hogy beférjen a hatalmas embertömeg. De nemcsak a nagy gyülekezetben, hanem kisebb körökben is élt az akkori közösség. Részt vettek a tanításban, az úrvacsorai közösségben, imádkozásban, és házaknál is összegyűltek, hogy dicsérjék Istent.

            Aztán voltak látványos csodák is. Gyógyítások, és jelek történtek az apostolokon keresztül, és ezt látva egyre többen csatlakoztak a megtérő sereghez. De ami még ennél is meglepőbb, az első gyülekezet tagjai vagyonközösségben éltek. Mindenüket eladták, és mindig úgy osztották szét a dolgokat, ahogyan arra szükség volt.

Kíváncsi vagyok, hogy lehetne ezt megoldani a mai világban? Hányan mondanánk le a teljes vagyonunkról, amiért idáig dolgoztunk, amit örököltünk, és vajon hogy nézne ki az osztozkodás, nem lenne-e belőle irigység vagy sértődés?

            De van itt még más is. Azt olvastuk, hogy napról napra állhatatosan, egy szívvel és egy lélekkel voltak a templomban. Napról napra ott voltak a templomban. Vagyis valószínűleg nem foglalkoztak mással. Ez töltötte ki az idejüket. Nem heti egy óráról volt szó, amit manapság sokan sajnálnak az igehallgatásra, hanem minden nap, szinte folyamatosan együtt voltak. Együtt étkeztek, együtt beszélgettek, együtt hallgatták a tanítást, együtt imádkoztak és együtt énekeltek.

            Vajon működne-e egy ilyen mindennapos közösség a mostani időkben, amikor manapság már csak Karácsony szenteste telik meg a templom, akkor is leginkább a gyermekek szereplése miatt?

            Kedves Testvérek. Mi történt azóta? Hová tűnt az első gyülekezet lelkesedése? Hol van az a vágyakozás, hol van az a tűz, hol van az a számbeli növekedés, hol van mindaz, ami akkor az első gyülekezetet jellemezte? Mai istentiszteletünkön vizsgáljuk meg az első gyülekezet jellemzőit, és nézzük meg, miben kell fejlődnünk, növekednünk, hogy hasonlíthassunk az eredeti gyülekezetre!

 1.     Péter igehirdetése után az első mondat így hangzik: „amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket.” Az első dolog tehát, ami az első gyülekezet kialakulásához kellett, az az Ige befogadása volt. Ahhoz, hogy az a háromezer lélek gyülekezetté formálódjon, szükség volt Isten Igéjére, és annak komolyan vételére. Hallgatták Péter igehirdetését, de nemcsak hallgatták, hanem a szívükre is vették. Úgy érezték, mintha szíven találták volna őket. Nem fordultak el, nem söpörték le magukról Isten üzenetét, hanem átgondolták azt. Ez ott, abban a helyzetben, különösen is fontos volt. Mert Péter arról beszélt, hogy mi történt Jézussal.

            De azért el kell ismernünk, nagyon bölcsen felépítette mondandóját. Először az akkori Szentírásból idéz, amikor Dávid szavait mondja el, ahogyan eheti zsoltárunkban a 16. zsoltárban ír a feltámadásról. Majd pedig összeköti Dávid gondolatait az Úr Jézus személyével, és elmondja, hogy Dávid már több, mint ezer évvel korábban az Úr Jézus feltámadását prófétálta meg, ami most, húsvétkor be is teljesült. Péter tehát a zsidóknak az ószövetségből idéz, hogy jobban odafigyeljenek, és komolyan vegyék, amit mond.

            De nemcsak Jézus feltámadásáról beszélt, hanem haláláról is. Arról, hogy Jézus keresztre feszítése nem egyfajta kiváló vallásos siker volt, ahogyan a főpapok gondolták, hanem óriási bűn következménye. Vagyis önvizsgálatra is késztette a hallgatóságot. És ez a két üzenet együttesen a Lélek erejével eljutott a szívekbe. Szíven találta a gyülekezetet. Felismerték Isten csodálatos szabadító tervét, és belátták, hogy vétkeztek, amikor Jézust a keresztre juttatták.  Komolyan vették az Igét.

