Lukács 23,1-12

2016.08.21.

Vélemények Jézusról

Lukács 23,6-12

Kedves testvérek. Bizonyára mindnyájunkkal előfordult már, hogy úgymond "beskatulyáztunk" valakit. Ez egy jellemző emberi magatartás, mely ugye azt jelenti, hogy a körülöttünk lévő embereket akarva-akaratlanul is besoroljuk egy-egy kategóriába.Az ilyen besorolások alapja azonban mindenkinél más. Van, aki egyszerűen mások véleménye alapján kategorizálja az embereket. Ha a szomszéd ezt és ezt mondta róla, akkor az biztosan úgy van. Vagy ha az osztálytársam, a haverom ezt állítja róla, akkor én is ugyanazt a véleményt osztom. Aztán az is előfordul, hogy nem mások véleményére, hanem az első benyomásra alapozunk. Amikor először találkoztam vele, csúnyán nézett rám, nem volt szimpatikus, vagy egyenesen megbántott, hát akkor biztosan nem zárom a szívembe. Persze ha kedves volt, ha megkérdezte, hogy hogy vagyok, esetleg felajánlotta a segítségét valamiben, akkor mindjárt más a helyzet, feljebb helyezem a rangsorban.És természetesen hosszú ismeretség is alapja lehet egy-egy ilyen értékelésnek, hiszen ha valakit régóta közelről ismerünk, és sokféle helyzetben, jelentős időt töltöttünk vele, akkor az így kialakult véleményünk nagyon meghatározó lehet.De nemcsak a körülöttünk élő emberek felett mondunk ítéletet, hanem sokszor Istent is így beskatulyázzuk. Valamilyen szempont alapján eldöntjük, hogy életünk egy-egy helyzetében hová soroljuk, mit állapítunk meg róla, aztán ez a kép idővel vagy változik, vagy nem. Felolvasott igeszakaszunkban három ilyen véleményalkotást figyelhetünk meg az Úr Jézussal kapcsolatban, így a következő percekben ezeket vegyük sorra, és nézzünk magunkba, vajon ránk melyik hozzáállás a jellemző?

1.A 23. fejezet azzal kezdődik, hogy a nagytanács tagjai Pilátus elé vezetik Jézust. Mondanivalójukat így kezdik: "megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király." Vagyis olyan vádakat találtak ki, amelyekre Pilátus előreláthatólag rá fog harapni. Pilátus a római hatalmat képviselte, így neki kellett behajtania az adókat, illetve ő volt a felelős azért is, hogy mindenki a császárt imádja. Ezért is hozták a farizeusok pont ezeket a hazug állításokat. Azzal vádolják Jézust, hogy félre akarja vezetni a népet, miközben ők vezetik félre a helytartót állításaikkal. Azt szeretnék rábizonyítani az Úr Jézusra, hogy Ő a hatalomra tör, miközben a saját hatalmukat féltik, hiszen a nép egy része már jobban hitt a Mesternek, mint nekik, a vallási élet vezetőinek. Úgy állítják be a Messiást, mint aki rossz indulatú, és tönkre szeretné tenni a római hatalmat, közben pedig ők maguk nem tudnak uralkodni azokon a mélyről fakadó indulataikon, amelyet Jézus tisztasága, és bűntelensége gerjesztett fel bennük.Az írástudók beskatulyázzák Jézust, és mivel nem akarták őt megismerni, és nem engedték, hogy szava a szívükig hatoljon, egészen addig vádolták őt, míg Pilátus keresztre nem feszíttette.

