Márk 14,32-42

2015.09.20.

Virrasztó imádság

Kedves Testvérek. Az elmúlt héten újszövetségi szakaszaink alapján eljutottunk Jézus szenvedéstörténetének kezdetéhez. Mielőtt azonban Márk evangélista részletesen leírná, Jézus elfogatását és az azt követő megpróbáltatásokat, a Gecsemáné kertbeli események kapcsán arról beszél, hogy hogyan készült a világ Megváltója arra, hogy értünk adja önmagát. A keresztyén élet egyik alapeleméről, lélegzetvételéről tanulhatunk Jézus magatartásán keresztül, ez pedig nem más, mint az imádság. Hogyan készült Jézus az őrá váró próbákra imádsággal, és mi hogyan állhatunk helyt életünk hasonlóan nehéz, megpróbáló szakaszaiban az Istenhez való fohászkodás által.

Három üzenetben foglaljuk össze mai szakaszunk lényegét.

1. Az első üzenet, amely felolvasott szakaszunk mondataiból felismerhető az az, hogy az imádság nemcsak egyéni, hanem közösségi formában is szükséges. Vannak olyan helyzetek, amelyekben jobb közösen, többen imádkozni együtt, mint magunkban. Nagyon sokat mondó Jézusnak az az igénye, amelyet megfogalmaz három tanítványával szemben. Bár nemrég még arról beszélt nyíltan és egyértelműen, hogy meg fogják őt tagadni, és szét fognak széledni, most mégis arra kéri Pétert, Jakabot és Jánost, hogy virrasszanak és imádkozzanak vele. De vajon miért van szüksége neki, a világ megváltójának ilyen megbízhatatlan imatársakra? Hát azért, mert a közös imádság mindig különleges. Nagy ereje van. Amikor néhányan együtt tusakodnak, együtt könyörögnek egy-egy dologért, amikor együtt örülnek, együtt aggódnak, együtt készülnek fel az előttük álló megpróbáltatásokra, akkor egymással való kapcsolatuk is erősödik, és valódi lelki testvérekké válnak.

És nemcsak a közös imádkozás folyamata különleges, hanem az is nagy ajándék, ha egy-egy ilyen testvéri közösség átéli az imádság meghallgatását. Jelentősen gyarapodhatott a tanítványok hite, amikor együtt imádkoztak valamiért vagy valakiért, és imádságuk meghallgatásra talált.Néhány évvel később ilyen alkalom volt az, amikor már nem a tizenkettes kör tagjai, hanem más, Krisztusban hívő gyülekezeti tagok, tanítványok együtt imádkoztak a börtönben lévő Péterért, ő pedig nemsokára kopogott az ajtón, mert Isten angyala kiszabadította.A közös imádságnak ma is ilyen ereje van. Tudom, hogy ebben a gyülekezetben is sokan átélték már ezt. Amikor egy-egy bibliakörben, vagy az imaórán heteken, hónapokon, vagy akár éveken át is imádkoztak valakiért, valamiért, és Isten végül meghallgatta könyörgésüket.

De megtapasztalhatnánk ezt a családi imaközösségben is, amely azonban sajnos nagyon ritka manapság. De vajon miért nem imádkoznak együtt a családok? Miért nem imádkoznak a házaspárok? Miért tabu téma ez még számos aktív gyülekezeti tag családjában is? Azt gondolom nagyon sokféle kifogást tudunk találni ezekre a kérdésekre. Nem imádkozunk senkivel, mert mi nem tudunk olyan szépen, nagy körmondatokban megszólalni mint a másik. Vagy nem imádkozunk senkivel, mert nincs időnk, esetleg akivel imádkozhatnánk, azt nem érdekli ez a dolog. Reggel sok a tennivaló, este már fáradtak vagyunk, minden másra van alkalom, csak a közös imádságra nincs. Nem imádkozunk a másikkal, mert elég mindenkinek a maga problémája, tudok én egyedül is imádkozni-gondolják sokan, templomba is fölösleges elmenni, hiszen otthon is lehet imádkozni, persze azért nem imádkozom, de lehetne. Nem kell ahhoz senki más. Testvérek, ne így álljunk hozzá a közös imádsághoz, hanem építsük be Jézus igényét az életünkbe, és keressünk imatársakat, imaközösségeket, ahol lelki testvérként együtt fordulhatunk Istenhez. Ha neki, az Isten fiának fontos volt, hogy gyarló, és számára előre látható módon hűtlenné váló emberekkel közösen imádkozzon, akkor ez nekünk is legyen szívügyünk.

