Zofóniás 3; Zsoltárok 5

2017.08.13.

Jóra fordítom sorsodat!

Textus: Zofóniás 3;

Lekció: Zsoltárok 5; 1Korinthus 15       

 

Minden jó, ha a vége jó! Kedves Testvérek. Amikor egy-egy hosszú megpróbáltatás végén jóra jönnek a dolgok, örömmel mondjuk ki ezt a jól ismert közmondást, hiszen ha a vége jó, akkor az eleje is megszépül. Ha például korábban úgy tűnt, hogy gond lesz egy diagnózis után, és sokféle vizsgálat és beavatkozás után kiderül, hogy kezelhető a helyzet, nagy kő esik le a szívünkről, mert rosszabbra számítottunk. Vagy ha a családban kibogozhatatlan konfliktusok keletkeztek, és úgy tűnt, soha nem lesz már béke, és egy őszinte beszélgetést követően rendeződtek a dolgok, akkor is jobban érzi magát a lelkünk, mert tiszta lappal mehetünk tovább a közös úton. És amikor a szélsőséges időjárás miatt aggódtunk, hogy mi lesz a veteménnyel, aztán mégis bőséges és jó minőségű lesz a termés, szintén megnyugvással tölthet el bennünket, hiszen megérte a sok munka, fáradság.

            Minden jó, ha a vége jó, csak amikor még nincs vége, ez a mondat igen ritkán jut eszünkbe. Mert amikor baj van, amikor körülvesznek a hullámok, akkor inkább azokra figyelünk, mintsem a távoli jövőre. De mielőtt azt gondolnánk, hogy csak mi élünk át ilyen helyzeteket, vizsgáljuk meg a mai napra kijelölt mindhárom igeszakaszt, és nézzük meg, hogyan tapasztalták meg ugyanezt a bibliai időkben élő emberek, és mi az, amit Isten ezekben a próbákban a szívükre helyezett

1.   Kezdjük mai ószövetségi szakaszunkkal, Zofóniás könyvével. Zofóniásról annyit mindenképpen el kell mondanunk, hogy nem sokkal azután írta könyvét, hogy Júdában véget ért az ószövetség egyik leggonoszabb királyának, Manassénak ötvenöt évig tartó uralkodása. Mialatt trónon volt, Manassé rengeteg szörnyű bűnt követett el, és rossz példája bűnbe vitte a népet is. Általánossá tette például az országban a bálványimádást és a gyermekáldozatot. Isten templomában oltárt emelt a csillagok tiszteletére, ezenfelül rengeteg ártatlan vért is kiontott. Miután meghalt, fia Ámón követte apja példáját, és rövid ideig tartó uralkodása alatt ugyanabba az irányba vezette népét.

Hát ebben a helyzetben szólalt meg Zofóniás próféta. Ahogyan sok más próféta is tette, azzal kezdi, hogy Isten ítéletéről beszél. Felsorolja a nép bűneit, az önelégültséget, a vallásos képmutatást, és a bálványimádást, melyek miatt a hitetlenek az ítélet napján el fognak veszni.

            Kedves Testvérek! Azt hiszem, ebben a helyzetben nem sokan reménykedtek Istenben. A legtöbbeket nem is érdekelte Zofóniás próféciája, mert Manassé több, mint fél évszázados uralkodása hozzászokatta őket a bűnhöz. Vallásosak voltak, elmentek a templomba, de eltorzult egész kegyességi életük. A templomban imádták a bálványokat, és a régi állatáldozatok helyett pedig gyermekeket áldoztak fel pogány isteneiknek. Azok pedig, akik mindeközben mégis hűségesek maradtak Istenhez, szenvedtek. Szenvedtek, mert nem az volt a templomban, amiért elmentek, szenvedtek, mert képmutatók, és bálványimádók vették körül őket. És bár nem látták a kiutat, néhányan mégis reménykedtek.

