Textus: Lukács 1, 67-80

2017.12.20.

.

Textus: Lukács 1, 67-80                                                      Tiszanagyfalu, Andrássy Gergely, 2017.12.20.

 

Kedves Testvérek! Ha ezekben a napokban végeznénk egy felmérést azzal kapcsolatban, hogy ki mit tud az Úr Jézus életéről, akkor bizonyára sok mindent hallanánk. Hittan órán minden hónapban szoktunk írni egy felmérőt, és a decemberi tesztben többnyire az Úr Jézussal, és a Karácsonnyal kapcsolatos tanultakra kérdeztem rá. De miközben felkészültünk erre a dolgozatra, rájöttem, hogy sajnos, sok gyermek még a legalapvetőbb dolgokat sem tudja ebben a témában. Úgy kell lépésről lépésre végigvenni a történet elemeit, hogy aztán valami megmaradjon az egész lényegéből.

            Ott vannak például a bölcsek, akiket sokan csak három királyoknak neveznek. Ha azt kérdezném, hogy hányan mentek Jézushoz, talán az itt jelenlevők közül is sokan azt mondanák, hogy hárman. Sőt, még a nevüket is meg tudnánk mondani, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akiről még azt is tudjuk, hogy ő szerecsen király. Csak az a probléma, hogy ha beleolvasunk a Bibliába, sehol nem találkozunk ezekkel a nevekkel. Még a bölcsek számát sem tudjuk, csak annyi van megírva róluk, hogy napkeletről érkeztek. József Attila Betlehemi királyok című verse terjedt el annyira, hogy mi már ebben a tudatban nőttünk fel.

            De nemcsak a karácsonyi történetben vannak rosszul berögzült elemek, hanem Jézus egész életével kapcsolatban is. Egyes felekezetek azt tanítják, hogy Mária mindig is szűz volt, és az is maradt, pedig a Biblia leírja, hogy Jézusnak születtek testvérei. Vagy van, aki úgy tekint Jézusra, mint egy prófétára, aki különleges ember volt a maga idejében, de nem volt Isten fia, ugyanúgy meghalt, mint a többi ember. De még mi, akik itt vagyunk a bűnbánati alkalmakon, még mi is sokszor csak úgy gondolunk az Ő életére, mint amelyből mi nem tapasztalhattunk semmit, hiszen több, mint kétezer éve megszületett, aztán felnőtt, tanította az embereket, majd igazságtalanul megölték, harmadnapon feltámadt, végül pedig felment a mennybe. Egyszer létezett, köztünk volt, aztán meg eltűnt. Mert hát azóta nem látta senki. Pál apostolék, és a kezdeti idők egyháztagjai azt hitték, hogy néhány éven belül vissza fog jönni, hát nekünk is ennyi maradt, reménykedhetünk, hogy majd egyszer vissza fog jönni.

            Testvérek. Valóban ennyi volna Jézus élete? Valóban ennyi információt tudnánk róla elmondani? Mai istentiszteletünkön a felolvasott Igéken keresztül nézzük meg, mi az a többlet, amit Jézus életéről mindenképpen tudnunk kell! Mi az, amit nem söpörhetünk a szőnyeg alá, amit nem tarthatunk magunkban, mi az, amit egyben, nagy látószögben kell látnunk vele kapcsolatban?

            Lukács evangéliumának elején kapunk erre választ, amikor is Zakariás, Keresztelő János apja, gyermeke születésekor a némaság után újra beszélni kezd. Az öreg pap magasztalja Istent, és arról az Úr Jézusról beszél, akinek útját az Ő fia, János fogja előkészíteni.

Így olvastam: „Meglátogat minket a felkelő fény magasságából, hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábukat a békesség útjára.”

            Zakariás tulajdonképpen egy tömör, és nagyon kifejező Jézus életrajzot ad elénk. Egy mondatban összefoglalja a Messiás tettét, hogy az egyszerű és Jézust váró emberek szívébe is megérkezzen ez az örömhír. Ezt a mondatot bontsuk ma két részre.