            Erről beszél a folytatás is, hiszen néhány sorral lejjebb azt olvassuk, hogy kitartóan részt vettek az apostoli tanításban. Vagyis figyeltek az Igére. Pedig Péterék korábban is tanítottak már, és Jézust is sokszor hallgatta a sokaság. De addig, amíg nem találta őket szíven az Ige, sokan nem vették magukra az üzeneteket. Pünkösdkor sem csak 3000 ember volt Jeruzsálemben, hanem bizonyára sokkal több. Vagyis ott sem mindenki figyelt az Igére. Ha valaki bezárja a szívét, ha valakit nem érdekel, mit üzen neki az Isten, ahhoz nem fog eljutni az Ige. Azt nem fogja szíven találni.

            A Jelenések könyvében mondja Jézus, hogy az ajtó előtt állok, és zörgetek, ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázom. Jézus nem töri ránk az ajtót. Ő csak kopogtat. Nem ront ránk, nem erőszakolja ránk önmagát és az Ő szeretetét, hanem jelzi, hogy szívesen bejönne, de a döntést átengedi nekünk. Úgy is mondhatnánk, hogy a szívünk ajtaján csak belül van kilincs, vagyis csak mi tudjuk kinyitni az ajtót, hogy beengedjük Őt.

            Ahhoz, hogy igazi gyülekezetté váljunk, szükség van Isten Igéjére, és annak befogadására. Hiába szól az igehirdetés, ha nem talál halló fülekre. Hiába tart fent a gyülekezet önállóan egy lelkészt, ha a szívek zárva vannak Isten üzenetére, akkor nem sok értelme van az egésznek. Vajon mi mennyire figyelünk a tanításra, Isten vezetésére? Vajon mennyire gondolkodunk el azokon az Igéken, amiket itt hallunk? Beengedjük-e azokat a szívünkbe? Van-e egyfajta Ige-éhség az életünkben? Mennyire olvassuk rendszeresen, vagy alaposan a Bibliát, és minőségében milyen az az idő, amit csendességgel töltünk?

            Az első gyülekezetben kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, vagyis az igehallgatásban, és nyitott szívvel figyeltek Péterre is, aki segített nekik abban, hogy megértsék az összefüggéseket. Nem sajnálták az időt az alkalmakra, szerettek volna minél többet tudni, érteni a Szentírásból, úgy is mondhatnánk, hogy éheztek az Igére.

Miért nincs ma tele a templom? Mert nincs ilyen éhség. Ma, másra éheznek az emberek. De ne tereljük el a témát önmagunkról, és ne azokkal foglalkozzunk, akik nincsenek itt, hanem tartsunk önvizsgálatot, vajon mi hogy állunk ilyen téren? Vajon most, szíven talál-e minket ez a kérdés, vagy még most is tereljük a témát, majd abbahagyom egyszer, és akkor legalább egy hétig megint nem kell ezen gondolkodnunk?

            Az első követendő példa tehát az ige-éhség, az, hogy részt vegyünk az alkalmakon, halljuk a tanítást, az igei üzeneteket, és engedjük, hogy a szívünkig hatoljon Isten szava.

 

2. Ha ez az első megvan, akkor ebből következik a második. Miután a pünkösdi gyülekezetet szíven találta az Ige, rögtön feltették a kérdést: mit tegyünk? Nem úgy voltak, mint később, amikor Pál apostol Athénban elmondja a beszédét, és annyit mondanak az ottaniak, hogy jól van Pál, meghallgatunk majd erről máskor is. Hallják az Igét, szíven üti őket, ők pedig megkérdezik, akkor hogyan tovább, mit kell tennünk? Értjük, hogy ki az a Jézus, belátjuk, hogy mi feszítettük a keresztre, de akkor mi az, amin változtatnunk kell?

            Kedves testvérek. Ez a szándék, ez a szemléletváltás létfontosságú része a megtérés folyamatának. A megtérés szó görög megfelelője is arra utal, hogy aki megtért, az másként látja a dolgokat, másként gondolkodik. Az eddigit, a bűnöst, hátra szeretné hagyni, és változni akar. Tenni szeretne valamit azért, hogy jobb legyen.