            Reménységükre pedig Isten egy drága ígérettel válaszolt Zofóniáson keresztül. Így fogalmaz a próféta: „De meghagyom közöttetek maradékul a szegény és nincstelen népet, amely az Úr nevében keres oltalmat. Izráel maradéka nem cselekszik hamisan, nem beszél hazugul, és nem lesz csalárd nyelv szájában. Olyan lesz, mint egy nyáj, amelyet nem háborgat senki, legelésznek és heverésznek. Azon a napon így biztatják Jeruzsálemet: Ne félj, Sion, ne csüggedj el! Veled van Istened, az Úr, Ő erős, és megsegít. Boldogan örül neked, megújít szeretetével, ujjongva örül neked. És így fejezi be: meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat – mondja az Úr.

            Vagyis Isten ígérete szerint majd jóra jönnek a dolgok. Mert a Mindenható Isten nem hagyja magára az övéit. Még akkor sem, ha nagy a baj, akkor sem, ha alig van néhány engedelmes lélek, Isten odafigyel rájuk, és megsegíti őket.

            És mi következik Manassé és fia Ámón uralkodása után? Jön Jósiás, aki megtalálja a törvénykönyvet, megtisztítja a vallási életet, eltörli a bűnös szokásokat, bálványokat, és visszaállítja a páska ünnepet. Vagyis Isten ígérete már akkor, ott is néhány éven belül valóra vált. És akik megérték ezt a nagy vallási reformot, azok megerősödtek hitükben, és még jobban rá tudták bízni magukat Mennyei Atyjukra, mint korábban.

            Szörnyű próba, vallási torzulások, szorult helyzet, melyben megszólal az Isten ígérete, és hamarosan megtörténik a szabadulás, mert Isten gondoskodik az övéiről, és jóra fordítja sorsukat.

2. De térjünk most rá másodjára heti zsoltárunkra, az 5. zsoltárra. Dávid írja le ezeket a sorokat, és ő is sóhajtozással, szenvedésének ismertetésével kezdi mondandóját. Arról beszél, hogy sok bűnös ember veszi körül, és ellenségei megnehezítik életét. Beszél hazudozókról, dicsekvőkről, vérszomjas és álnok emberekről. Panaszkodik Istennek, és elsorolja bűneiket. Így fogalmaz: „Nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük. Derítsd ki vétküket, Istenem, bukjanak bele fondorlataikba. Taszítsd el őket sok vétkük miatt, mert ellened lázadtak!

Kedves Testvérek. Bizonyára velünk is előfordult már, hogy olyan közösségben voltunk, olyan emberek között éltünk, akik nem foglalkoztak Istennel, akik különböző bűnök rabságában élnek. Akár hitetlen családtagokra gondolunk, akár a munkahelyi közösség, baráti társaság vagy a szomszédság jut eszünkbe, nincs olyan közöttünk, aki körül ne lenne hitetlen ember. Persze nem arról van szó, hogy mi vagyunk a tökéletesek, a jók, mindenki más pedig bűnös, hanem arról, hogy nehezebb megmaradni a hitben, a tisztaságban, ha körülöttünk sokan a bűnben élnek. Épp tegnap olvashattuk az újszövetségi szakaszban, amikor Pál apostol arról beszélt, hogy a jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság. Ezért aggódik Dávid, ezért panaszkodik Istenének, és várja a felülről jövő segítséget.

            Ezt követően pedig egyfajta hitvallást tesz Dávid, mert mivel élete során már sokszor megtapasztalta Isten segítségét, tudja, hogy ebből a próbából is ki fogja segíteni Istene. Így fogalmaz: „Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek, örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet, mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal.”

            Az Ő esetében is látjuk a próbát, az Istenhez való menekülést, és a belé vetett reménységet, és Dávid életéből tudhatjuk, hogy nemcsak remélte Isten áldásait, hanem sok helyzetben meg is kapta azokat. Legyőzte Góliátot, ő lett Isten népének vezetője, uralkodója, kiváló vitézként harcolt a háborúk idején, és Isten egy igen drága ígéretet tett neki, amikor azt mondta, hogy majd a fia fogja felépíteni a templomot. Itt is mondhatnánk a kezdő mondatot: Minden jó, ha a vége jó.

 

3. Harmadjára pedig vizsgáljuk meg mai újszövetségi szakaszunkat is, az első korinthusi levélből. Pál apostol éppen a földi lét egyik legmegpróbálóbb témájáról tanítja a gyülekezetet. Korinthusban ugyanis, ahogyan szinte minden más helyen is, komoly kérdést jelentett, hogy vajon van-e feltámadás, vagyis mi lesz velünk, ha meghalunk?

