Jakab 1,19-27

2016.10.23.

Ne csak hallgatói...

Jakab 1,22

Bort iszik, vizet prédikál. Kedves Testvérek. Ez a jól ismert közmondás arról beszél, mennyire fontos a hitelesség az életünkben. Hiába vannak különböző elveink, hiába papolunk egymásnak egy-egy helyzetben, ha az életünk nem bizonyítja hitelességünket, mit sem érnek a szavak.

            Hiába mondjuk a másiknak, hogy még idejében el kéne menni az orvoshoz, ha mi magunk sem megyünk el, amikor szükséges volna. Vagy hiába beszélünk a gyermekeknek, unokáknak a párválasztásról, és a hűségről, ha közben azt látják, hogy mi mindig csak veszekszünk, vagy szétesik a család. És hiába próbáljuk hitre segíteni a ránk bízottakat, ha közben a hétköznapokban nem látnak semmit a hitéletünkből.

            Nagyon fontos tehát, hogy hitelesek legyünk, azonban ennek a hitelességnek nagyon sok területe van. Felolvasott szakaszunkban csupán egy ilyen meghatározó területről beszéljünk, amelyben szintén meg kell tanulnunk hitelesnek lenni, és annak is maradni. Ez pedig nem más, mint a hitelesség Isten Igéjével kapcsolatban.

Jakab levelének első részében három típusát láthatjuk ennek a hitelességnek, ezeket vegyük most sorra. Hogyan lehetünk hitelesek Isten szavával, Igéjével kapcsolatban?

1. Jakab így kezdi ezt a szakaszt: Tanuljátok meg tehát, szeretett testvéreim: legyen minden ember gyors a hallásra, és késedelmes a szólásra. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez azt jelenti, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, le kell szögeznünk, hogy itt kifejezetten az Ige hallásáról van szó. Vagyis az Isten Igéjével kapcsolatos hitelességünk első fontos eleme az igehallgatás, az igeolvasás minősége.

            Sajnos nagyon sok veszély fenyegeti kegyességi életünknek ezt a részét. Az egyik csapda, amelybe könnyen beleeshetünk az az, hogy úgy gondoljuk, mi már mindent tudunk. Rengeteget voltunk a templomban, szinte nincs olyan igerész, amelyről ne hallottunk volna prédikációt, és bármilyen lelkész is hirdesse az igét, bizony össze kell szednie magát, hogy valami olyat mondjon, amit még nem hallottunk. Az ilyen emberek hisznek Istenben, legtöbben rendszeresen olvassák a Szentírást, de mivel a fülük megszokta az Igehallgatást, gyakran észre sem veszik az üzeneteket. Vagy lehet, hogy észreveszik, csak nem viszik magukkal. Már az ige felolvasásakor elkönyvelik magukban, hogy igen, ezt már hallottam, ezt tudom, és gondolatban eszükbe jut az a sok ember, akikre érvényes az Ige üzenete.                           

Aztán egy másik, szintén általános veszély, amely az Igehallgatásunkat veszélyezteti, az a lustaság. Lehet, hogy szívünkben vágyunk arra, hogy olvassuk a Bibliát, hogy megértsük Isten szavát, csak nem tudjuk, hogy kellene belekezdeni. Talán már megpróbáltuk egyszer-egyszer, de nem értettünk belőle semmit, aztán abba is hagytuk. Vagy időnkén elővesszük, olvasunk belőle, meg is értünk valamit, de aztán jön a rohanás, a fontosabb hétköznapi teendők, és máris elhanyagoljuk Isten üzeneteit. Ne legyünk lusták, ne érjük be Igemorzsákkal, hanem legyen napról napra lelki táplálékunk Isten szava. Képletesen fogalmazva azt is mondhatnánk, hogy az Ige nem gyorsétel, amit hipp-hopp el lehet fogyasztani. Idő és figyelem szükséges ahhoz, hogy a magunkévá tegyük.