Kedves testvérek. Mi magunk is beleeshetünk az írástudók hibájába. Előfordulhat, hogy nem ismerjük eléggé Istent, és így hazugságokat terjesztünk róla. Elmondjuk ilyennek, meg olyannak, közben meg nem is közeledtünk hozzá, nem is akartuk megismerni. Beszélünk róla másoknak, de nem vagyunk benne biztosak, hogy amit mondunk, az igaz-e. Van, aki azt mondja: Isten nem foglalkozik velünk, magunkra hagyott, ahogy a költő fogalmazza: a gép forog, az alkotó pihen. Más úgy vélekedik, hogy Isten nem is létezik, egy nagy véletlenszerű robbanás következménye az, hogy létrejött a világ, hiszen a tankönyvből is ezt tanulják a gyermekek, ez az Isten dolog csak egy kitalált mese. Minden a szerencsétől, a sorstól függ, illetve attól, hogy mennyire vagyok én magam erős és kitartó, mennyire hiszek magamban. Ez tehát az első hozzáállás, amikor Istenről hazugságokat terjeszt az ember, és nem látja be, hogy közben saját teremtőjéről beszél.

2. A megkezdett jelenet tovább folytatódik, ugyanis az írástudók vádja után maga Pilátus kezdi vizsgálni az Úr Jézust. Ebből a néhány mondatból következik második üzenetünk. Pilátus kihallgatja Jézust. Lukács evangéliumában csak egy kérdés van leírva ebből a beszélgetésből, de János evangéliuma nagyon részletesen leírja a helytartó és a Megváltó között lezajló párbeszédet, melynek végén Pilátus határozottan kijelenti: "Semmi bűnt nem találok ebben az emberben." Ezen a ponton azt gondolhatnánk, hogy Jézus meg van mentve, hiszen ha semmi bűnt nem talált benne Pilátus, akkor szabadon fogják engedni. Pilátus azonban félt a vádoló vallási vezetőktől, és az általuk felbujtott tömegtől, így nem sokkal később inkább engedett akaratuknak. Mielőtt azonban kiszolgáltatta volna Jézust a katonáknak, egy nagyon emberi menekülési útvonalat választ. Kiderül ugyanis, hogy Jézus Galileából való, ami azt jelentette, hogy Heródes hatósága alá tartozik. Így aztán, hogy ne neki kelljen kimondani az elmarasztaló ítéletet, inkább elküldte Jézust Heródes királyhoz, hogy ítélje el ő, hiszen hozzá tartozik ez az ügy. Pilátus tehát azzal együtt, hogy tudta, és érezte, hogy Jézus nem követett el semmit, megpróbálta lerázni magáról az egészet, mintha semmi köze nem lenne ehhez a dologhoz.

Testvérek. Pilátus példája a második embertípust mutatja be számunkra. Azokról van itt szó, akik tudják, érzik, hogy Isten áll mindenek felett, hiszik is valamilyen szinten, hogy Ő létezik, és kezében tartja a dolgokat, de valamiért megpróbálják elhitetni magukkal, hogy ez nem az ő dolguk, nekik nem kell kiállniuk Isten ügye mellett, és kimaradhatnak a vallási kérdésekből. Lehet, hogy attól tartanak, hogy valaki megszólja őket, lehet, hogy a pozíciójukat, kapcsolataikat, munkájukat féltik, a lényeg az, hogy ki szeretnének maradni az Istennel kapcsolatos dolgokból, az egyházi életből, az Úrral való személyes kapcsolatból. Bár életük egy-egy pontján találkoznak Istennel, lehet, hogy megszólítja őket, érzik jelenlétét, segítségét, mégis inkább elküldik Istent másfelé, és azt mondják, ez nem az én dolgom, nem az én ügyem. Pedig onnantól kezdve, hogy egyszer szóba elegyedünk Urunkkal, attól fogva, hogy megszólít minket, már mindenképpen a mi ügyünk, sőt létfontosságú kérdésünk, hogy felvállaljuk-e a vele való kapcsolatot, vagy nem.

3.A farizeusok és Pilátus véleményalkotása után harmadjára a Heródessel való találkozás perceibe nyerhetünk bepillantást. Lukács leírása szerint Heródes nagyon megörült, amikor meglátta Jézust, mert azt remélte, hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára. Hallott Jézus korábbi tetteiről, és égett benne a vágy, hogy Ő is szemtanúja legyen egy igazi csodatételnek, vagy gyógyításnak. Hosszasan kérdezgette Jézust, Ő azonban semmit sem válaszolt neki. Mivel pedig Jézus nem váltotta be a hozzá fűződő reményeit, megvetően bánt vele, és kigúnyolta őt, majd fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz.

