Textus: Prédikátor 5,1-6

2018.08.17.

Hirtelen szavak

Tiszanagyfalui Igehirdetések

 

Textus: Prédikátor 5,1-6

 

2018. augusztus 17.

 

 

Kedves Testvérek!  Testünk egyik legjelentősebb fegyvere a nyelv. Beszédünket ugyanis rengeteg jó dologra használhatjuk. Tudunk vele bátorítani, kedveskedni, képesek vagyunk a dicséretre, jóindulatú szavak kimondására. Erőt, vigasztalást tudunk általa közvetíteni, és a lélek legmélyebb sebeit is bekötözhetjük vele. Sajnos azonban nemcsak jó dolgokra tudjuk használni, hanem hatalmas károkat is okozhatunk vele. Tudunk a szavakkal bántani, sértegetni, vádakat, rágalmakat mondani, és ítéletet hirdetni. Használhatjuk hazug, hamis dolgokra, és haszontalan, értelmetlen fecsegésre is.

            Nem véletlenül mondja Jakab apostol levelében: „Ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét. Fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket: ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. És hozzáteszi: testvéreim, nem kellene ennek így lennie.”

            A mára rendelt ószövetségi igeszakasz a nyelv bűneivel kapcsolatosan egy különleges beszédbeli vétekre hívja fel a figyelmünket. Így olvastuk: „Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el Isten előtt kimondott szavad. Ezek alapján a mai napi témánk az elhamarkodott, hirtelen kimondott szavak. Bibliai példákon keresztül, valamint a saját szavaink példái által gondoljuk át, milyen helyzetekben mondunk ki elhamarkodottan bizonyos dolgokat, és mit tudunk ezzel kezdeni. Először nézzük meg, hogy embertársainkkal kapcsolatban hogy működik ez, aztán pedig az Istennel szembeni hirtelen szavainkról beszéljünk.

            Kezdjük tehát az emberekkel szembeni elhamarkodott szavakkal. Bibliai példák sokasága mutat rá arra, milyen az, amikor az egyik ember hirtelenül mondott ki valamit a másiknak. Előfordult például, hogy meggondolatlan, hirtelen hazugságok hagyták el az emberek ajkait. Gondoljunk csak Káin szavaira, amikor kihívta Ábelt a mezőre, mintha csak egy sétára invitálná, közben pedig már tudta, hogy meg fogja ölni. Vagy eszünkbe juthat Dávid király fondorlatos, gerinctelen beszéde, amit Uriáshoz intézett, mert mindent el akart követni azért, hogy ne tudódjon ki paráznasága, végül pedig a frontvonalra küldi ezt a tisztességes férfit, hogy biztosan meghaljon.

            Vagy említhetnénk a Káint követő nemzedékek tagjai közül Lámeket, aki már nemcsak az ősi szabályt követi, mi szerint szemet szemért, fogat fogért, hanem sokszoros bosszúról beszél, amikor azt mondja: embert ölök, ha megsebez, gyermeket is, ha megüt. Az ő nyelve is a bűn elterjedésére utal, hiszen szavai előrevetítik azt a drasztikus romlottságot, ami majd Nóé idejében teljesedik ki.

            De eszünkbe juthat József életútja is, akivel kapcsolatban több szóbeli vétket is megemlíthetünk. József próbáinak sora azzal kezdődött, hogy gyermekként dicsekedett, és hencegett különleges álmaival. Ez is egyfajta szóbeli bűn volt, túl hamar, meggondolatlanuk hangzott el, nem csoda, hogy erre válaszként érkezett a testvérek bántó szava, gúnyolódása, gyűlölete. Aztán később Potifár udvarában a hamis vádakkal is találkozik, amikor Potifár felesége bajba akarja keverni. Majd következik a főpohárnok hirtelen kimondott, ámde feledésbe merült ígérete, mely szerint, ha majd ő visszakerül az udvarba, el fogja intézni, hogy József is kikerüljön a börtönből.

            Kedves testvérek. Sokáig folytathatnánk a bibliai példákat arra nézve, hogy milyen elhamarkodott szavakkal estek vétekbe a régiek. De nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy ilyen szavakkal találkozzunk. Hiszen a mindennapi élet során minket is támadnak ilyenekkel, és mi is folyamatosan bántunk másokat hasonlókkal.

