Márk 16,14-20

2015.05.14.

Áldozócsütörtök - Kegyelem és jelenlét

Textus: Márk 16,14-20

Kedves Testvérek! A mai napon azért vagyunk itt a gyülekezet közösségében, mert az Úr Jézus mennybemenetelére emlékezünk. Az elmúlt napokban néhány beszélgetésből kiderült, hogy a mai ünnep lényegét és eredetét sokan nem is tudják, így mielőtt az ige üzenetét kibontanánk, elevenítsük fel az áldozócsütörtökhöz tartozó alapvető információkat. Az áldozócsütörtök elnevezés onnan ered, hogy régebben ezen a napon volt a katolikusoknál az elsőáldozás, a reformátusoknál pedig a konfirmálás. A katolikus fiatalok ezen a napon vettek először úrvacsorát, először áldoztak, a reformátusok pedig ilyenkor vizsgáztak, és csak Pünkösdkor vettek úrvacsorát.

Az ünnep lényege pedig, bizonyára legtöbben tudjuk, az, hogy Jézus, miután feltámadt, és elküldte igét hirdetni a tanítványokat, szemük láttára felemelkedett, és felment a mennybe. Azért volt erre szükség, mert így, Pünkösdöt követően a Szentlélek által egyszerre mindenhol és mindenkivel azóta is ott tud lenni. Ez történt tehát, és áldozócsütörtök napján erre az üdvtörténeti állomásra emlékezünk.

A mai istentiszteleten azonban felolvasott igénk alapján nézzük meg, hogy ezen a jelentős napon mivel indította útra tanítványait az Úr Jézus, vagyis mit kaptak útravalóként ahhoz az küldetéshez, amelyet Jézus fizikai jelenléte nélkül kellett megtenniük. Az útravalót két nagyobb részre oszthatjuk, kezdjük az elsővel, ami nem más, mint a kegyelem. Jézus mennybemenetele előtt a tanítványok kegyelment kaptak Uruktól, melyet három eseményben ismerhetünk fel.

Az útravaló kegyelem első része az volt, hogy a feltámadás után Jézus újra megjelent a tanítványoknak. Ennek a súlyát akkor érthetjük meg, ha belegondolunk, milyen érzés lehetett átélni a Jézus halála után következő napokat. Amikor a mester meghalt, a legtöbben kétségbe estek. Nincs tovább. Győztek a farizeusok, elintézték, hogy Pilátus keresztre feszíttesse Jézust, el is temették, hát mit lehet ezek után tenni. Mi elhagytuk, szétszéledtünk, és most itt vagyunk nélküle, nem tudva mit tegyünk. A tanítványok számára szörnyű lehetett ez a néhány nap. Aztán jönnek a felkavaró hírek, hogy Jézus feltámadt, üres a sír, Péter és János is odamennek, megnézik, tényleg üres, de amíg nem találkoznak vele, továbbra is kétségek között maradnak. Jézus azonban tudja jól, hogy ahhoz hogy tanítványai tovább tudjanak menni, és teljesíteni tudják küldetésüket szükségük van arra, hogy találkozzanak vele, miután feltámadt. Tamás személyében még olyan is akad közöttük, aki tanítványtársai beszámolóját sem veszi komolyan, csak akkor hiszi el, hogy Jézus feltámadt, amikor valóban szemtől szemben találkozik vele. A mester azonban megadja nekik ezt a lehetőséget. Több alkalommal is megjelenik a tanítványoknak, hogy elmondja nekik a történtek értelmét, és azt, hogy ezután mi fog következni, mi lesz a feladatuk. Ez Jézus kegyelmének első része a mennybemenetelhez kapcsolódva, hogy a félelmek és kétségek között lévő tanítványoknak megjelenik, és ezzel bebizonyítja nekik, hogy feltámadt, és megerősíti hitüket az előttük álló küldetéshez.

