Jónás 2,1-10

2015.07.05.

Szabadulás a félelmekből

Textus: Jónás 2, 1-10

Mint ahogyan azt legtöbben tudjuk, az elmúlt héten gyülekezetünkben gyermekhetet tartottunk. Napról napra körülbelül 70 gyermekkel és még jó néhány segítővel lehettünk együtt, közös énekléssel, csoportfoglalkozásokkal, és sok-sok játékkal. A hét folyamán különböző bibliai történeteken keresztül arról beszélgettünk, hogy milyen félelmek vesznek körül bennünket és hogyan lehet Isten segítségével legyőzni ezeket. Lehet, hogy van, aki furcsálja, miért pont a félelmekről szól egy gyermektábor, de azt gondolom, nagyon fontos erről a témáról tanítani a gyermekeket, mert ha valami, akkor a félelmek mindennap ott vannak az életükben.

A hittanórák kapcsán tanév közben jó pár alkalommal megfordulok a gyermekek között, és ahogy a pedagógusok is, én is beleláthatok valamennyire abba a közegbe, amelyben ezek a gyermekek élnek. Folyamatos harcok az osztálytársakkal, kisebbekkel vagy éppen nagyobbakkal, helyt kell állni, amikor kiközösítik, csúfolják az embert, és mindeközben még a tanulásban is jól kellene teljesíteni. Persze a félelmek nemcsak az iskolában veszik körül a gyermekeket, hanem sok esetben otthon, a családi légkörben is ezt szenvedik el. Félnek a család szétesésétől, félnek a betegségektől, az otthoni anyagi, vagy más jellegű próbáktól. És amiről talán nagyon kevesen beszélnek velük, félnek a haláltól. A felsős csoporttal az utolsó napon felírtuk egy-egy lapra, ki mitől fél, és a legtöbben a halált írták fel a lapjukra. Félnek attól, hogy valakit elvesztenek, akár egy családtagot, akár valaki mást, aki fontos számukra, és természetesen saját életük vége miatt is aggódnak.

Éppen ezért gondoltuk, hogy jó volna, ha egy-egy bibliai történeten keresztül átbeszélnénk velük, hogy mit is tehetnek ezekben a félelmeikben. Azonban most, hogy itt vagyunk a gyülekezet közösségében, valljuk be őszintén, hogy a félelmek, nemcsak a gyermekek életében vannak jelen, hanem mindnyájunk hétköznapjait meghatározzák. Melyikünk ne foglalkozna azzal, ha rosszat mondanak róla, vagy megpróbálják kiközösíteni? Vagy melyikünk ne félne a csalódástól, akár a házasságban, akár a családi közösségben, barátokban vagy a körülöttünk lévő emberekben? Melyikünknek ne lenne jó néhány gond az életében, amelyek mint a hullámok, időről időre összecsapnak a fejünk fölött? És ki az, aki életének minden időszakában békességgel fogadja a gyászhíreket, vagy nyugodt saját élete végességével kapcsolatban?Testvérek, felolvasott szakaszunk és a gyermekhéten elővett történeteken keresztül nézzük meg, hogyan alakulnak ki ezek a félelmek, és hogyan lehet ezektől megszabadulni?

1. Először tehát félelmeink okáról gondolkodjunk. Bár sokszor hibáztatjuk Istent félelmeink miatt, a Szentírásból egyértelműen kiderül, hogy a félelmet mi hoztuk be a világba. Hiszen mielőtt az édenkertben az első emberpár engedett volna a kísértőnek, nem volt semmiféle félelem a szívükben. Szoros kapcsolatban voltak Istennel, aki békességet és biztonságot adott nekik. A bűneset óta azonban körülvesznek bennünket a félelmek. Azóta félünk például bűneink következményétől.

A gyermekhéten beszéltünk József esetéről, aki apja kedvence volt, és mivel folyton rossz híreket hozott bátyjairól, végül azok bedobták a kútba. És onnantól kezdve, József végig tudta, hogy tulajdonképpen az ő bűnének is a következménye az, hogy sok szenvedésen kell keresztülmennie. Eladják rabszolgának, igazságtalanul börtönbe vetik, éveket tölt el ily módon, nélkülözve és nehézségek közepette. De a felolvasott Jónás története is erről szól. Jónás tudta, hogy nem fogadott szót Istennek. Amikor a viharban erre rájönnek a vele utazók, ő már rögtön tudja, hogy bűnének következményét el kell hordoznia. Kidobják a hajóból, Isten kegyelméből bekapja a cet, de azért csak ott kellett tölteni három nappalt és három éjjelt a nagy hal gyomrában. Jónás is tudta, hogy mindez az ő bűnének következménye.