2. Második üzenetünket abban az apró, de nagyon fontos momentumban ismerhetjük fel, amely azt írja le, hogy Jézus újra és újra visszamegy, és folytatja imádságát. A Mester számára nagyon nehéz lehetett az a bizonyos éjszaka. Lelki fájdalmának fizikai tünetei is voltak. Lehet, hogy volt már olyan helyzet az életünkben, amikor egy rossz hír, vagy megdöbbentő esemény hallatán rögtön elöntötte a fejünket a forróság és a rémülettől verejtékezni kezdtünk. Jézus ennél sokkal nagyobb próbát vett magára, amikor azon gyötrődött, hogy hogyan fogja elhordozni a világ bűnét, és hogyan fogja megjárni értünk és helyettünk a kárhozatot. Azt írja a Biblia, hogy vért verejtékezett, amikor imádkozott. De a nagy megpróbáltatás ellenére nem adta fel a küzdelmet, hanem újra és újra könyörgött Mennyei Atyjához. Még azt is kéri, hogy ha lehetséges, távozzon el tőle ez a pohár, de végül hozzáteszi, hogy az a lényeg, hogy az Atya akarata teljesüljön. Vagyis miközben Jézus az előtte álló út miatt gyötrődik, azért könyörög, mert tisztázni szeretné lelkében Isten tervét. Tudja, mi várhat rá, fél is a rá váró próbáktól, ezért újra és újra imádkozik, hogy letisztuljon előtte Isten akarata.

És mindeközben mit tesznek a tanítványok? Elalszanak. Ők nem tusakodnak, nem verejtékeznek, nem akarják tisztázni Isten akaratát a következő néhány óráról, napról, ők egyszerűen csak álomba merülnek. Lehet, hogy elkezdték az imádságot, de aztán félbe maradt a könyörgés, mert nem szívből végezték. Nem tudták, hogy ez az imádság az ő érdekükben is nagyon fontos, mert Jézus éppen értük is készül a kereszthalálra.Kedves gyülekezet. Ránk vajon melyik fajta imádság jellemző? A jézusi, újra és újra könyörgő, a kitartó, virrasztó imádság, amely az Isten akaratának megértésére törekszik, vagy a másik? Lehet, hogy velünk is előfordul hasonló, mint ami a tanítványokkal megtörtént. Bizony legtöbbünknek vannak ilyen elalvós imádságaink. Elalszik, abbamarad például az imádságunk, ha valamit nem kapunk meg rögtön, és így leteszünk vágyunk teljesüléséről. Aztán álomba merülhet imádságunk, ha csak addig mondjuk, amíg a mi saját érdekünkről beszélünk.

Érdemes lenne készíteni egy statisztikát arról, hogy miért szoktunk imádkozni? Biztosan előkelő helyen lenne a felsorolásban a saját egészség, a saját jólét, vagy bármi, ami a mi javunkról szól. Pedig a kitartó imádság nemcsak rólunk szólhat. Vajon hányan visszük Isten elég szeretteinket, házastársunkat, testvéreinket, gyermekeinket, vagy bárkit aki hozzánk tartozik? És hányan tesszük mindezt hosszútávon, kitartóan? Sokszor belekezdünk az imádságba, ha valamit nagyon szeretnénk megkapni Istentől, aztán idővel abbamarad a könyörgés. Szeretnénk társat, fohászkodunk, reménykedünk, aztán ha nem jön elég hamar a válasz, abbahagyjuk az imádságot. Szeretnénk gyermeket, de ha már eltelik egy bizonyos idő és nem érkezik az áldás, akkor abbahagyjuk az imádkozást. Vágyunk a gyógyulásra, a fájdalmak enyhülésére, de aztán feladjuk a harcot. Vagy nem tudunk meghozni egy bizonyos döntést, egy ideig gondolkodunk, imádkozunk, hogy Isten tudassa velünk akaratát, de végül megunjuk a tétlenséget, és elalszunk az imádságban, mint a tanítványok. Jézus csak azért tudta véghezvinni megváltó művét, mert virrasztott az imádságban. Ne elégedjünk meg félig elmondott, vagy feladott imádságainkkal, mert ahogy az Ige mondja: nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. 3. Először tehát azt tanulhattuk meg, hogy az imádsághoz szükség lehet másokra is, erősíthetjük egymást a közös könyörgéssel. Aztán másodszor a kitartó imádságról beszéltünk, ami kész virrasztani, és hittel várni Isten kegyelmi ajándékait.

