Textus: Józsué 24

2018.08.12.

Válasszatok

Tiszanagyfalui Igehirdetések

 

Textus: Józsué 24

 

2018. augusztus 12.

 

Kedves Testvérek!

Mindnyájunk földi útján vannak olyan alkalmak, amelyek visszatekintésre késztetnek minket. Már az óvodai ballagáson is könnyes a szülők szeme, hiszen rácsodálkoznak arra, hogy néhány év alatt milyen sokat fejlődött, milyen nagyra nőtt az az apró élet, amely rájuk bízatott. Emlékeznek a gyermek születésére, első lépéseire, és örömmel nyugtázzák, hogy milyen gyorsan eltelt ez a néhány év.

            Aztán hasonló érzésünk lehet, amikor egy-egy esküvőn veszünk részt, és szemtanúi leszünk annak, hogy gyermekeink, keresztgyermekeink, vagy éppen testvéreink kirepülnek a családi fészekből, és elkezdik a nagybetűs életet. Manapság már gyakran vetítenek gyermekkori és fiatalkori képeket a házasulandókról, hogy ezzel is megsirassák szeretteiket.

            De a visszatekintő alkalmak sorában nem hagyhatjuk ki a házassági évfordulókat sem, hiszen egy boldog házasságban mindig jó visszagondolni a közösen megtett útra. Jó látni, amikor itt a köszöntések alkalmával feláll egy-egy házaspár, akik 20-30, esetleg 50-60 évet is leéltek már együtt, mégis itt vannak, példát adva elénk, hogy érdemes hűségesnek lenni, és létezik még az a szeretet, amely mindent elfedez, mindent eltűr, mindent hisz és mindent remél.

            Jók ezek az emlékező alkalmak, hiszen egyrészt hálát adhatunk a múltban átélt eseményekért, másrészt előre tekinthetünk, és Isten további vezetésében bízva, reménységgel tervezhetjük jövőnket.

           

Felolvasott történetünkben egy ilyen különleges helyzetben találjuk a választott nép tagjait. A megöregedett Józsué ugyanis, miután a honfoglalás harcai véget értek, és nyugalmat kapott a nép Kánaán földjén, összehívta Izrael vezetőit, és utoljára szólni kívánt hozzájuk. Mai istentiszteletünkön kövessük az ő gondolatait, és tartsunk vele az emlékezésben, és az előre tekintésben.

            Józsué búcsúbeszédének első része a visszatekintésről szól. Azért, hogy utoljára bizonyságot tehessen Isten hatalmáról, időrendi sorrendben a nép elé tárja Izrael eddigi történetét. Azzal kezdi, hogy Izrael ősei kezdetben pogány világban éltek, és bálványokat tiszteltek. Azért mondja el ezt Józsué, hogy mielőtt a nagy jólétben, és békességben elbízná magát a nép, emlékezzenek vissza arra, hogy honnan emelte ki őket a Mindenható. A bibliai kortörténetből kiderül, hogy Úr-kaszdim, ahol Ábrahám és szülei éltek, egy gazdag kereskedő város volt, ahol a pénz és a pogány kultusz jelentett mindent. Voltak bálványok, maguknak gyártott istenek, és mindenki ezeket tisztelte, nekik hódolt.

            Számunkra talán érthetetlen, hogy Isten miért pont egy ilyen világból választotta ki népének ősét, azonban az Ő terve sokkal magasabb annál, mint amit mi fel tudnánk fogni. Ő nem azt nézte, hogy mi Ábrahám múltja, hanem arra tekintett, amit jövőként már elkészített számára.

            Kedves Testvérek. A mi életünkben is így kezdődött minden. Talán többen is vannak itt olyanok, akiknek a szülei nem éltek hitben. A kommunista világban voltak, akik nem tehették meg, vagy nem merték megtenni, hogy eljárnak a templomba, és így Istennel való kapcsolatuk is felszínessé vált. Ma azért hiányzik 2-3 generáció a templomból, mert a rendszer elintézte, hogy sokan eltávolodjanak Istentől. Aki ilyen háttérből indult, az csak azért van itt, mert Isten kegyelmes volt hozzá.

