János 2,13-18

2017.08.20.

Templomtisztítás

János evangéliuma 2,13-18         

 

Kedves Testvérek! Mai szakaszunk azzal kezdődik, hogy közel volt a zsidók húsvétja, és ezért Jézus is felment Jeruzsálembe. Izráel számára ez az ünnep az egyik legkiemelkedőbb alkalom volt az évben, hiszen ilyenkor emlékeztek a páskára, az Egyiptomból való szabadulásra. Az volt a szokás, hogy aki csak tehette, felment a fővárosba, Jeruzsálembe, elzarándokolt a templomhoz, vásárolt valamilyen jószágot az áldozatbemutatáshoz, és elcsendesedtek, lelkileg is feltöltődtek, hogy egy kicsit közelebb kerüljenek Istenhez.

         Vidéken is volt néhány hely, ahol áldozatot mutathattak be, de a törvényes, a legitim kultuszhely az a jeruzsálemi templom volt. Erről a templomról annyit kell tudni, hogy több különböző részből állt. Legbelül volt a szentek szentje, aztán az istentiszteleti tér, az áldozatbemutatás helye, egy külsőbb részen pedig a pogányok számára is fenntartottak egy négyzetkilométernyi helyet. Azok, akik nem voltak zsidók, de szerették volna meglátogatni a templomot, eddig mehettek be. Ennek a helynek tulajdonképpen a misszió volt a célja. A pogányok udvara által lehetőséget biztosítottak az idegenek számára az Ige hallgatására, az imádkozásra, az istentiszteleten való részvételre.  

         Hát ezt a helyet foglalták el Jézus látogatásakor a különböző árusok. Azért voltak ott, hogy ha valaki messziről jött az ünnepre, és szeretett volna áldozatot bemutatni, ott, helyben meg tudja vásárolni a hozzávalókat. Ezzel azonban elzárták a pogányok elérésének lehetőségét, mert ahol az Isten szeretetéről lehetett volna hallani, ahol bárki megszólíthatta volna a Mindenhatót imádságban, ott zaj volt, kereskedelem volt, jószágok hangja és szaga töltötte be a teret, és persze minden, ami ezzel járt. Ezért gerjedt haragra az Úr Jézus, mert azon a helyen, ahol egyébként az istentiszteletnek kellett volna jelen lennie, világias, hétköznapi dolgok voltak

         Kedves Testvérek! A mai napon mi is, ahogyan az akkori zsidó emberek, ünnepre érkeztünk a templomba. Azért adunk hálát, mert Isten az idén is gondoskodott a termésről, és a szó szerinti mindennapi kenyér, a következő hónapokban is rendelkezésünkre fog állni. A kérdés csak az, hogy ma, amikor Jézus meglátogatja szívünk templomát, vajon mit talál? Ha most be kellene vinned őt szíved elrejtett zugaiba is, vajon mit szólna mindahhoz, amivel találkoznia kellene? Mi jár most, ezen az ünnepnapon a fejedben, milyen indulatok vannak a szívedben, mi van benned?

         A Jeruzsálemi templomban Jézus sokféle oda nem illő dolgot talált. Pénzsóvárság, munkamánia, irigység, nyerészkedés, lopás, csalás, hazugság, lelki igénytelenség. Vajon a te szívedben, a te életedben mi az, amire nem volna szükség? Mi az, ami elfoglalja benned az istentisztelet helyét, az Isten helyét? A munka, a pénz utáni vágy, a testiség? Esetleg a lustaság, valamilyen hobbi, vagy az önzés? Mi az, amire azt mondaná Jézus, hogy ez nem ide való, ennek nem itt van a helye? Ő tudja jól, és te is tudod.

         De nézzük meg, hogy mit csinált Jézus, amikor meglátta a temploma nem illő dolgokat? Kötélből ostort készített, kiűzte a kereskedőket, feldöntötte az asztalokat, és a pénzváltók pénzét szétszórta. Vagyis felborította az addig rendezettnek tűnő dolgokat. Nem hagyta, hogy a nem oda illő dolgok ott maradjanak!

         Testvérek, ez is egy olyan dolog, amiben nagyon jó az Úr Jézus. A felborítás. Mert ha Ő megérkezik az életedbe, ha meglátja, mi van a szívedben, és elkezdi a takarítást, akkor sok mindennek borulnia kell. Ha Ő megérkezik, akkor változik az értékrend, akkor más lesz a dolgok fontossági sorrendje, akkor a régi, a haszontalan szemétté válik, a valódi értékek pedig előbbre kerülnek.

         Csak az a baj, hogy mi emberek, nem nagyon szeretjük, ha felborul az életünk. Inkább elvagyunk a langyos vízben, ellubickolunk a szennyben, az istentelen dolgokban, mintsem engedjük, hogy Jézus rendet rakjon a szívünkben, és helyreállítson mindent. Nem szeretjük, ha a Lélek tüze megérint, mert akkor mindig dönteni kell, hogy befogadjuk-e, vagy sem. És sajnos ezért van az, hogy sokszor inkább nem is engedjük be az Úr Jézust. Az én életemet ne borítsa fel. Az én értékrendemhez nem kell hozzányúlnia. És inkább elmaradunk az istentiszteletről, inkább csak úgy ímmel-ámmal olvassuk az igét, inkább hagyjuk ellaposodni az imaéletünket, már ha volt ilyen egyáltalán, nehogy Jézus felborítsa a rendnek hitt rendetlenséget, és életre keltsen minket.

         Az Ő szándéka azonban nem elsősorban a felkavarás, hanem sokkal inkább a megmentés. Jézus templomtisztítását látva a tanítványoknak eszébe jut egy idézet: A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem. Vagyis Jézus az istentisztelet helyét, azáltal pedig az Istent tisztelők életét szerette volna megmenteni. Az első korintusi levélben az olvassuk, hogy a ti testetek, a bennetek élő Szentlélek temploma. Ez pedig a mai igével összefüggésben azt jelenti, hogy az Úr Jézus bennünket is meg szeretne menteni. Ezért próbálja meg időnként felborítani az életünket, üzeneteivel, szavával, akár még különböző próbák által is, hogy ami Őt illeti, az az övé is legyen. Mert ahogyan sajátjának érezte a Jeruzsálemi templomot, úgy érzi a te szívedet is sajátjának. Hiszen Ő volt az, aki kifizette érted az árat a kereszten, Ő vásárolt meg magának vére által, és nem szeretné, hogy áldozata hiábavaló legyen.

Kedves Testvérek. Ma, amikor ünnepelünk, amikor erre az értünk adott áldozatra is emlékezünk az úrvacsorai közösségben, engedjük, hogy felborítsa életünk hiábavalóságait, engedjük, hogy megtisztítson bennünket bűneinkből, hogy a mi drága véren szerzett szívünkben is Ő, a Megváltó legyen az Úr. Ámen.

 

vissza