Lekció: 4Mózes 21,10-16 Textus: Ézsaiás 12,1-3

2018.12.16.

Vizet adott

Tiszanagyfalui Igehirdetések

 

Lekció: 4Mózes 21,10-16    Textus: Ézsaiás 12,1-3

 

2018. december 16. 

 

Kedves Testvérek!

 

A Karácsony előtti hét a legtöbb ember számára igen sűrű szokott lenni. Ilyenkor életünk számos területén felgyorsulnak az események, és rengeteg tennivalónk van. Sokan látnak hozzá a ház kitakarításához, rendbetételéhez, hogy mire az ünnepi vendégek megérkeznek, minden készen álljon. Sokan sütnek főznek, bevásárolnak, mások az ajándékokon törik a fejüket, vagy a karácsonyi dekorációt tervezgetik. Ide-oda rohangálunk, hívogatjuk a családtagokat, hogy kivel, mikor, hol fogunk találkozni, így aztán gyakran előfordul, hogy mire már ott állunk, az ünnep küszöbén, teljesen megfáradva, és kimerülve esünk bele. Nem csoda, hogy a Karácsony ma már sok családban inkább teher, próbatétel, mintsem pihentető ünneplés.

            De még ha minden Karácsonyi előkészületet félre is tudunk tenni, akkor is azt kell mondanunk, hogy nem könnyű az út, amelyen járnunk kell. Mert hiába közeledik az ünnep, a próbák ilyenkor sem kerülnek el bennünket. Ugyanúgy megbetegszünk, ugyanúgy jönnek a kivizsgálások, és ugyanúgy érhetnek bennünket aggasztó hírek. Az ünnepek miatt előjönnek régi emlékek, veszteségek, és aki egyébként is magányosnak érzi magát, az ezeket a sötét, hideg napokat még nehezebben vészeli át. Így aztán, talán mindnyájan érezzük, hogy ebben az időszakban jó volna egy kis muníció, egy kis útravaló, amely erőt ad, tovább segít.

Éppen ezért sokféle pótlékkal megpróbáljuk kitölteni a bennünk lévő űrt. Van, aki a karácsonyi dekorációkban, külsőségekben keresi a boldogságot. Izzósort vásárol, ajtódíszt készít, beszerzi a tökéletes karácsonyfát, és nagy hozzáértéssel, precízen feldíszíti azt. Más az áldozathozatalból próbál erőt meríteni. Mártírként elvégez minden tőle elvárható házimunkát, közben komor tekintettel érezteti, hogy semmi örömét nem leli az egészben, de kötelességtudatból megcsinálja. Van, aki a mulatozástól várja a megoldást, mert azt gondolja, ez az ünnep lényege. Legyen egy kis búfelejtés, néhány üveg pezsgő, bor, pálinka, vagy sokfogásos dínom-dánom, hát mi más tehetné ünneppé az ünnepet? Aztán ott vannak az ünnepi ajándékozók. Akik az éves sértődéseket, vagy egymástól távol töltött napokat, heteket néhány drága ajándékkal próbálják kipótolni. Mintha egy drága telefon által mindenkiből jó apa lenne, és egy kis pénzadomány átnyújtásával minden nagyszülő odafigyelő segítségnek számítana. 

            De beszélhetnénk azokról is, akik az interneten, a különböző közösségi oldalakon, vagy a tv-műsorokban ünnepelnek. Ahelyett, hogy otthon egymással beszélgetnének, egy helyen, vagy külön szobákba elvonulva azt nézegetik, hogy más hogy ünnepel. Ki írt vissza a köszöntésre, kinek a fényképét lehet kedvelni, és hány embernek tetszett az a fénykép, amit a saját karácsonyfáról, vagy családi eseményről feltöltöttünk? Érezzük tehát a hiányt, érezzük a szükséget, de amíg ilyen dolgokból szeretnénk erőt meríteni, üres marad a szívünk és az ünnepünk.

A felolvasott ószövetségi történetben hasonló szükséghelyzetben találjuk Izrael népét. Mózes negyedik könyvében ugyanis, számos próba és öröm között, nagyon változatos, ugyanakkor kimerítő utazásról ír a Biblia. Az előzmények között voltak komoly tragédiák, például Kórah és társainak lázadása, és az azt követő emberi veszteségek, de volt megerősítés is, amikor Áron vesszeje kivirágzott. A Cin-pusztában vízért könyörgő nép a sziklából kap inni, Edóm határában megállásra és kerülőútra kényszerülnek. Közben a nép szokásos lázadását szokatlan büntetés és csodálatos szabadulás követi, a rézkígyó történetében. Mirjám és Áron meghal, és így érkeznek meg a felolvasott szakaszban Beérbe.

            Mindezt azért mondtam most el, hogy újra átérezzük, milyen is ez a vándorút a kiválasztott nép számára. Mélységek, emberi veszteségek, szomjúság, megtorpanás, kerülőút, kígyómarás, és ezek mellett magasságok, megelégítés, és csodálatos szabadulás. Mélységek és magasságok, akárcsak a mi életünkben, az adventi, karácsonyi időszakban. Próbák, muníció-keresések, kisebb-nagyobb örömök, áldások.