3. És most végül, harmadjára pedig az imádkozás hosszáról kell néhány szót ejtenünk. Jézus, amikor visszatért imádkozásából, azt rója fel a tanítványoknak, hogy még egy órát sem voltak képesek virrasztani vele. Nagycsütörtök éjszakáján Jézus több órát imádkozott, hiszen ahogy azt már említettük, szerette volna minél jobban megérteni Atyja akaratát. De a tanítványok egy órát sem könyörögtek vele. Azt gondolom, hogy ez volt a nagy különbség Jézus és tanítványai között azokban a napokban. Jézus virrasztott, imádkozott, és ezért tökéletesen be tudta tölteni Mennyei Atyja akaratát, és mindent úgy tett, ahogyan az Isten eltervezte.

A tanítványok azonban nem virrasztottak és nem imádkoztak. Nem voltak felkészülve arra, ami következett. És mivel nem voltak felkészülve, elbuktak. Az egyik elárulta őt, a másik megtagadta, a többi ki tudja merre futott félelmében. Mindnyájan elbuktak azon az éjszakán, azért mert nem voltak felkészülve. Nem virrasztottak eleget, nem imádkoztak eleget. Isten úgy tud megtartani és megsegíteni bennünket, ha szoros kapcsolatban vagyunk vele. Ha letisztul előttünk akarata, és kellő időt töltünk a vele való igei és imaközösségben. Kérdés, hogy mennyi időt kell az imádságra fordítanunk? Kálvin Jánosról mondták, hogy amikor halála után el akarták adni a szobájában lévő szőnyeget, amikor fölemelték, kiderült, hogy két lyuk csúfoskodik rajta. Az a két lyuk volt ez, amit a térdeivel koptatott ki, amikor rendszeresen letérdelve imádkozott Istenhez.

Milyen jó lenne, ha ilyen imádságtól kikoptatott szőnyegjeink lennének. De még ha nem is koptatjuk ki a szőnyeget, nagyon fontos lenne, ha rendszeresen szánnánk elég időt az imádkozásra. Ne csak a kéréseinket soroljuk fel, hanem köszönjük meg, amiket kaptunk tőle, valljuk meg bűneinket, és hordozzunk imádságban másokat is. Persze ez így nagyon általánosan hangzik, ezért engedjék meg a testvérek, hogy egy gyakorlati tanácsot is hadd adjak át az imaélet fejlesztéséhez.

Néhány évvel ezelőtt hallottam egy ötletet, és az alapján csináltam magamnak egy úgynevezett ima-naptárat. Felírtam egy nagy lapra, hogy kiért, miért szeretnék imádkozni, és saját fontossági sorrendem alapján beosztottam, hogy az adott emberekért, vagy ügyekért mikor, mely napokon fogok imádkozni. Ez alapján összetűztem hét színes lapot, melyek közül mindegyikre fel volt írva címszavakban, hogy kiért vagy miért kell aznap imádkoznom. Imádkoztam a családért, szeretteinkért, munkáért, nemzetünk ügyéért, gyülekezetért, állatvilágért és még nagyon sok mindenért. Így aztán, úgymond rá is kényszerítettem magam arra, hogy bizonyos mennyiségű időt rászánjak az imádkozásra, mert ha komolyan veszi az ember ezt a felsorolást, jó néhány percet, akár fél órát is igénybe vesz, hogy a lapon lévő dolgokat valóban átgondolja, és imádkozzon értük. Így aztán az éppen aktuális dolgok mellett mindig volt imatémám, amiért fontosnak tartottam, hogy imádkozzak. Bevallom őszintén, azóta már frissíteni kellene ezt az ima-naptárat, és valóban naponta elő kellene vennem, de mai üzenetünknek engedelmeskedve újra meg is fogom ezt tenni.

Mindenesetre javaslom mindenkinek, hogy írjuk össze, kiért és miért szeretnénk imádkozni, és osszuk be magunknak a hét minden napjára, és higgyük el, nem fog soknak tűnni az erre szánt idő, ugyanakkor nagyon felemelő és erőt adó érzés az, ha ilyen tudatosan is imádkozunk másokért. Közös imádság, kitartó imádság, és elegendő imádság.

Ezt a három féle imádságot helyezi Isten a szívünkre az Úr Jézus és a tanítványok felolvasott történetén keresztül. Törekedjünk hát arra, hogy mindhárom területen fejlődjünk, előre haladjunk, hogy amikor eljön az a bizonyos óra, készen álljunk Urunk fogadására. Ámen.

vissza