Milyen sok átverés, hazug, álnok mondat hagyja el a szánkat. Amikor nem mondjuk a másik szemébe, amit gondolunk, csak mismásolunk, félrevezetünk, vagy megtévesztünk másokat. Valahogy úgy, mint Dávid, mi is eltervezünk valami bűnt, és mindent úgy intézünk hirtelen szavainkkal, hogy végül össze jöjjön, amit szeretnénk. Nem számít a becsület, nem számít a másik szenvedése, csak magunkra, és önző érdekeinkre nézünk.

            És a gonosz, bántó szavak is milyen gyakran elhagyják szánkat. Ma már számos kifinomult formája van ennek. Van, aki szemtől szembe sérteget, ahogyan József testvérei is ezt tették, más a hátunk mögött rágalmaz meg minket, amint Potifárné művelte. Elhagyhatja ajkunkat a dicsekvés, gőgös, egoista mondatok, ahogyan József viselkedéséből láthattuk, és a romlottságról is árulkodhat beszédünk, ha káromkodunk, szitkozódunk, és átkozódunk, ahogyan Lámek tette.

           

2. Sajnos embertársainkkal szemben is gyakran elhamarkodottan, hirtelen szólunk, de most térjünk át a másik kategóriára, amelyben Istennel szemben mondunk hasonló szavakat. Itt is kezdjük néhány bibliai példával.

            Az elhamarkodott szólás egyik tipikus bibliai fajtája az Isten küldése elleni tiltakozás. Ennek egyik mesterpéldája Mózes esete, akit Isten a választott nép kiszabadítására küldött el. Mózes határozottan tiltakozott ez ellen, és hirtelen reakciójában mindent kitalált, csak hogy ne kelljen mennie. Sok mindenre hivatkozott, egészen addig, míg a különböző jelekkel és eszközökkel meg nem győzte őt a Mindenható tervéről. Hasonlóan viselkedett Jeremiás is, ő is a kifogásokat kereste, ahelyett, hogy szó nélkül ment volna az Isten által mutatott küldetésbe. Neki mondja az Úr: ne mondd, hogy fiatal vagy, hanem menj, ahová csak küldelek!

            Talán távolinak tűnnek ezek a hirtelen tiltakozó szavak, de be kell látnunk, hogy a mi szánkat is el szokták hagyni hasonlók. Megértünk valamit az Igéből, hogy ezt, vagy azt kellene tennünk, és rögtön jön szívünkből a válasz, dehogy megyek, szó sem lehet róla, nem segítek, elég bajom van nekem is, ez nem az én dolgom. Sokszor nem is mérlegeljük, hogy mi lenne a helyes döntés, csak rá vágjuk, köszönöm, nem. Amikor mi kérünk valamit Istentől, akkor rögtön várjuk a választ, kívánságunk teljesülését, amikor pedig Ő indítana bennünket valamire, akkor hallani sem akarunk róla, és elhamarkodottan rövidre zárjuk a dolgot.

            Istennel szembeni hirtelen szavainkkal kapcsolatban egy másik jellemző helyzetet mutat be Jónás és Jób története. Mindkét ószövetségi személy úgy érezte élete egy-egy helyzetében, hogy Isten igazságtalan. Fel is lázadtak ellene, és ezt az érzésüket hirtelen, elhamarkodott szavakba is öntötték. Jónás történetének a végén van egy apró mozzanat, amely beszámol erről. Jónás immáron kihirdette Ninive ítéletét, miszerint ha nem térnek meg, akkor el fog pusztulni a város. A nép azonban böjtöl, megtér, és ezért Isten megkegyelmez neki. Jónás pedig nem érti, hogy Isten miért nem pusztította el a várost, egyenesen igazságtalannak érzi a helyzetet, és ennek hangot is ad.

            És Jób is lázad, ismerjük történetét, hiszen emberileg nézve komoly veszteségeket szenved, és úgy érzi, mindezt nem érdemelte meg. Jó néhány fejezeten át olvashatunk arról, ahogyan barátaival perel, de Istennel szemben is fellázad.