Azt gondolom, ez a kérdés ma is kérdés. Mi lesz a testünkkel, mi lesz a lelkünkkel, mi lesz meghalt szeretteinkkel? Ez olyan téma, ami mindenkit érdekel. Még akkor is, ha csak akkor foglalkozunk vele, amikor valaki a közvetlen környezetünkben életét veszti. Érdekes ez a kifejezés, mert már ebben is benne van az a szomorú hozzáállás, amely arra utal, hogy a halál veszteség. Elvesztjük az életünket, vagy éppen elvesztünk valakit, aki elvesztette az életét, vagyis meghalt.

A feltámadásba vetett hit nélkül valóban szörnyű érzés lehet akár ott lenni egy temetésen, akár szembesülni a saját mulandóságunkkal. Megmondom őszintén, el nem tudom képzelni, hogy milyen érzés lehet úgy elveszteni valakit, hogy közben nincs bennem az a reménység, hogy Isten magához veheti elhunyt szeretteimet. Érdemes meghallgatni egy-egy világi temetést, bár itt falun még ez nem igazán elterjedt, de nem kell messzire menni, hogy részt vegyünk ilyenen, mindenről beszélnek, csak a feltámadásról nem. Megpróbálnak sok szépet és jót mondani az elhunytról, vagy éppen a halál, az elmúlás tragédiájáról beszélnek, elmondanak egy-egy verset, vagy írnak egy üzenetet a halottnak, mintha az még élne, és hallaná. Szörnyű nagy nyomorúság lehet hitetlenül gyászolni, vagy feltámadáshit nélkül készülni a halálra.

            Pál apostol is pont ezt magyarázza, hogy ha Krisztus nem támadt fel, akkor az egész hit, az egész keresztyénség nem ér semmit, hiábavaló, mert ha nem támadt fel Krisztus, akkor nincs megváltásunk, és nekünk is el kell kárhoznunk a hitetlenekkel együtt. Az ilyen hitetlen, reménytelen élet pedig tragédia.

            Kedves Testvérek. Talán ez a legnagyobb nyomorúság, ami a földön érhet bennünket. Mert nehéz volt Zofóniás idejében megmaradni a hitben, amikor a király rossz útra, bálványimádásra és bűnbe viszi a népet, és nem lehetett egyszerű Dávid helyzete sem a sokféle bűnös ember között élve, de még ezeknél is nagyobb próbát jelent az, ha nincs bizonyosságunk a feltámadásra nézve. Ha nem hiszed el, hogy elhunyt szeretteid, ha hittek az Úr Jézusban, hozzá költöznek, vagy ha nem vagy biztos abban, hogy ha most véget érne az életed, akkor az Úr Jézus érdeméért kegyelemből bejutnál az Isten országába, akkor bizony sürgős segítségre van szükséged. Akkor hiába van pénzed, hiába van családod, hiába jársz templomba és hiába vagy megkeresztelve, nagy bajban vagy.

            De a jó hír az, hogy van feltámadás. „Teljes a diadal a halál fölött!” - mondja Pál. Van kegyelem az Istennél, mert Ő értünk adta egyszülött Fiát, hogy jelenlétével, segítségével és megváltásával megmentsen bennünket. Ezért nem kell túlságosan aggódunk földi terheink miatt, mert Isten minden helyzetben velünk van. Mert megmaradt az a kis hívő mag Zofóniás idejében is, sőt, később Jósiás király által sokan Istenhez tértek, Dávid király is élete nagy részében élvezte Isten gondoskodását, és a korinthusi gyülekezet tagjai között is sokan hittek Pál tanítása nyomán, és így átélhették Isten megtartó kegyelmét.

            Hát bízzuk rá mi is magunkat, kapcsolati próbáinkat, testi-lelki nyomorúságainkat, és az elmúlás miatti aggodalmunkat, és véssük bele a szívünkbe az Isten által felkínált bátorítást: Ne félj, Sion, ne csüggedj el, veled van Istened az Úr, ő erős, és megsegít. Meglátjátok majd, hogy jóra fordítom sorsotokat! – mondja az Úr. Ámen.

vissza