Ez a találkozás azonban korántsem olyan idilli és rózsaszín volt, amilyennek mi elképzelnénk. A tanítványok korábbi hitetlensége miatt ugyanis többek számára nagyon kínos ez az alkalom. Ugyanis ki is emeli az Ige, hogy Jézus keményen megfeddte és megdorgálta tanítványait hitetlenségük és keményszívűségük miatt. Hiszen oly sokszor elmondta, hogy el fogják ítélni, meg fogják ölni, és harmadnapon fel fog támadni, de a 11 közül egy sem emlékezett erre. De ami a leginkább rosszul esett neki az az volt, hogy még a feltámadás hírét sem vették komolyan. Jézus angyalok által üzent az asszonyoknak, azok rohantak is a tanítványokhoz az örömhírrel, ők pedig nem hittek szavuknak. Csak úgy zárójelben mondanám, hogy az egyik bibliamagyarázó azt írja, hogy ez a tanítványok számára kínos találkozás tulajdonképpen egy újabb bizonyíték arra nézve, hogy Jézus valóban feltámadt, hiszen ha egy ilyen kellemetlen találkozást lejegyeztek a Jézushoz tartozók, akkor biztos nem csak a képzeletük játéka volt a feltámadott Úr megjelenése. Azonban még a kemény feddés közben is átélhetik az Ő kegyelmét, hiszen azzal, hogy eljött közéjük, tudtukra adta, hogy még mindig szereti őket. Bár nem hittek benne, bár nem számítottak feltámadására, bár ott hagyták, elszaladtak és megtagadták, Ő újra eljött hozzájuk, hogy megbocsásson nekik és tovább vezesse őket.

Jézus tehát kegyelméről biztosítja övéit azzal, hogy megjelenik számukra, azzal, hogy megbocsát nekik, és harmadjára azzal is, hogy hitetlenségük ellenére mégis őket küldi el az evangélium hirdetésére. A megbukott, hitetlen és keményszívű tanítványokat is kész és képes felhasználni további céljaira. Elküldi őket, hogy tegyenek tanítvánnyá minden népet, és felhatalmazza őket arra, hogy bátran hirdessék a róla szóló örömhírt. Ő maga felmegy a mennybe, és innentől kezdve az Ő ügyét a tanítványok képviselik. Tőlük függ, hogy kihez mikor fog elérni az üzenet, az ő felelősségük az, hogy a világ minden táján halljanak Jézusról, és higgyenek benne. Aki az ő bizonyságtételüket hallva hitre jut, és megkeresztelkedik az üdvözül, aki pedig nem hisz, az Jézus szava szerint kárhozatra jut. Óriási feladat és óriási felelősség. Tőlük, a gyarló és már idáig is sokszor megbukott tanítványoktól függ az egész világ üdvössége.

Nem túlzás ez egy kicsit? Nem túl nagy a feladat súlya 11 vagy később újra 12 tanítványnak? Jézus szerint nem. Sőt, kegyelem az, hogy szólhatják, tovább adhatják a rájuk bízottakat. Az első útravaló tehát az a kegyelem, amelyet Jézus részéről kapnak a tanítványok, abban, hogy megjelenik számukra, megbocsát nekik, és hogy méltatlanságuk ellenére mégis továbbviszi őket.

De mielőtt továbbmennénk, gondoljuk át röviden, hogy mi, ma élő keresztyének hogyan kaphatjuk meg ezt a három kegyelmet?A kegyelem első része számunkra is az, hogy Jézus megismertette magát velünk. Nem úgy fizikailag, ahogyan a tanítványok számára jelent meg a feltámadást követően, hanem lelki értelemben, de ma is jön, és megjelenik az életünkben. Megláthatjuk egy-egy igei üzenetben, megtapasztalhatjuk jelenlétét, amikor örömöt ad a szívünkbe, és átélhetjük támogatását, ha próbák terhe nyomja a vállunkat. Jézus bennünket sem hagyott el, hanem újra és újra megmutatja magát nekünk.

Jelenléte mellett megbocsátó kegyelmét is megtapasztalhatjuk. Mert bár meg is fedd időnként, ahogy a tanítványokat sem kímélte, de ő kész minden bűnünket eltörölni, és elfelejteni. Dorgál és figyelmeztet ha eltévedünk, de nem kerülhetünk olyan mélységbe, ahonnan ő az ő nagy szeretetével ki ne emelne bennünket, ha kérjük.