            Testvérek, azt hiszem ez az egyik leggyakoribb fajtája Istennel szembeni hirtelen szavainknak, amikor igazságtalannak érezzük mindazt, ami velünk történik. Bizony, mi is fel szoktuk emelni ilyenkor a hangunkat. Meggondolatlanul, elhamarkodottan, Istent bírálgatva. Én becsületesen dolgozom, mégis többet keres a másik, én mindig is takarékosan éltem, mégis éppen csak kijövök a bevételeimből. Egész életemben egészséges életmódot éltem, mégis jön a betegség, és nem tudok belőle kilábalni. Mindig is jártam templomba, hittem Istenben, mégis az én kapcsolataim mennek tönkre, és az én szeretteim mennek el a minden élők útján. Mondjuk, soroljuk sok más példával is, miért igazságtalan velünk szemben az Isten. Az ilyen szavainkkal kapcsolatban is szól mai üzenetünk: ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el Isten előtt kimondott szavadat.

            De vannak még más területei is életünknek, ahol ez a hirtelen beszéd előkerül. Ez pedig a hitetlenség. Isten mond valamit, esetleg egy-egy Igén keresztül ígér számunkra egy-egy dolgot, mi pedig kételkedünk abban, hogy teljesülhet. Így kételkedhetünk például abban, hogy Isten meg tud gyógyítani, meg tud erősíteni. De kételkedhetünk a mindennapi gondoskodásában, vagy hosszú reménytelenség után az újabb gyermekáldás lehetőségében is. Valahogy úgy, mint ahogy Ábrahám felesége, Sára felnevetett, amikor az angyali követ kijelentette, hogy idős korukra gyermekük lesz. Még szavak sem kellettek ahhoz, hogy Sára kifejezze hitetlenségét, és Isten ígéretében való kételkedését. De hasonlóan viselkedett Zakariás is, aki feddhetetlen életű pap volt, s mégis kételkedett, amikor az Úr angyala gyermeket ígért számára.

            És a példák sorát nem lezárva, de mostanra befejezve az Istennel szembeni hirtelen fogadalmakat is meg kell említenünk. Talán velünk is előfordult már, hogy egy nehéz helyzetben hirtelen megfogadtunk valamit Istennek. Uram, csak most segíts, és innentől kezdve jobban fogok rád figyelni, vagy mindig ott leszek a templomban. Istenem, most elhatározom, hogy minden nap fogok imádkozni, Bibliát olvasni, mert képes vagyok rá. Mintha a tanítványokat, vagy közülük is Pétert hallanánk, aki rettenthetetlen, aki még meghalni is kész a Mesterért, hiszen számára Ő a minden. Aztán néhány órával később az idegen tűz mellett melegedve már nemcsak Jézust, hanem az egész tanítványi csapatot is, sőt galileai származását is megtagadja. Hirtelen kimondott, felelőtlen fogadalmak, amelyeknek semmi értelme nincsen.

            Kedves Testvérek! Láthatjuk tehát, hogy a bibliai időkben is megesett, és ma, a mi életünkben is előfordul, hogy elhamarkodottan, hirtelen mondunk ki valamit. Ezzel keserítjük meg egymás életét, de ezzel okozunk szomorúságot szerető Mennyei Atyánknak is. Ma, az úrvacsoravételre készülve tartsunk bűnbánatot szavaink vonatkozásában. Tárjuk Urunk elé a mostanában kiejtett elhamarkodott szavainkat, és kérjük tőle a bocsánatot. Ha eszünkbe jut, hogy valakit megbántottunk, igazságtalanul megvádoltunk, sértegettünk, vagy rágalmaztunk, dobjuk el magunktól ezeket a terheket, és kérjünk bocsánatot az illetőtől. De ha Istennel szemben is van ilyen tartozásunk, akkor azt is rendezzük minél hamarabb. Ha vádoltuk őt, ha hitetlenül fogadtuk ígéreteit, ha tiltakoztunk az Ő akarata ellen, vegyük észre, hogy mi vagyunk az agyag, Ő pedig a mi formálónk, aki azt tesz velünk, amit csak szeretne.

            Attól azonban nem kell tartanunk, hogy bármiben is a kárunkat akarná, hiszen az egész váltságmű arról szól, hogy a mi bűnös szavaink ellenére, mennyire szeret minket Isten. Az Úr Jézust is gúnyolták, bántották, sértegették, még a kereszten is az emberi szavak ostoraitól szenvedett a legjobban, Ő mégsem válaszolt hirtelen haraggal, hanem szavait csupa szeretet, megbocsátás, és kegyelem jellemezte. Hát engedjük, hogy az Ő szavai a mi szívünket is átformálják, és embertársainkkal, és szerető Istenünkkel szemben is szeretettel tudjunk beszélni. Ámen.       

vissza