Első üzenetünk tehát az, hogy legyünk gyorsak az Ige hallására, vagyis figyeljünk oda arra, hogy Isten mit szeretne mondani nekünk, és próbáljuk meg legyőzni a mindent-tudás és a lustaság csapdáit, amelyek veszélyforrásként ott leselkednek ránk.

2. Az ige meghallása után a második fontos lépés az Ige befogadása. Így folytatja Jakab: "ezért tehát vessetek el magatoktól minden tisztátalanságot és a gonoszság utolsó maradványát is, és szelíden fogadjátok a belétek oltott igét, amely meg tudja tartani lelketeket." Befogadni azt, amit meghallunk, megértünk Isten üzenetéből. Ennek legalább egy feltétele van. Ez pedig az, hogy kell hozzá hely. Ha nincs hely a szívünkben, akkor képtelenek vagyunk befogadni az Igét. Ha nincs hely a gondolatainkban, akkor biztos, hogy nem fog oda beférni Isten szava. Ha nincs hely az időbeosztásunkban, akkor a Mindenható üzenete sem fog oda megérkezni. A befogadáshoz először ki kell pakolni mindazt, ami a túl sok helyet foglal.  

      Nem tudunk mindent befogadni, kell, hogy legyenek olyan dolgok, amiket kívül hagyunk. Mindnyájan tudjuk, hogy mik azok a dolgaink, amikre igazából nincs szükség, de amik mégis kiszorítják, vagy lecsökkentik az Istennel töltött időt, vagy az Igeolvasás minőségét. Ne sajnáljuk őket, hanem takarítsunk, formázzunk, hogy az Ige befogadásban is hitelesek lehessünk.

            De mit is jelent ez a befogadás? Szerintem akkor fogadtunk be valamit az Igéből, ha úgy érezzük, hogy ránk is érvényes. Nekünk is szól.

Azt nagyon hamar észrevesszük, ha az Ige valaki másra érvényes, de vajon mennyire könnyen ismerjük be, ha tényleg rólunk van szó? A másik szemében nagyon hamar észrevesszük a szálkát, közben pedig a saját szemünkben ott van a gerenda. Persze az is fontos, hogy tovább adjuk az Ige üzenetét a másik embernek, meg hogy szeretettel figyelmeztessük, ha úgy érezzük, rossz úton jár, de csak azt tudjuk tovább adni, amit befogadtunk, amit mi is a szívünkre vettünk.

     Két hete a debreceni teológián szolgáltam, és ott is megemlítettem, hogy milyen az, amikor a másiknak arról beszélünk, hogy Isten mit szeretne vele, közben pedig mi magunk nem tudjuk azt megvalósítani. Velem is előfordult már, hogy miután prédikáltam valamiről, pár nappal később egy élethelyzetben eszembe jutott az Ige üzenete, és hát rendesen elszégyelltem magam, hogy most pont abban buktam el, amiről prédikáltam. Szegény Isten, hallgatta a prédikációmat is, aztán meg csak fogja a fejét, hogy én meg itt mit csinálok.        Testvérem. Hiteles vagy-e Isten igéjének befogadásában? Készítesz-e, vagy hagysz-e helyet az Ő szavának, és átveszed-e az Ő üzenetét a saját életedre vonatkoztatva?

            3. A folyamat harmadik, befejező állomása a meghallott és a befogadott Ige után a megvalósított, megélt Ige. Így fogalmaz az apostol: "Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. Mert ha valaki csak hallgatója az igének, de nem cselekszi, olyan, mint az az ember, aki a tükörben nézi meg az arcát. Megnézi ugyan magát, de elmegy, és nyomban el is felejti, hogy milyen volt. De aki a szabadság tökéletes törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete."  Talán ebben a harmadik lépésben bukunk el a leggyakrabban. Halljuk mi az Igét, sokszor be is fogadjuk, érezzük, hogy ránk vonatkozik, csak éppen nem tudjuk megvalósítani. Nem tudunk úgy élni, hogy az tetsszen Istennek.

