Lukács 3,1-14

2016.12.11.

Advent egykor és most

Textus: Lukács 3,1-14

 

Kedves Testvérek.

Még csak most volt az adventi koszorúkészítés alkalma és máris a harmadik gyertyát kell meggyújtani rajta. Az idő telik, már mindjárt itt a Karácsony, aztán az újév, és szinte észre sem vettük, hogy megint eltelt egy ünnep, illetve egy adventi időszak.

            De miről szól az idei adventünk? Más-e valamiben, mint a többi, van-e valami benne, amitől különleges volna, vagy ugyanúgy eltelik, mint bármelyik más esztendőben? Mai istentiszteletünkön nézzük meg, milyen jellemzői vannak saját adventi időszakunknak, és Igénket segítségül hívva gondolkodjunk el azon, hogy milyen volt annak idején az első advent, és milyen lesz a második!

            Az adventi időszak mindig egyfajta figyelmeztetéssel kezdődik. Manapság már november elején figyelmeztetnek bennünket arra, hogy közeledik a Karácsony. Figyelmeztet a média, a televízió és az újságok tömege, hogy itt az ideje a bevásárlásnak, hiszen mindent be kell szereznünk ahhoz, hogy az ünnepre készen álljunk. Figyelmeztetnek az üzletek, hogy jönnek az akciók, minél hamarabb be kell szerezni az ajándékokat, és az utcai fények, kivilágított fenyőfák és betlehemi istállók is arra utalnak, hogy valami közeledik.

            Ha pedig észrevettük a figyelmeztetést, jöhet maga a felkészülés. Sorba kell vennünk a tennivalókat, meg kell terveznünk a programot, kivel mikor és hol fogunk ünnepelni, és mi az, amit el kell készítenünk, meg kell szereznünk addigra. Persze nem elég a tervezés, a megvalósításra is szükség van, rá kell szánni az időt, az energiát, hogy mire megérkezünk az ünnepbe, minden rendben legyen.

            Figyelmeztetés, tervezés, és megvalósítás. Kedves Testvérek. Valóban ennyi volna az advent? Valóban csak egy ilyen egyszerű és mégis különleges néhány hétről szólna a Karácsonyra való felkészülés? Ugye nem gondoljuk komolyan. Mert bár sokak számára, és talán sokunk számára csak ennyiről szól a december, a bibliai advent fogalom sokkal többet rejt magában. Hogy mi is ez a többlet, azt felolvasott Igénkből megtudhatjuk.

            Lukács evangéliumában ugyanis az első adventi időszak részleteiről olvashatunk. Az adventus domini kifejezés az Úr eljövetelét jelenti, amely először akkor valósult meg, amikor Jézus megszületett, testté lett, és harminc évesen elkezdte azt a szolgálatot, amellyel mindnyájunkat megmentett. Az akkor élő emberek tehát az első adventben éltek, hiszen arra vártak, hogy megérkezzen közéjük a Messiás, az Úr Jézus.

 1.      Ez a várakozás is egy figyelmeztetéssel kezdődött. Keresztelő János hangja volt ez a figyelmeztetés, mivel azt hirdette, hogy eljött az ideje a megtérésnek, mert hamarosan meg fog érkezni a Megváltó. Figyelmeztető szavában azonban az is benne volt, hogy azért kell megbánni a bűnöket, mert mindenkinek meg kell majd állnia az Úr előtt. Így mondja: „Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől?”

            Ennek a figyelmeztetésnek két fontos üzenete is volt abban az időben. Az első üzenete az volt, hogy ne csak a mának éljenek. Ne gondolják azt az emberek, hogy nyugodtan lehet a bűnben élni, mert az élet végén úgy is véget ér minden, és nem lesz semmilyen következmény. Keresztelő János egyértelműen azt hirdette, hogy az Úr Jézus meg fog érkezni, és ítéletet fog hirdetni. Nem lesznek kivételek, és nem lehet megúszni a számonkérést. Éppen ezért úgy kell élni, hogy az tetsszen Istennek.

            A másik figyelmeztető üzenet pedig arra vonatkozott, hogy nem a származás, vagy a vallásos életvitel miatt tetszhetünk Istennek. A zsidó nép számára különösen is nagy veszély volt az, hogy azt gondolhatták magukról, hogy ők bármit csinálhatnak, vallásuk, származásuk elegendő lesz a Messiás megérkezésekor. János azonban éppen arra hívja fel a figyelmüket, hogy Isten bárkit a gyermekévé fogadhat, aki megvallja előtte a bűnét, és bárkiről lemondhat, akinek a szívében nincs ott a bűnbánat.

