János 4,39-42

2017.08.27.

Samáriai áldások

János ev. 4,39-42

 

Kedves Testvérek!

Az elhagyatottság érzése bármikor hatalmába keríthet bennünket. Már a legkisebb gyermekek is érzékelik, ha nincsenek édesanyjuk ölében, hiszen rögtön megszólal a jelzőberendezés, és sírásba kezdenek. De magára marad az ember, amikor a gyermekei kirepülnek, messzire kerülnek, hiszen az addigi mindennapos találkozás véget ér, és heti, vagy havi rendszeresség lesz belőle. A szülők többgenerációs házakat építenek, de a szobák inkább szállodaként üzemelnek a látogatások alkalmával, mintsem állandó lakhelyként. És a gyász, a halál is elhagyatottá változtathatja életünket, amikor elveszítjük nagyszüleinket, szüleinket, házastársunkat, testvérünket, vagy éppen gyermekeinket. Talán váratlanul, egyik pillanatról a másikra, talán hosszú betegséget követően, de mindenképpen magunkra maradunk, ha szembe kerülünk egy ilyen tragédiával.

            Az ilyen esetek kapcsán pedig nemcsak az emberektől érezzük magunkat távol, de még az is az eszünkbe jut, hogy talán Isten is elhagyott bennünket. Talán még Ő sem figyel ránk, ő sem foglalkozik velünk, hiszen ha figyelne, biztosan nem engedné, hogy ilyen helyzetbe kerüljünk. És marad a magány, a fizikai, vagy lelki egyedüllét, kitaszítottság, az őrlődés és a sok-sok kérdés.

Kedves Testvérek. Sokféle szempontból hasonló helyzetben érezhette magát a felolvasott történetben szereplő samáriai asszony is. Először is azért, mert egy olyan néphez tartozott, amely a zsidók szemében megvetett volt. A samáriaiakat ugyanis az asszír fogság idején telepítették Izrael földjére, azért, hogy a fogságba vitt zsidók helyén lakhassanak. Amikor azonban Izrael egy része hazatért a fogságból, megvetéssel néztek a samáriaiakra, sőt, később is sokféle ellenségeskedés volt a két nép között. Ennek volt egy hétköznapi megvalósulása az is, amit ez az asszony hoz fel, hogy a két nép tagjai nem is érintkeztek egymással a mindennapokban, Jézus pedig ennek ellenére vizet kért tőle. Nem titkolja meglepettségét, amikor így szólt: „Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok?” De eszünkbe juthat az irgalmas samaritánus története is, amelyben szintén az a meglepő, hogy a kifosztott és megvert embert nem a pap, nem is a lévita, hanem a samáriai származású férfi menti meg. Ezzel magyarázza meg Jézus, hogy mit jelent a felebarát fogalma. Ez a fajta kitaszítottság tehát nagyon megnehezítette a samáriaiak életét.

            A történetben szereplő asszonynak azonban további nehézségei is voltak. A beszélgetésből kiderült, hogy 5 férje volt, és akivel a beszélgetés pillanatában élt, az nem volt a férje. Vagyis azon túl, hogy népe miatt a zsidók megvetették, kitaszították, talán még a sajátjai között is kinézték erkölcstelen életmódja miatt. Azért ma sem sűrűn fordul elő, hogy valakinek 5 férje is volt élete során, és egy hatodikkal él. Abban az időben pedig ez egyáltalán nem volt elfogadott. Olyan sokáig volt, hogy egy férfinak több felesége, vagy ágyasa volt, az ószövetségben rengeteg ilyen történettel találkozhatunk, de hogy az asszonyok csak úgy fogyasszák a férfiakat, az nem volt jellemző. A samáriai asszony azonban ebben különcnek számított. Ezért is kinézhették a zsidók, de még saját népe is kitaszíthatta emiatt.

            De ha mindez még nem volna elég, a kor berendezkedése miatt asszonyként is nehéz volt megállnia a helyét. A férfiak, és az asszonyok nem állhattak csak úgy meg az utcán beszélgetni, mint ma. Az asszonyoknak nem volt szava, nem dönthettek fontos dolgokban, nem vehettek részt a tanítói, vezetői feladatokban, vagyis ilyen módon is háttérben kellett maradniuk. Ki is emeli a Szentírás, hogy mennyire csodálkoztak a tanítványok, amikor látták, hogy Jézus egy asszonnyal beszélt, mert még az Ő földi munkássága során sem volt ez annyira természetes és hétköznapi. Összefoglalva tehát igencsak elhagyott volt ez az asszony, mert származása, életvitele, és neme miatt is volt, aki megvetette, kitaszította.        

Hát ebben a helyzetben találkozik az Úr Jézussal. Most nézzük meg röviden, mit kap ez a kitaszított, magára maradt asszony, a világ Megváltójától.

1. Az első dolog, amit ez az asszony nyer a Jézussal való találkozásból, az egy beszélgetőpartner. Úgy is mondhatnánk, hogy egy felebarát, egy társ. Valakit, aki megszólítja, aki kérdez, és valakit aki válaszol. Akivel lehet kommunikálni. Mert az elhagyatottságban talán az az egyik legrosszabb dolog, hogy nincs, aki meghallgat, nincs akivel beszélgetni lehet. Jézus annak ellenére, hogy nem kellett volna szóba állnia ezzel az asszonnyal, mégis társként szegül mellé.