            Vajon hogy állunk ezzel? Szeretnénk-e változtatni azon, ami nem Istennek tetsző az életünkben? Mert nagyon jó, ha hallgatjuk az Igét, sokat épülhetünk Isten szavából, de ha nem vagyunk hajlandóak változtatni bizonyos dolgainkon, akkor mit sem ér az egész. Az első gyülekezethet csatlakozóknak gyökeresen megváltozott az életük. Elhagyták bűneiket, napról napra együtt voltak, sokat imádkoztak, és még a vagyonukról is lemondtak. Ráadásul bizonyára olyanok is voltak, akik hitük miatt kiszakadtak a családjukból. Ne gondoljuk, hogy minden esetben teljes családok adták át az életüket Istennek. Gyakran előfordult, hogy valaki egyedül maradt hitével, és mivel a család nem nézte jó szemmel ezeket a változásokat, eltávolodtak egymástól. Házastársak egymástól, szülők gyermekeiktől, gyermekek szüleiktől. Aki felvállalta hitét, az vállalta az azzal járó változásokat is.

            Milyen messze vagyunk mi az ilyen gyökeres változásoktól. Pedig ha ma valaki hitre jut, megtér, annak is látszódnia kell. Az is okozhat konfliktust, az is áldozathozatallal jár. Persze csak akkor, ha megtérve szeretnénk tenni valamit, mint ahogy az első gyülekezet tagjai megélték ezt.

 

3. Végül pedig, még egy tulajdonságot emeljünk ki a pünkösdi gyülekezet követendő jellemzői közül. Az apostolok leveleiből egyértelműen kiderül, hogy az akkori gyülekezetek tagjai visszavárták az Úr Jézust. Pál is többször utal arra, hogy elképzelése szerint az Jézus még az Ő életében vissza fog térni. Úgy éltek, mintha Jézus hamarosan visszatértek.

            Ez a hozzáállás egész életmódjukra hatással volt. Ezért voltak napról napra együtt, ezért imádkoztak annyit, ezért mondtak le vagyonukról, és ezért figyeltek oda egymásra, mert úgy hitték, Jézus hamarosan visszajön, ha pedig megérkezik, készen szerettek volna lenni az Ő fogadására. A hátra lévő rövid időt pedig a neki való szolgálatban és a gyülekezet közösségében szerették volna tölteni. Ezért tudtak olyan lelkesen együtt lenni, ezért merték sokan mártírként az életüket is feláldozni hitükért, mert várták az Úr Jézust, és a vele való találkozást.

            Mondhatjuk, hogy nem jött be Pál apostolék számítása, mert Jézus még ma is várat magára, de mi már tudjuk a Szentírás összefüggéseiből, hogy nem késik, hanem azért vár, hogy minél többeket megnyerjen magának. De még így is azt kell mondanunk, hogy ők éltek teljesebb életet. Ők tudták sokkal jobban, hogy mit jelent a Lélek jelenléte, mit jelent az igére való odafigyelés, áldozathozatal, a tenni akarás, és a szolgálat.

Milyen más lenne, testvéreim, ha mi is valahogy így várnánk az Úr Jézust. Ha úgy élnénk, hogy lehet, hogy már ma vissza fog jönni. Ha Isten bemondaná a hangosbemondóba, hogy van 24 óránk Jézus érkezéséig, bizonyára rögtön megtelne a templom, mindenki kíváncsi volna a tanításra, az Igére, és kíváncsiak volnának az emberek, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy Jézus eljövetelekor készen álljunk. Isten azonban nem szól bele a hangosbemondóba, hanem a maga módján, Szentlelke és Igéje által ma is keres bennünket. Nem dörömböl, nem töri ránk az ajtót, de zörget, és ha beengedjük, megváltoztatja az életünket.

És lehet, hogy nem pont úgy éljük meg hitünket, mint akkor, de én hiszem, hogy ma is lehetünk Igére figyelő, változásra kész és az Úr Jézusra váró gyülekezeti tagok, akik különböznek a világ fiaitól. Hát adja Isten, hogy ezekben a dolgokban is, és az első gyülekezet többi jellemzőjében is tudjunk fejlődni, hogy az Úr Jézus érdeméért majd hozzá érkezhessünk meg. Ámen. 

vissza