Márk 12,28-34

2017.04.02.

Nem vagy messze az Isten országától

Márk 12,28-34

 

Kedves Testvérek. Mindnyájan tudjuk, milyen jó érzés az, amikor hosszú utazást követően megérkezünk valahová. A hosszú út során elfáradnak a tagjaink, kimerülünk, és alig várjuk már, hogy elfoglaljuk a szobánkat, a korábban lefoglalt szállást, és végre megpihenjünk. Hasonlóan jó élmény az is, amikor életünk során megélünk olyan pillanatokat, amelyekre régóta vártunk. Amikor hosszú pályafutás után nyugdíjba mehetünk, amikor együtt érjük el párunkkal a kerek házassági évfordulót, amikor láthatjuk gyermekeink, vagy akár unokáink esküvőjét is, és amikor tudunk kiről fényképet kitenni a vitrines szekrénybe, mert Isten adott nekünk szerető családtagokat és barátokat. Szép pillanatok ezek, és ha átéltünk ilyeneket, gazdagok lehetünk.

            Ehhez képes sokkal szomorúbb tapasztalat az, amikor valamiről lemaradunk. A fiatalabbak jól tudják, hogy tanulmányok során manapság már mindenféle pontrendszernek meg kell felelni, és gyakran előfordul, hogy csupán egy-két pont kellett volna ahhoz, hogy meglegyen a jobb jegy, a felvételihez szükséges pontszám, vagy éppen a diplomához nélkülözhetetlen nyelvvizsga. Bosszantó az, amikor tényleg csak egy-két pontra lett volna szükség a jobb eredményhez. De hasonló élmény az, amit néhányan szintén átélhettek már, hogy az autóban elfogyott az üzemanyag, és már csak 2-3 kilométerre való kellett volna, hogy odaérjünk a benzinkúthoz. És hát milyen sokan mondják egy-egy temetést követően, hogy már nem sok idő kellett volna az elhunytnak ahhoz, hogy részt vehessen a jeles családi ünnepségen, hogy megérje azt, amit még mindenképpen meg szeretett volna élni.

            Valóban, az élet egy-egy szakaszában egyáltalán nem mindegy, hogy mi történik. Megérkezünk, vagy lemaradunk? Elérjük, vagy elmulasztjuk? Megszerezzük, vagy végleg lecsúszunk róla? A két véglet között óriási a különbség. Ezt az igazságot erősíti meg felolvasott Igénk is, amely a mai napra van kijelölve számunkra.

            Történetünkben egy írástudó ment oda Jézushoz, aki Lukács leírása szerint arra volt kíváncsi, hogy hogyan nyerheti el az örök életet. Megbeszélik, hogy mi is a nagy parancsolat, és a beszélgetés végén Jézus azt állapítja meg róla: „nem vagy messze az Isten országától!”

            Nem vagy messze az Isten országától. Kedves Testvérek! Ez most jó, vagy rossz? Ha neked mondaná azt az Úr Jézus, hogy figyelj ide, úgy látom, nem vagy messze az Isten országától, akkor az hogy esne? Büszke lennél rá, vagy szégyellnéd magad? A következő percekben ezen gondolkodjunk el.

            A történetben szereplő írástudó kétféleképpen érthette ezt a mondatot. Az egyik reakciója az lehetett, hogy milyen jó nekem, hogy nem vagyok messze az Isten országától. Írástudóként valóban sok mindent tudhatott az írásokból, az akkor rendelkezésre álló ószövetségi szakaszokból, és egyfajta elismerésként is érhette őt Jézus szava. Ott volt Jézus közelében, hallhatta a tanításait, részt vehetett a vele kapcsolatos vitákban, melyből szintén sokat épülhetett, és bármikor odamehetett hozzá, hogy megkérdezze.

            Van olyan bibliai szereplő, aki nem tehette ezt meg. Ott van például Bartimeus, akiről a múlt héten volt szó, vagy a bethesdai nyomorult ember, aki 38 éve várta, hogy amikor felbuzog a gyógyító forrás, valaki besegítse abba. Számukra nem volt olyan természetes dolog az, hogy találkoztak Jézussal. De mai főhősünk előtt ott volt ez a lehetőség. Ennyivel is közelebb volt az Isten országához.

            Nem vagy messze az Isten országától. Még nem vagy ott, de már nem sok kell. Már csak egy kis odaszánás, már csak egy kis ismeret, néhány válasz, és részese lehetsz az Isten országának. Ha pozitívan nézzük ezt a mondatot, ez lehet az üzenete.

            Kedves Testvérek. Számunkra is szólhat ilyen értelemben ez a mondat. Nem vagy messze az Isten országától. Mintha biztatni szeretne bennünket a mi Urunk, hogy már nem sok lépést kell megtennünk. Jó úton vagyunk. Lehet, hogy nekünk is vannak ismereteink, mint ahogy ennek az írástudó embernek. Előfordulhat, hogy mi is ott vagyunk az Úr Jézus közelében. Talán a gyülekezet közösségében, vagy személyes csendességünkben érezzük, hogy nincs messze tőlünk. Hallja az imádságainkat, és mi is értjük időnként, hogy merre szeretne vezetni bennünket. Lehet, hogy mostanában sokkal közelebb vagyunk hozzá, mint egész eddigi életünkben bármikor.