            Ebből az utazásból, különböző, de a változatosságban megegyező vándorlásból érkezzünk meg most mi is a választott néppel együtt Beérbe. Érjünk be arra a helyre, amelyen általában át szoktunk szaladni, mert jelentéktelennek tűnik a sok szélsőséges és izgalmas történet között.

            Izrael népe megérkezik Moáb határához, és Beérben megállnak. És a 16. vers szerint Isten azt mondja Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet, mert vizet adok neki. A hosszú és változatos utazás közben, mélységek és magasságok határánál megálljt parancsol az Úr, összehívja a népet, és vizet ad nekik. Vizet, ami az egyik legfontosabb útravaló, azért, hogy legyen erejük továbbmenni. A szélsőséges vándorlásban egy oázist kínál a Mindenható, ahol a hozzá tartozók megpihenhetnek és feltöltekezhetnek.

Kedves Testvérek! A mai napon, advent harmadik vasárnapján bennünket is megállít Mennyei Atyánk, és ebben a nagy rohanásban, karácsonyra készülve azt mondja, gyűljetek össze, pihenjetek meg egy kicsit, mert vizet adok nektek. Nektek, akik már olyan sokszor oltottátok szomjatokat az én vizemmel, nektek, akik talán a velem való több éves évtizedes kapcsolat miatt már gyakran osztjátok a vizet, nektek, akikre olyan sokat bíztam, most nektek mondom, itt az ideje, hogy ti is újra igyatok az én vizemből, mert látom, hogy szükségetek van rá. Szükségetek van arra, hogy újra elővegyétek a Szentírást, szükségetek van arra, hogy kinyissátok az énekeskönyvet, elolvassatok, elénekeljetek néhány bátorító, vigasztaló zsoltárt, dicséretet. Szükségetek van az imádságra, hogy kimondjátok Mennyei Atyánknak legmélyebb érzéseiteket, fájdalmakat, kétségbeesést, vagy éppen örömöket. Szükségünk van arra, hogy ilyenkor, különösen Karácsonyra készülve időt szenteljünk Istenre, és megerősítsük a vele való kapcsolatunkat.

Ezt az üzenetet erősíti meg a bibliaolvasó kalauz által kijelölt Ézsaiási igeszakasz is. A próféta ugyanis azok számára üzen, akik a fogságban is megmaradtak a hitben. Akik belátták, hogy bűnösök, de Istennél keresték a szabadulást. Hitvallásként adja szájukba a következő mondatot: „Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából.

A választott nép maradéka, akárcsak a pusztai vándorlás során, most is nehéz helyzetbe került. Szétszóródva, reménytelenül élték fogságbeli életüket, amikor Ézsaiás szavai üdítő üzenetként érkeztek meg hozzájuk. Mert amikor már az ő hitük is meggyengült volna, kaptak egy ígéretet arra nézve, hogy lesz ez még jobb is. Lesz még olyan, amikor örvendezve fognak vizet meríteni a szabadulás forrásából. Vagyis lesz majd valaki, aki nem feltétlenül az elnyomó hatalmak kezéből, hanem sokkal inkább a bűn hatalmából fog szabadítást adni számukra.

A héber szövegből az is kiderül, hogy kire utal itt a próféta. Mert az itt használt szabadító, megmentő kifejezés, héberül majdnem ugyanúgy hangzik, mint Jézus neve. A megmentő az Jösuá, Jézus neve pedig Jöhósuá. Vagyis egy elrejtett prófécia található itt, amely már előre utal a Megváltó érkezésére.

            Kedves Testvérek! A recept évezredek alatt sem változott. Mózes idejében, Ézsaiás idejében, és a mi időnkben is vannak megterhelő időszakok az ember életében. A kérdés csak az, hogy milyen forrásból merítünk? Hol keressük az erőt, a muníciót? Milyen erővel szeretnénk tovább menni?

            Karácsonyra készülve, és az újszövetségben élve mi már tudhatjuk, hogy a szabadulás forrása az Úr Jézus. Akiről Mózesnek még sejtelme sem volt, akiről Ézsaiás még csak próféciában, reménykedve tudott beszélni, az számunkra már testté lett valóság. Hiszen Karácsonykor Jézus megszületett, emberré lett, hogy önmagát adja értünk. Ő az a forrás, amelyből örömmel meríthetünk, mert ha Ő ott van az életünkben, az adventi készülésünkben, és ha Őt beengedjük a Karácsonyi órákba is, akkor valóban boldog és békés ünnepünk lesz. Más forrásokkal is próbálkozhatunk, de csak benne lehet valódi örömünk, és áldott Karácsonyunk.

            Álljunk meg kicsit a nagy rohanásban, csendesítsük le szívünket egy pillanatra, és tudatosítsuk magunkban, hogy az ünnep akkor lesz tartalmas és valódi, ha a szabadulás forrásából fogunk meríteni, abból is örvendezve. Nem megszokásból, nem kényszerből, nem bezárt fülekkel és lehajtott fejjel, hanem örvendezve. Engedjük, hogy Isten ma is inni adjon nekünk, és töltekezzünk fel az Ő drága üzeneteivel, hogy az ünnep, az ne csupán rohanás, idegeskedés, és szükséges rossz legyen, hanem vele és egymással való szeretetközösség. Ámen.

 

vissza