Heródes példája arra a ránk is sokszor jellemző hozzáállásra figyelmeztet, amely az elvárásokra épít. Várunk, sőt elvárunk valamit Istentől, ha pedig ő nem adja meg azt nekünk, akkor nem is foglalkozunk vele, sőt megvetjük, vagy akár ki is gúnyoljuk. Nincs Isten, mert ha lenne, nem hagyná, hogy ennyi természeti katasztrófa történjen. Nincs Isten, mert nem teljesíti az elvárásainkat, nem gyógyítja meg a betegségeinket, nem menti meg a szeretteinket. Nincs Isten, mert az én családomban is történhetnek tragédiák, pedig én aztán igazán igyekeztem az Ő útján járni. Nem érdekel, mit mond az Isten, mert csalódtam benne, nem segített abban, ami nagyon fontos lett volna nekem, és nem értem, mit miért enged meg az életemben. Talán ez a harmadik hozzáállás a legjellemzőbb a templomba járók körében, hiszen amíg minden rendben megy, mi is nyitottak vagyunk Isten felé, de amikor baj van, akkor hamar számon kérjük őt, mert nem azt tette, amit mi elvártunk tőle. Heródes viselkedett így, aki egy felelőtlen ígéret miatt korábban Keresztelő Jánost is lefejeztette.

Kedves Testvérek. Vajon mi mit állapítunk meg az Úr Jézusról? Mi a véleményünk róla? Hazugságokat mondunk róla, mint az írástudók, pedig nem is ismerjük eléggé? Vagy tudjuk, hogy igaza van, tudjuk, hogy mennyire szeret bennünket, csak éppen valami fontosabb számunkra, mint a vele való kapcsolat? Úgy, ahogyan Pilátus féltette hatalmát, és inkább továbbküldte Jézust Heródeshez? Esetleg Heródesre hasonlítunk, és ha nem kapjuk meg Urunktól, amit elvárunk tőle, akkor megvetjük, és nem is foglalkozunk vele? Nem mindegy, hogy mit állapítunk meg róla. Mert a mi hozzáállásunktól, a mi véleményünktől függ a saját jövőnk is, meg azoké is, akik körülvesznek bennünket.

A jó hír azonban az, hogy mai igében található negatív vélemények mellett azonban számos pozitív megállapítással is találkozhatunk a Bibliában Jézussal kapcsolatban. Tamás miután megnézte a feltámadott Jézus sebeit megállapítja: én Uram, és én Istenem. Vagy jóval korábban Péter így fogalmaz: te vagy a Krisztus, az élő Isten fia. A szolgáját féltő százados pedig így fogalmazott: nem vagyok méltó, hogy a hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mennyivel másabb így tekinteni Jézusra. Ha pedig így látjuk Urunkat, bennünk is megfogalmazódik Péter mondata: Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.

Kedves testvérem. Te mit gondolsz az Úr Jézusról? Mit gondolsz arról, aki önmagát ártatlanul odaadta érted és értem, hogy ne nekünk kelljen a bűneink miatti nyomorúságot elhordoznunk? Mit állapítasz meg róla? Bármit is gondolj róla, bármilyen is legyen az általad alkotott vélemény, Ő az, aki annyira szeret téged, hogy azt el sem tudod képzelni. Ő az, aki szerette az írástudókat is, meg Pilátust és Heródest is, hiszen értük is odaadta magát a kereszten. Így szeret téged is, akkor is, ha te nem szereted, akkor is, ha megpróbálod távol tartani magadtól, sőt még akkor is, ha nem akarsz vele kapcsolatba kerülni, és abban élni, Ő szeret, és szeretne neked is személyes megváltód lenni.Fogadjuk hát el az ő szeretetét, mert mellette meglátjuk saját bűneinket, hibáinkat is, és így a másikat sem skatulyázzuk be olyan könnyen. Hát adja Isten, hogy tisztán lássuk őt, és az Ő fényénél reálisan lássuk magunkat, és egymást is. Ámen.

vissza