            Ha ez a helyzet, akkor nekünk is bátorításként szól az üzenet: Nem vagy messze az Isten országától. Már csak pár lépés kellene, már csak egy kis odaszánás, egy kis áldozathozatal, egy kicsivel több hit, és ott lennénk. Ne halogassuk megtenni az utolsó lépéseket, mert üzenetünk másik értelme erre irányítja a figyelmünket.

            Az ugyanis, hogy nem vagy messze az Isten országától, nemcsak bátorításként, hanem elmarasztalásként is értelmezhető. Lehet, hogy Jézus ilyen értelemben mondta a történetbeli írástudónak. Nem vagy messze, de sajnos még nem vagy ott. Majdnem ott vagy, de még nem vagy ott. Nem vagy messze, vagyis túl messze vagy. Mintha Jézus azt mondaná: látom benned a lehetőséget, a nyitottságot, látom benned az ismereteket, de még kell valami ahhoz, hogy megérkezz. És ha ez a mondat így hangzott el, akkor ez az írástudó szomorúan távozott. Mint a gazdag ifjú, aki nem tudott lemondani gazdagságáról, és nem tudta követni Jézust. Ő is szimpatikus volt Jézusnak, de Ő sem volt elég közel. Valami visszatartotta. Volt valami az életében, amit nem tudott átadni Jézusnak. Amit nem tudott elengedni. Ebben az esetben Jézus azért figyelmezteti írástudónkat, hogy megmentse őt.

            Kedves Testvérek. Nekünk is szólhat ilyen értelemben ez a mondat. Nem vagy messze az Isten országától, vagyis nem vagy benne. Ha ma visszajönne az Úr Jézus, vagy ha ma lezárulna az életed, és meg kellene állnod előtte, akkor kívül maradnál. Mint a tíz szűz közül az öt, amelyik nem volt ott, amikor a vőlegény érkezett.

            Sokunkkal előfordulhat időnként, hogy valamilyen módon igazoltatnak bennünket. Akár az úton, félreállítják az autónkat, akár egy esti órában a faluban. Az ilyen helyzetekben az az első feladatunk, hogy bemutassuk a személyes iratainkat. Igazoljuk magunkat. Hiába mondjuk, hogy én ez vagyok, meg itt lakom, ha nincs nálunk igazolvány, akkor általában semmit nem ér a magyarázkodás. Ha nem tudjuk igazolni, hogy érvényes a forgalmi, vagy van vezetői engedélyünk, akkor komoly bajba kerülhetünk.

            Hát ilyen lesz az a pillanat, amikor majd Isten elé kell állnunk. Mint egy igazoltatás. És ott hiába fogunk magyarázkodni, hogy én ott voltam, engem ismerhetsz, ha az Úr Jézus nem igazolja, hogy te hozzá tartozol, hogy te az Isten országának a polgára vagy, akkor kívül maradsz. Nem leszel messze, de lemaradsz. Addig kell dönteni, amíg van rá lehetőségünk. Addig kell belépni azon a bizonyos szoros kapun, amíg megtehetjük.

            Készek vagyunk-e erre? Készek vagyunk-e megtenni azt a plusz egy lépést, amely bevisz, vagy inkább vállaljuk azt, hogy lemaradunk. Ha nem döntünk, vagy rosszul döntünk, akkor az örök kárhozatban az lesz a legszörnyűbb számunkra, hogy éppen csak lemaradtunk. Lehet, hogy bejut a mellettünk ülő, lehet, hogy bejut a családunk jó része, csak mi leszünk kívül.

De ha már döntöttünk Urunk mellett, és már bent vagyunk, akkor meg óriási a felelősségünk azokkal kapcsolatban, akik még nem jutottak be. Amikor azon vívódunk, hogy hogyan beszéljünk szeretteinknek Istenről, vagy beszéljünk-e nekik egyáltalán a hit dolgairól, jusson eszünkbe, hogy Isten ezért is számon fog kérni bennünket.

Elképzelem, ahogyan az ítéletkor ott van két csoport, az egyik oldalon azok, akik hittek, a másik oldalon pedig azok, akik nem vették komolyan Isten hívását. Ott lesz majd sokféle vád, amikor a legközelebbi családtagjaink, a házastársunk, a gyermekünk, testvérünk, szomszédunk azt fogja hozzánk vágni hogy: te tudtad? Te tisztában voltál ezzel? Akkor miért nem szóltál? Miért nem erőltetted egy kicsit? Miért nem segítettél rajtam? Isten óvjon meg bennünket attól, hogy sok ember sorsa száradjon a lelkünkön.

            Kedves Testvérek. Egy jól ismert ének szavaival zárom az igehirdetést, melyet el is fogunk énekelni, és amely időről-időre figyelmeztet minket arra, hogy egyszer majd meg kell állunk Isten előtt. Siessetek, hamar lejár. Kegyelme már régóta vár, ma még lehet, ma még szabad, borulj le a kereszt alatt. Ámen.

vissza