  1.                   Zakariás hitvallásának első mondata így szól: meglátogat minket a felkelő fény a magasságból. Ahhoz, hogy érezzük ennek a mélységét, először egy gondolatbeli bibliaismereti kirándulásra hívom a testvéreket. A fény, a világosság ugyanis az egész Bibliában mindig az Úr jelenlétét mutatja. Már a teremtést is azzal kezdi Isten: legyen világosság. Van egy szép családi gyermekbibliánk, amelyben szinte festmény szépségűek a képek, és úgy rácsodálkoztam, amikor az első oldalon a semmit egy nagy, szürkeséggel ábrázolták, a második lapon pedig egy sokkal szebb, valóban világos képet láthatunk. A két kép között van némi hasonlóság, de a lényegben, a színekben, a világosság-sötétség ábrázolásban óriási a kontraszt. Isten eltervezte a világot, és azzal kezdte: legyen világosság. Mert más a világ, ha benne van az Isten által létrehozott világosság.

            De később is, mindig összekapcsolható volt a Mindenható megjelenése a fénnyel. Amikor beszélt az ősatyákkal, vagy fényes angyalok által tette ezt, vagy tűz formájában. Mózes például égő csipkebokorban ismerte fel Isten jelenétét, a pusztai vándorlás során pedig az Úr hatalmas tűzoszlopban vezette éjjel a népet. De eszünkbe juthat karácsony közeledtével a betlehemi csillag képe, amit a mi templomunk tetején is jelképez a dísz, hiszen a csillag fénye vezette a bölcseket egészen a jászolig. Fényesség volt, amikor az üres sírnál angyalok szólaltak meg, de még Pál apostolt is nagy fényességben szólítja meg az Úr Jézus.

            De vajon miért kell a fény? Miért ez az Isten megjelenésének egyik velejárója? Azt hiszem azért, mert ezzel szeretné Mennyei Atyánk érzékeltetni azt az óriási különbséget, ami közte és köztünk van. Az a fény, ami belőle árad, az a tisztaság, amit ő testesít meg, óriási ellentétben van azzal a sötétséggel, amiben mi élünk. Úgy is mondhatnánk, hogy nem ide való. Az Ő világossága, számunkra feldolgozhatatlan, egyszerűen nem tudjuk befogadni.

            Olyan ez, mint amikor megpróbáljuk a napot lefényképezni. Egyrészt nagyon veszélyes, mert ha lencsén keresztül belenézünk a nap fényébe, tönkremehet a szemünk, másrészt a legtöbb fényképező a tűző nap világosságát nem tudja feldolgozni, befogadni. Hiába készítjük el a fényképet, az egész egy nagy fényes valami lesz. Egy régi fényképezőm így ment tönkre, túlságosan a napra fókuszáltam, és egyszerűen elromlott.

            Hát valahogy így van ez Isten fényével, és a mi világunk sötétségével. Az Úr Jézus világossága nem illett bele. Hiszen amikor Jézus a földre jött, az emberek bűnben éltek. Még a vallási vezetők is rossz úton jártak. Az a tisztaság, az a szeretet, és az az alázat, amivel Jézus jött, nem volt a világba illő. Nem volt ide illő a szűztől fogant gyermek, nem volt ide illő a templomban ott maradó tizenéves fiú, nem passzolt ebbe a világba az, hogy felnőve irgalmas volt, kegyelmes volt, meggyógyította a betegeket, felmentette a bűnös paráznákat, vámszedőket, és még az idegenekkel is szóba állt.

            És az a helyzet, hogy ez ma is így van. Jézus ma sem illik bele a képbe. Az Ő fénye egyszerűen bántó a világ számára. Ma sem illő úgy viselkedni, ahogyan ő tette. Nem illik például kimutatni a szeretetünket. Még az ünnepi órákban is előfordul, hogy tartózkodunk szeretteink megölelésétől, egy tiszta, őszinte tekintettől, mert ismerjük már eléggé egymást, minek a színjáték. Félünk szeretni a másikat, mert akkor úgy érezzük, hogy kiszolgáltatottá válunk. De az sem illik ebbe a világba, ha valaki rá tudja magát bízni Istenre. Sokak számára érthetetlen, ha valaki nem törik össze egy betegség, egy rossz hír, egy családi próba miatt, pedig lehet, hogy az illető azért nem roppan össze, mert tudja, Isten kezénél nem eshet lejjebb.