            Persze a templomos családokban sem mindig egyszerű Isten közelébe kerülni. Nálunk például természetes volt a templomba járás, de nem mondom, hogy mindig vágytam, és mindig ott akartam lenni. Mentünk, mert vittek, menni kellett, de a hit útjára máshol, egy ifjúsági táborban léptem rá. Ez is Isten kegyelméről árulkodik. Mindnyájunknak ez a háttere, ez a múltja. Isten érthetetlen szeretetéből lehajolt hozzánk, mint Ábrahámhoz, és kiemelt egy meghatározott közegből. Kiemelt a hitetlenségből, vagy a látszatkeresztyénségből, és magáénak választott. Azért, mert neki már hitetlenségünk idején is terve volt az életünkkel, és tudta, hová szeretne bennünket vezetni.

            A régmúlt feltárása után Józsué azokról az áldásokról és próbákról is beszél, amelyek meghatározták Izrael történetét. Felsorolja az ősatyákat, majd beszél az Egyiptomba való kerülés körülményeiről, végül pedig a Vörös-tengeren való átkelést, és a honfoglalás izgalmas időszakait is megemlíti. A zárómondat nagyon kifejező, amikor így szól Józsué: Földet adtam nektek, amelyen nem ti dolgoztatok, városokat, amelyeket nem ti építettetek, mégis letelepedtetek bennük, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem ti ültettetek, mégis ti esztek róluk. Vagyis igazából Izrael egész története arról tanúskodik, hogy Isten harcolt értük, és mindent Ő készített el számukra. Semmi nem az Ő érdemük volt. A próbákban sokszor okolhatták magukat, de az áldások Isten szeretetének jelei voltak. Nekik csak menniük kellett, hittel, úgy, ahogyan Ábrahám indult, és amikor szót fogadtak, amikor bíztak Urukban, mindig áldásban részesültek.

            Amikor visszatekintünk eddigi utunkra, mi is erre döbbenhetünk rá. Bár sokszor szoktuk bizonygatni, hogy milyen jók, bölcsek és okosak voltunk régebben, egy-egy döntés meghozatalakor, igazából be kell látnunk, hogy minden áldásnak Isten a forrása az életünkben. Ő adott új életeket a családba, Ő adott erőt a munkához, Ő adott türelmet, szeretetet egymáshoz. Nekünk csak Őt kellett követnünk, és rá kellett bíznunk magunkat, a többit Mennyei Atyánk rendezte el.

            Józsué tehát visszatekint Izrael múltjára, és ehhez kapcsolódva döntés elé állítja a népet. Ugyanis Isten kegyelmi kiválasztása, és gondoskodó szeretete döntésre kényszeríti az embert. Azt mondja Józsué, hogy ha eddig jó volt Isten szeretete, ha eddig élvezték azt, ahogyan Isten elhívta és vezette őket, akkor most már itt az ideje, hogy átadják neki az életüket. A múlt arra kötelezi a népet, hogy választ adjanak Isten szeretetére. Vagy el kell fogadni, és Őt kell szolgálni, vagy pedig vissza kell utasítani. Harmadik lehetőség azonban nincs. „Most azért az Urat féljétek, és őt szolgáljátok tökéletesen és igazán. Távolítsátok el azokat az isteneket, amelyeket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, meg Egyiptomban, és az Urat szolgáljátok. De ha nem tetszik nektek, hogy az Urat szolgáljátok, válasszátok ki még ma, hogy kit akartok szolgálni: akár azokat az isteneket, akiket atyáitok szolgáltak a folyamon túl, akár az emóriak isteneit, akiknek a földjén laktok.”

            Testvérek. Ha őszintén visszatekintünk életünkre, és felismerjük benne Isten jelenlétét, akkor nekünk is döntenünk kell. Ha látjuk, hogy Isten honnan emelt ki bennünket, és emlékszünk azokra az áldásokra, próbákra, amikor éreztük támogatását, akkor el kell döntenünk, hogy milyen irányban megyünk tovább. Józsué felvázolta azt, amit Ő javasolt, de a döntést nem hozhatta meg a többiek helyett.