2. Aztán másodjára azt láthatjuk, hogy Jézus élő vizet kínál az asszonynak. Vagyis hitet szeretne neki adni, amely eljut arra a felismerésre, hogy van Megváltó, van Messiás, és hogy ezzel a Messiással nagyon közeli kapcsolatba lehet kerülni. Az asszony számára már az is nagy szám volt, hogy egy idegen zsidó férfival beszélgethetett. De ahogy előrehalad a társalgás ráébred, hogy itt ennél sokkal többről van szó. Ő nemcsak egy átlagos férfival beszélget, Ő a Krisztussal áll szemben. Négyszemközt beszélget önmagáról és más dolgokról is a várva várt Messiással. Amikor erre rádöbben, rögtön ott hagyja a korsóját, ami egyébként nagy érték volt akkoriban, elmegy a városba, és szól az embereknek, hogy jöjjenek, mert itt van a Krisztus! Az elhagyatott, sokminden miatt szenvedő asszony hitet kap, bizonyosságot, hogy megérkezett a Messiás, és ez a Messiás elérhető, megszólítható, kézzel fogható.

3.  Jézus harmadik ajándéka pedig az, hogy ott marad további két napot Sikár városában. Úti célja Galilea volt, ehhez át kellett mennie Samárián, de mivel az ottaniak megkérték, hogy maradjon, köztük maradt még további két napig. És mivel maradt, az ottaniak a végén már nem is az asszony szavára hittek benne, hanem azért, mert ők is, személyesen meggyőződtek arról, hogy Jézus a világ üdvözítője. Hallgatták tanítását, beszédét, és hitre jutottak általa. Azért, mert ott maradt közöttük. Ugye, milyen érdekes, hogy Jézus úton van, megy ide, megy oda, tanít, gyógyít, csodákat tesz, de csak igen ritkán olvassuk azt a Bibliában, hogy egy-egy településen kérték volna, hogy maradjon még. Olyan volt, hogy elzavarták, amikor például a disznókba űzi a démonokat a megszállott emberből, de hogy marasztalták volna valahol, arról nem igazán lehet olvasni. Pedig Jézus szívesen marad. Ha egy samáriai városban, Sikárban ott marad, bizonyára máshol is megtette volna ugyanezt. Jelenléte pedig tisztánlátást, hitet és jövőképet adott hallgatóinak.

Kedves Testvérek! Mai örömhírünk az, hogy az Úr Jézus ma is erre jár, megérkezik hozzánk, és kapcsolatba szeretne velünk kerülni. Tudja, ha elhagyatottnak, magányosnak érezzük magunkat, tisztában van vele, hogyha a betegség, a gyász fájdalma, vagy bármilyen más evilági teher nyomja a vállunkat, és szeretne segíteni rajtunk. Számunkra is, ahogyan a samáriai asszony számára, három dolgot kínál fel.

4. Először is azt, hogy oda áll mellénk. Társként, beszélgetőpartnerként lehajol hozzánk a mennyei dicsőségből, és szeretné, ha megosztanánk vele életünk örömeit, terheit. Olyan közel jön hozzánk, amilyen közel még embertársainkkal sem kerülhetünk egymáshoz. Belenéz a lelkünkbe, várja, hogy feltárjuk előtte gondolatainkat, és ő is megszólal, irányt mutat nekünk, és segít rajtunk. Vajon élünk-e ezzel a lehetőséggel? Van-e élő kapcsolatunk vele? Megszólítjuk-e imádságban, figyelünk-e szavára a Szentíráson keresztül?

5.  Aztán másodjára hitbizonyossággal is el szeretne látni bennünket. Hogy lássunk tisztán, és bízzunk benne. Hogy valljuk mi is a heidelbergi káté szavaival: testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban nem a magamé, hanem az én hűséges megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, s engem az ördögnek minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy mennyei Atyámnak akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről.” Testvérek, van-e ilyen hit a szívünkben? Rá tudunk-e hagyatkozni, amikor baj van, amikor összecsapnak a fejünk felett a hullámok? Jézus tud ilyen hitet adni, ha engedjük, hogy közel jöjjön hozzánk.

6.   És ha kapcsolatba kerülünk vele, akkor harmadjára az ő további jelenlétére is számíthatunk. Mert ahogyan a sikáriak kérték, hogy Jézus maradjon velük, úgy mi is kérhetjük. Nem kell elszakadnunk tőle, amikor kilépünk a templomból. Nem kell nélküle élnünk, amikor vége van az istentiszteletnek. Hanem kérhetjük, és kérnünk is kell, hogy maradjon, jöjjön velünk. Maradjon velünk a családban, a munkahelyen, maradjon mellettünk a betegségben, a gyászban, a testi-lelki nyomorúságokban, legyen ott az örömeink idején, életünk áldott időszakaiban, minden helyzetben kísérjen bennünket.

Testvérem, vajon mikor kérted legutóbb, hogy maradjon veled? Mikor hívtad be a házadba, a családodba, a hétköznapjaidba? Jézus szívesen marad. Így mondja: „Az ajtó előtt állok, és zörgetek. Ha valaki meghallja a hangom, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorázok.” Kéred-e, hogy maradjon? Ha igen, biztosan marad. És nem csak két napig, mint felolvasott történetünkben, hanem sokkal tovább, egész földi életedben, hogy aztán az örökkévalóságban folytatódhasson vele való kapcsolatod.

Hát Ő adjon erőt számunkra, amikor elhagyatottnak, magányosnak, vagy gyengének érezzük magunkat, mert Benne társra, hitbizonyosságra, és áldott segítségre lelhetünk. Ámen. 

vissza