            Van, aki számára érthetetlen, hogy miért kell templomba járni, mert otthon is lehet hinni, vagy minek az a sok bibliaolvasás, imádkozás, pedig a hitben járóknak lételemükké válnak ezek a dolgok. Olyan csodálatosan látható ez a természetben. Az elmúlt hetekben vettem az akváriumomba egy új növényt, és szinte napról napra látszik, ahogy a fény és a tápanyag hatására növekszik. Éjszaka, amikor lekapcsol a lámpa összehúzza a leveleit, nappal azonban kinyílik, és felfelé tör, szinte szívja magába a fényt.

            Mi nem a nap fényével, nem is az energiatakarékos izzók világosságával, hanem Isten világosságával, vagyis az Úr Jézus jelenléte által növekszünk. Még akkor is, ha az nem illik bele a világba.

            Nem illik bele, mégis eljött. Úgy mondja az Ige, meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik a sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.

Nem azért jött, mert olyan nagy volna a hitünk, nem azért mert megsokszoroztuk volna a talentumainkat, nem azért érkezett, mert már kívülről tudjuk a Bibliát, hanem azért, mert szeret minket.

Az Úr Jézus kész volt a mennyei magasságból, a földi mélységbe lesüllyedni értünk. Képes volt átlépni a mennyei és a földi világ közötti átléphetetlen határt, azért, hogy az Ő világossága hozzánk is eljusson, és nekünk is életet adjon. Mert amilyen nagy a különbség a gyermekbiblia első és második lapja között, a semmi és a világosság vonatkozásában, olyan nagy, sőt még sokkal nagyobb a különbség a Krisztus fényében élet, és a nélküle, sötétben tapogatózó állapot között.

            2. Mert akihez Ő megérkezik, akit beragyog az Ő fénye, tisztasága, az tovább is adja ezt a fényt. Annak lábait Ő ráigazítja a békesség útjára, ahogy igénk második mondata fogalmazza. Az ilyen ember pedig hasonló lesz hozzá. Nem a fényességben, nem a ragyogásban, hanem abban, hogy ő is kategóriákat tud majd átlépni.

            Mert ha Jézus nélkül nem tudtál megbocsátani, vele sikerülni fog. Ha az Ő jelenlétének hiányában idáig nem tudtad lebontani a büszkeség, a régi sérelmek falát, vele menni fog. Ha nélküle a sötétség kísértései tartottak fogva, akkor vele elszakadnak ezek a kötelékek.

            Kedves testvérek. A Föld északi féltekéjén holnap lesz a téli napforduló. Ez az a nap, amikor az évben a leghosszabb az éjszaka, vagyis legtovább van sötét. Péntektől kezdve azonban minden nap néhány perccel több világosság érkezik felénk. Milyen jó volna, ha a mi életünkben is megindulna ez a folyamat. Nemcsak néhány nap, vagy néhány hónap erejéig, hanem egészen addig, míg a mennyei Jeruzsálembe meg nem fogunk érkezni. Oda, ahol már nem lesz sötétség, de a napra sem lesz szükség, mert az Úr világossága fog világítani.

Zakariás Jézus-életútja nagyon egyszerűen elénk tárja a lényeget. A Megváltó az első Karácsonykor meglátogatott bennünket, azért, hogy mi is át tudjuk lépni saját határainkat. Hát engedjük be az Ő fényét az életünkbe, táplálkozzunk az Ő jelenlétéből, hogy az Ő indulatával mi is napról napra több békességet, több fényt hozzunk a körülöttünk élők életébe. Ámen.

 

vissza