            Ha pedig nem tudunk úgy élni, akkor könnyen beleesünk abba a kísértésbe, hogy legalább megpróbáljuk elhitetni magunkkal, és egymással, hogy mi meg is valósítjuk azt, amit az Ige üzen. Jakab arról ír a felolvasott szakaszban, hogy a tükörbe néző ember milyen gyorsan elfelejti, mit látott. Annyira feledékenyek vagyunk ilyen téren, hogy azt a tükrünket, amely a valóságot mutatja, sokszor el is hagyjuk. Inkább olyan tükröket keresünk, amelyekben jobban nézünk ki. Tele vagyunk ilyen tükrökkel, amelyekben folyamatosan és elégedetten nézegetjük magunkat, de amelyek egyébként hamis képet mutatnak rólunk.

            Jársz templomba? Hát persze. A tükör azt mondja, igen, nagyon jól nézel ki, igazi hívő ember vagy. Hiszel Istenben? Hát, ez nem semmi. A Biblia azt mondja, hogy az ördögök is hiszik. Tudsz hangosan imádkozni? Akkor te jobb vagy, mint az átlag. Dicsérd meg magad ebben a tükörben is. Felnéznek rád a többiek? Kitűnsz a tudásoddal, szorgalmaddal, életműveddel vagy eddigi munkáiddal? Ez igen.

            És szépen lassan minden tükörben szépnek és jónak látod magadat, csak abban nem, ami a valóságot mutatja. Mert lehet, hogy a kirakat szép, lehet, hogy jó színész vagy, de Isten nagyon jól tudja, hogy mi van ott legbelül. Mindnyákunkról tudja. Éppen ezért fontos, hogy ne csak a látszat legyen meg, hanem a tartalom is. Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat. - mondja Jakab.

            És hozzáfűzi, hogy a lényeg az, hogy ha beletekintünk a szabadság törvényébe, vagyis az Igébe, és megmaradunk mellette, akkor boldoggá fog tenni az, hogy Istennek tetsző módon élünk. Aki az Ige tevékeny megvalósítója, azt boldoggá teszi cselekedete - mondja az Ige.        És ez a legjobb az egészben. Hogyha meghalljuk, befogadjuk, és meg is valósítjuk Isten szavát, akkor boldogok leszünk, és akkor leszünk igazán boldogok. Mert ha szenvedünk amiatt, hogy megéljük az Igét, akkor ott valami baj van. Ha csak úgy kényszerből mondunk le bizonyos dolgokról, hogy a helyükre beengedjük Isten szavát, akkor az megint csak meszelt sír. Akkor van minden a helyén, ha jól érzed magad, amikor Isten akarata szerint cselekszel. Mert ha figyelsz az igére, akkor szabad leszel arra, hogy betartsd, és örömmel fogsz neki tetsző életet élni. Akkor örömmel mondasz le a haszontalan, vagy kifejezetten káros dolgaidról, hogy hiteles lehess az Ige megélésében is.

            Összefoglalva tehát, a hitelesség azon múlik, hogy hogy állunk az Igével kapcsolatban. És ahogyan az írott ige esetében ezt felvázoltuk, a meghallgatás, befogadás és megélés vonatkozásában, úgy érvényes ez a testet öltött Igével, az Úr Jézussal kapcsolatban is. Ha Őt halljuk, ha Őt befogadjuk, és az Ő jelenlétében éljük az életünket, akkor leszünk igazán hitelesek. Mert nem a mi teljesítményünk a hitelesség, hanem csakis az Ő kegyelmének a műve, azonban az, hogy hűséges, vagy haszontalan sáfárai vagyunk Urunknak, egyedül rajtunk múlik. Vigyük magunkkal amit meghallottunk, fogadjuk be, ha valami nekünk szólt, és legyünk boldogok, amikor meg tudjuk élni mindazt, amit Isten az Ő Igéje és Szentlelke által a szívünkre helyezett. Ámen. 

vissza