Harmadjára pedig bennünket is, ahogy annak idején a tanítványokat, elküld, hogy hirdessük a róla szóló örömhírt. Ezt a küldetést azonban sokkal komolyabban kellene vennünk, mint ahogy gyakran szoktuk tenni. Ugyanis a tanítványokra bízott feladat még nem ért véget. Még ma is vannak olyan területek a világban, ahová nem jutott el az evangélium. Pedig Jézus azt mondta, tegyetek tanítvánnyá minden népeket. Persze nem kell messzire mennünk, ha olyanokat kell keresnünk, akik nem hisznek Istenben. És azt gondolom, hogy a távoli országok el nem ért lakói helyett Urunk sokkal inkább azokat kéri számon rajtunk, akik ott vannak mellettünk hitetlenül. A családban, a szomszédságban, az ismerősök vagy munkatársak között.

Ezékiel könyvében olvashatunk küldetésünk súlyáról bővebben, amikor a próféta az őrállói feladatot átveszi Istentől. "Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! Ha ezt mondom a bűnösnek: Bűnös vagy, meg kell halnod! - és te nem mondod meg, és nem figyelmezteted a bűnöst, hogy rossz úton jár, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de vérét tőled kérem számon. De ha te figyelmeztetted a bűnöst, hogy térjen meg útjáról, és az nem tért meg útjáról, akkor az meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet." Vagyis óriási súlya van annak, hogy teljesítjük-e küldetésünket, és mások előtt beszélünk-e a hitünkről, Istenről vagy a gyülekezethet tartozásról. Isten minden egyes el nem hangzott bizonyságtételt, minden egyes meg nem szólított embert, minden kihasználatlan lehetőséget számon fog kérni rajtunk. Vegyük hát komolyan küldetésünket. Azonban mielőtt megijednénk, hogy milyen lehetetlen küldetést kell teljesítenünk, figyeljünk oda a második útravalóra, amelyet az említett kegyelem mellett még kapunk utunkhoz.

A fejezet végén olvasható egyszerű összegzés és lezárás gyanánt a következő mondat: "A tanítványok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel." A legfontosabb üzenete ennek a mondatnak az, hogy Jézus továbbra is jelen van a tanítványok életében, szolgálatában. Bár fizikailag felment a mennybe, Pünkösdkor elküldte lelkét, és így azóta is együtt munkálkodik mindenkori tanítványaival. Ez a tény pedig nagyon sok erőt adhat az ő szolgáinak.

Ez a jelenlét adott erőt Pünkösdkor Péternek, aki korábban háromszor is megtagadta Urát, hogy több mint háromezer ember előtt tehessen bizonyságot, és még sokakat vezethessen az Úrhoz. Ez az idézőjeles "lélekjelenlét" vezette a tanítványokat, amikor sokan közülük mártírhalált haltak hitükért. Ez a "lélekjelenlét" formálta a megtért híveket, hogy Istennek tetsző, hiteles életet tudjanak élni. De nemcsak a küldöttekben, hanem a megszólítottakban is a Szentlélek jelenléte munkálta ki az eredményeket. Mert hiába az igehirdető, ha Isten nem nyitja meg a szíveket, nem keresi meg az elveszettet és nem indítja változásra az életüket. Jézus azonban ezt is megígérte, amikor azt mondta: veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ez pedig minden időben előre vihet bennünket.Mi is az Ő lelkének erejéből szolgálhatunk, az Ő vezetésével beszélhetünk róla környezetünkben, és mi is csak úgy érhetünk el másokat, ha a Szentlélek Isten rajtunk keresztül megszólítja az embereket.

Testvérek. Ma, mennybemenetel ünnepén vegyük át mi is az Úr Jézustól az útravalót. Vegyük át az ő kegyelmét, amely megismerteti magát, megbocsát, és méltatlanságuk ellenére is szolgálatba küld, és induljunk el a magunk környezetében, a magunk családjában, szomszédságában, hogy az ő jelenlétével minél többen hitre juthassanak és üdvösséget nyerhessenek. Azért pedig, ha bármelyikünket akár egyetlen ember életében is felhasznált vagy ezután fel fog használni a Mindenható, legyen egyedül övé a dicsőség. Ámen.

vissza