Életünk bizonyos próbáiban mi is mindnyájan rájöhetünk, hogy amiben szenvedünk, az nagyrészt a mi hibánk. De sokan szoknának le a dohányzásról, amikor kiderül, hogy tüdőrákjuk van. De sokan tennék le a poharat, amikor tönkremegy a májuk. De sokan változtatnának az életmódjukon, az étkezési szokásaikon, amikor kiderül, hogy valami helytelen szokás okozta a betegséget. De sokan cserélnék vissza azt a hitelből vett házat vagy autót a régire. Vagy milyen sokszor megbánjuk azokat a bizonyos kimondott bántó szavakat, megjegyzéseket, vagy éppen sajnáljuk, hogy egy-egy élethelyzetben nem mondtunk valamit, hanem inkább csak hallgattunk.

2. Mi okozzuk tehát félelmeink nagy részét, de most nézzük meg másodjára azt is, hogyan szoktunk reagálni ezekre a helyzetekre?Az egyik gyakori reakció a kétségbeesés. Ahogyan a tenger lecsendesítésének történetében a tanítványok megrémülnek, kétségbeesnek, hogy most mi lesz velük, úgy szoktunk mi is elkeseredni. Miért pont én? Miért nem segít Isten? Hol van egyáltalán? Mit tehetnék ebben a helyzetben?

De az is előfordul, hogy elkezdjük hibáztatni Istent. Mint Lázár történetében Mária és Márta. Ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. Istenem, miért engedted meg, hogy meghaljon, akit szeretek? Vagy miért pont az én családomban kell ilyen helyzetnek bekövetkeznie? Miért pont ezt a betegséget mutatták ki a szervezetemben?Persze van, aki nem esik rögtön kétségbe és nem is hibáztatja Istent, hanem megpróbál hitből elindulni, és rábízza magát Urára. Csak az a baj, hogy sokan az ilyen hitpróbákban idővel süllyedni kezdenek. Ahogy Péter is, amikor megpróbált járni a vízen. Amíg Jézusra figyelt, amíg bízott benne, addig hitből képes volt a vízen járni. Onnantól kezdve azonban, hogy a hullámokra, a viharra figyelt, rögtön süllyedni kezdett. Ha egyre jobban tombol a vihar, ha valaki vagy valami eltereli a figyelmünket rögtön meggyengülhet a hitünk, mi is szorult helyzetbe kerülhetünk.Akár kétségbeesünk, akár Istent hibáztatjuk, akár idővel meggyengül a hitünk, a lényeg az, hogy egyedül nem tudunk megbirkózni ezekkel a félelmekkel.

3. De akkor mi az egyetlen megoldás? Hogyan maradhatunk a víz felszínén félelmeink viharában? A választ számos bibliai történetben megtalálhatjuk. Felolvasott szakaszunkban Jónás, miután a halál torkából mentette meg Isten, ott a hal gyomrában hozzá könyörög. Rájött, hogy az élete Isten kezében van, így csak tőle várhat szabadulást, és csak az Őáltala kínált cél felé érdemes elindulni. Erre jöttek rá a tanítványok is, amikor a viharban felkeltették Jézust, aki egy szavával lecsendesítette a tengert, majd pedig megkérdezte, miért féltek, kicsinyhitűek? De Péter is ezt éli át amikor Jézus felé megy a vízen, hiszen amikor süllyedni kezdett, Ő kapta el a kezét.

Az Úrtól jön a szabadulás, mondja Jónás imádsága végén, és ez az, amit félelmeink közepette nekünk is mindnyájunknak érdemes megjegyeznünk.Mert Ő ma is velünk van, még akkor is, amikor azt gondoljuk, hogy talán alszik. Ma is ott van az életünkben, a csónakunkban, a bennünket fenyegető viharokban, és nekünk is felteszi a kérdést: Miért féltek? Miért félsz, amikor ott vagyok veled, és hatalmam van a rád leselkedő viharok, veszélyek felett? Miért vagy kicsinyhitű? Miért kételkedsz bennem? Miért csak a hullámokra figyelsz? Miért nem jut eszedbe az a sok-sok helyzet, amelyben tudtad, hogy én mentettelek meg? Talán elfelejtetted? Talán azóta elsorvadt a hited?Az Úrtól jön a szabadulás. Ő az, akinek van hatalma mindenből kiragadni bennünket, és Ő az, aki a legnagyobb veszélyforrásból, a bűn hatalmából Fia, az Úr Jézus által már ki is mentett mindnyájunkat. És higgyük el, ez a legfontosabb.

Mert ha a földi próbákban lehet, hogy nyelünk is pár korty vizet, ha elfogadtuk az Ő szeretetét, és élő kapcsolatot ápolunk vele, akkor az üdvösségünket, vele való örök életünket senki és semmi nem fenyegeti. Próbáljunk hát meg ebben a tudatban felülemelkedni földi ideiglenes félelmeinket, próbáinkon, és adjunk hálát Jónás szavaival Istenünk szeretetéért: én hálaéneket zengve áldozok neked, és amit megfogadtam, teljesítem. Az Úrtól jön a szabadulás. Ámen

vissza