            Érdemes megfigyelni, hogy mielőtt a nép véglegesen határozna, először Józsué kétségbe vonja Izrael döntését. Miután a nép tagjai azt mondták, hogy Istent fogják szolgálni, Józsué rögtön rávágta: nem tudjátok ti szolgálni az Urat. Mintha egy kicsit próbára akarta volna tenni őket, hogy biztosak-e a dolgukban, és komolyan gondolják-e döntésüket. A nép azonban határozott választ ad: „Mi az Urat akarjuk szolgálni! Az Urat, a mi Istenünket fogjuk szolgálni, és az ő szavára hallgatunk.”

            Vajon ez a fajta határozottság ott van-e az életünkben? Sajnos nem véletlenül vonta kétségbe Józsué a nép első elhatározását. Mert akkor is előfordult már az, ami manapság, velünk is megeshet, hogy elméletben átadjuk az életünket az Úrnak, de a gyakorlatban ez elmarad. A vágy ott van a szívünkben, jó lenne az Urat szolgálni, de nem váltjuk ezt aprópénzre a hétköznapokban. Nem változtatunk a szokásainkon, nem formáljuk a beszédünket, nem uralkodunk az indulatainkon, nem hozunk több áldozatot, nem olvasunk gyakrabban, vagy figyelmesebben Bibliát, nem jövünk többet templomba, hanem minden marad a régiben. Testvérek. Ha ez így van az életünkben, akkor nekünk is szól Józsué mellbevágó mondata: nem tudjátok ti szolgálni az Urat. Jó, hogy hisztek, szép, hogy azt mondjátok, megtértetek, és őt akarjátok szolgálni, de látom rajtatok, hogy semmi nem változik. Nem tudjátok ti szolgálni az Urat. Hogy miért? Azért, amiről 2 hete is szó volt: mert kiirtani való van köztetek. Nem akartok változni, csak élni ugyanúgy, mint eddig.

            Csak az a kérdés, hogy ezekre a vádakra mit válaszolunk. Mert mondhatjuk azt, hogy valóban, nem tudjuk Istent szolgálni. Képtelenek vagyunk arra, hogy átadjuk neki életünk irányítását, és szót fogadjunk neki. De mondhatjuk azt is, amit a nép tagjai mondtak: Mi az Urat akarjuk szolgálni! Igenis képesek vagyunk rá, és szeretnénk valóban az Ő kegyelmében élni. Ahogyan idáig hordozott, a kiválasztástól kezdve, az áldásokon és próbákon át a jelenünkig, úgy szeretnénk tovább menni, és élvezni az Ő szeretetét.

           

Kedves Testvérem! Te mit válaszolsz Isten hívására? Képes vagy-e Őt szolgálni, vagy sem? Többen vagyunk itt, akik azt mondjuk, én és az én házam népe az Urat szolgáljuk. Dönts te is mellette, és ha már elméletben döntöttél, legyen szolgáló, egyre inkább Istennek tetsző életed. Az Úr Jézus föld útján is elő került ez a kérdés, hiszen a kísértések és próbák idején neki is komoly döntéseket kellett meghoznia. El kellett döntenie, hogy bízik Mennyei Atyjában, vagy pedig a maga kezébe veszi sorsát, és visszaél hatalmával. Ő döntött, szolgálni akart, és egészen a kereszthalálig szolgálta Mennyei Atyját, és bennünket. Válasszatok, addig, míg tart a ma, mondja az ének. Hát itt a lehetőség, legalábbis addig, míg tart a ma, hogy eldöntsük, kit akarunk szolgálni.

            És mi következik ezután a fontos döntés után? Erről is beszél mai igénk. Józsué a döntésre hívás után mindenkit hazaküld az örökségébe. Haza kell menni, arra a földre, ahol él az ember, hogy ott élhesse meg hitét, és ott szolgálja Mennyei Atyját.

Ez vár ránk is. Haza kell mennünk. Oda, ahol Isten használni szeretne minket, oda, ahol lehet, hogy kinevetnek, vagy megvetnek bennünket hitünk miatt. Haza kell menned, hogy a döntésedből cselekedet legyen. Hát menjünk haza úgy, hogy eldöntöttük kit szeretnénk szolgálni, mert vagy Istent követjük, és az örök életbe megyünk, vagy pedig a gonosz útján járunk, amely a kárhozatba visz. Isten adjon bölcsességet ahhoz, hogy még időben az életet válasszuk. Ámen.

 

vissza