            Kedves Testvérek. Ez a két figyelmeztető üzenet ma is érvényes. Ma, amikor a második adventben élünk, amikor arra várunk, hogy az Úr Jézus vissza fog jönni, figyelmeztet bennünket az Ige, hogy álljunk készen. Gondoljunk csak bele. Mennyivel másabb lenne az életünk, ha minden nap úgy kelnénk fel, hogy az Úr Jézus még aznap vissza fog jönni. Ha tudnánk, hogy az utolsó napunkat éljük, másképp viszonyulnánk egymáshoz, és talán sokkal inkább Istennek tetsző életünk lenne.

            Emellett azonban azt sem kell elfelejtenünk, hogy a származás, a vallásos neveltetés, vagy a templomba járás még nem jelenti azt, hogy bent vagyunk a Mennyországban. Ezek mind-mind hozzásegíthetnek az üdvösséghez, de önmagukban nem üdvözítenek, ahogyan a zsidókat sem üdvözítette az ószövetségi törvények megtartása.

Első üzenetünk tehát mindenképpen az, hogy vegyük komolyan az adventi figyelmeztetést, és ne csak az idei karácsonyi ünnepet várjuk, hanem az Úr Jézus visszajövetelét is, amikor majd mindnyájunknak meg kell állnunk előtte.

 2.      A figyelmeztetést követően Keresztelő János arról beszél, hogy fel is kell készülni az Úr eljövetelére. Az akkori hallgatóságnak az volt a feladata, hogy megtéréshez illő gyümölcsöket teremjenek. Vagyis úgy éljenek, hogy mindenki láthassa rajtuk, hogy Ők nemet mondtak a bűnre. Ez azonban csak úgy megy, ha az ember felteszi magának a kérdést: mit kell tennem? Sajnos, abban az időben is az volt a baj, hogy sokan nem jutottak el idáig. Voltak, akik meghallgatták Jánost, aztán mintha mi se történt volna, folytatták az életüket. Lehet, hogy elgondolkodtak a figyelmeztetésen, lehet, hogy el is határozták, hogy ezen túl megváltoznak, csak nem gondolkodtak el azon, hogy mit is kellene konkrétan tenniük ennek érdekében.

Testvérek. A mai korban, ugyanúgy, mint annak idején sok zsidó ember tette, sokan gyümölcstelen életet élnek. Pontosabban fogalmazva a legtöbben csupán földi, evilági gyümölcsöket teremnek életük során, és nem foglalkoznak a lélek gyümölcseivel. Pénz, siker, élvezetek, vágyak, hobbi, szórakozás, és hasonlók. Mindegyik olyan gyümölcs, amely a megfelelő helyen hozzátartozik életünkhöz, de higgyük el, hogy önmagában egyik sem fog boldoggá tenni bennünket. Ha többet keresünk, még többre fogunk vágyni. Ha sikeresek vagyunk, egy idő után azt is megunjuk, még magasabbra fogunk törni. Az élvezetek is múlandóak, és vágyainkat sem lehet lekorlátozni, mindig újabbak és újabbak jönnek. Ha az egyik hobbira ráununk, jöhet a másik, a szórakozást pedig szintén folyamatosan meg kell tölteni valami új tartalommal. Azért, mert ezek mulandó, evilági gyümölcsök.

Isten azonban másra gondol a gyümölcstermő élettel kapcsolatban. Ő azt szeretné, ha olyan életünk lenne, amely lelki gyümölcsöket terem. Amely akar szeretni, tud örülni, amelynek békessége van, amely jó, hűséges, szelíd, és amely képes az önmegtartóztatásra is. Ez azonban nem megy magától. Ha valaki ilyen gyümölcstermő életet szeretne élni, annak fel kell tennie a kérdést: mit tegyek? Mik azok a konkrét dolgok, Istenem, amelyek által teremhetem ezeket a gyümölcsöket? Ha őszintén felmered tenni ezt a kérdést, akkor tovább mehetsz az adventi várakozásban.

 3.      Amikor az első adventben Keresztelő János erről az Istennek tetsző életről beszélt, többen is odamentek hozzá, és megkérdezték tőle, hogy mit tegyünk? Ő pedig minden érdeklődőnek elmondta, hogy mit is jelent a gyakorlatban ez a gyümölcstermő élet. És a figyelmeztetés és az őszinte érdeklődés után ez a harmadik, talán legfontosabb üzenete mai szakaszunknak, hogy végre konkretizáljuk, mi az, amit adventben tennünk kell, ha valóban át akarjuk élni advent csodáját.

Keresztelő János a hozzá forduló sokaságnak azt mondja: Akinek két ruhája van, adjon annak, akinek nincs, és akinek van ennivalója, hasonlóan cselekedjék. Vagyis az első gyakorlati tanács az az, hogy ha van valamink, akkor ne sajnáljuk a másiktól. Ha van bőségesen ennivalónk, akkor ne sajnáljuk azt a két-háromezer forintnyi tartós ennivalót, amit a dobozokban elhelyezhetünk. Vagy ha tele van a szekrényünk szinte alig használt játékokkal, akkor ne sajnáljuk rá az időt, hogy összeszedünk néhányat, és örömöt szerzünk egy kisgyermeknek egy kis karácsonyi csomaggal. Erre is van lehetőség. Vagy ha tudnánk néhány kedves szót szólni a szomszédhoz, a megtűrt családtaghoz, vagy a mindig csendben lévő gyülekezeti taghoz, akkor tegyük meg, mert ilyen hétköznapi dolgokban születik meg a lélek gyümölcse.

Testvérem. Mid van, amit nem Istentől kaptál? Mid van, amiből ne jutna másnak is egy kevés? Van időd? Akkor imádkozz a másikért. Van pénzed? Akkor azzal segíthetsz. Van erőd, kézügyességed, vagy szorgalmad? Rengeteg dolgot tudnánk adni egymásnak, és nem lennénk szegényebbek általa. Ne sajnáljuk ezeket az apró áldozatokat, mert Isten a lehető legnagyobb áldozatot hozta értünk, amikor Fiát a keresztre adta.

De visszatérve a történethez az láthatjuk, hogy nemcsak a sokaság, hanem például vámszedők, és katonák is feltették ugyanezt a kérdést Keresztelő Jánosnak: Mit tegyünk? Ő pedig mindegyiknek azt mondta, hogy a maga foglalkozásában éljen becsületesen, jóindulattal, és Istennek tetsző módon. A vámszedőket arra biztatta, hogy ne hajtsanak be többet, mint amennyit kellene, a katonákat pedig megkérte, hogy ne bántsák az embereket, és ne zsarolják őket, hanem elégedjenek meg mindazzal, amijük van.

Mit tegyünk? Ugyanezt. A magunk munkájában, a magunk családjában, a magunk körülményei között éljünk Istennek tetsző módon. Jóindulattal, szeretettel, mindenféle csalást és bűnt elhagyva, hogy készen álljunk arra a napra, amikor Urunk majd visszatér az Ő országával. Ennyire egyszerű.

Kedves Testvérek. Adventben élünk. Adventben élt Keresztelő János, és kortársai is, és kellett a figyelmeztetés, a felkészülés iránti vágy, és a hétköznapokban is megélt hit. Ma, amikor advent harmadik vasárnapján mi is az Úr Jézus visszajövetelére készülünk, három kérdésen mindenképpen gondolkodjunk el.

Először is, gondoljuk át, hogy mennyire érdekel bennünket az a figyelmeztetés, amelyet a Szentíráson keresztül már olyan sokszor hallhattunk? Komolyan vesszük-e azt, hogy Jézus vissza fog jönni, hogy megítéljen bennünket. Talán ma, talán holnap, talán csak évszázadokkal később, de meg fog érkezni, és akkor, abban a percben nagyon nem lesz mindegy, hogy mennyire számoltunk az Ő visszajövetelével.

Másodszor az is nagyon fontos, hogy akarunk-e tenni valamit azért, hogy Istennek tetsző életünk legyen? Megkérdezzük-e naponként, hogy mit tegyek Uram, vagy csak úgy tengünk-lengünk, és haladunk a kárhozat felé?

Harmadszor pedig megtesszük-e, amit elméletben eltervezünk, vagy csak a szánk nagy, és közben nincsenek gyümölcsei lelki életünknek.

Hát adja Isten, hogy eszünkben legyen a figyelmeztetés, szívünkben legyen az elhatározás, és a kezünk által pedig megteremjen az Istennek tetsző élet gyümölcse, hogy majd egykor, az adventi várakozásból áldott megérkezésünk lehessen az Isten országában. Ámen. 

vissza