Zsoltárok 86

2017.06.25.

Szenvedések idején

Kedves Testvérek. A szenvedés valamilyen szinten mindnyájunk életében jelen van. Attól a perctől kezdve, hogy megszületünk erre a világra, ki vagyunk téve a különböző próbáknak. Van, aki valamilyen fizikai betegséggel küzd, van, aki a lelkében nem talál békességet, mások pedig különböző félelmek megkötözöttjei. Van, aki a magánytól szenved, más egy-egy családtagja miatt van próbáknak kitéve, és az is előfordul, hogy a meglévő, vagy megálmodott párkapcsolatok teszik próbára mindennapjainkat. Van, aki a nehéz munka miatt szenved, más pedig a munkanélküliség, vagy az alulfizetettség problémájával küzd. Akárhogy legyen is, a szenvedés elkerülhetetlenül jelen van életünknek ebben a földi szakaszában. Nem is az a kérdés tehát, hogy szenvedünk-e, hanem sokkal inkább az, hogy a szenvedéseink közben hogyan éljük meg hitünket? Van-e különbség a hitben élő ember és a hitetlen szenvedése között? Eheti zsoltárunkban egy üldözött ember kiált fel a szenvedésből, de a mai napra rendelt szakaszokban is két olyan emberrel találkozunk, akik sokféle módon megtapasztalták mit is jelent a szenvedés, és hogy lehet még a szenvedések közben is megmaradni a hitben.

            Az egyik szereplőnk, nem más, mint az ószövetségi Jób, a másik pedig az egyik legismertebb újszövetségi személy, Pál apostol. Gondoljuk át az Ő életútjukat, szenvedéseikkel együtt, és nézzük meg, mi az a négy dolog, amit érdemes megtanulnunk tőlük.

1. Mai első üzenetünk így hangzik: Használjuk ki az áldott időszakokat.

Vagyis használjuk ki azokat az időket, amikor Isten kegyelméből elkerül bennünket a szenvedés. Jób pontosan ezt tette. A róla szóló könyv első fejezete erről beszél. Azt olvassuk Jóbról, hogy Isten nagyon megáldotta az életét. Hét fia és három lánya volt, több ezer jószággal rendelkezett, sok szolgája és nagy vagyona volt. Azt írja róla a Biblia, hogy tekintélyesebb volt minden keleti embernél. Ebben a helyzetben azonban nem szállt a fejébe a dicsőség, nem élt vissza vagyonával, hanem feddhetetlen, becsületes ember volt, aki félte az Istent, és kerülte a rosszat. Még azt is megtudjuk róla, hogy gyermekeiért is szüntelenül imádkozott, és áldozatot mutatott be értük, hogy ha vétkeznének is, Isten bocsássa meg nekik bűneiket. Jób tehát kihasználta az áldás időszakait, tisztességes marad, és jól élt mindazzal, amit Istentől kapott, sőt, szoros kapcsolatban maradt Mennyei Atyjával.

           De hasonlóan viselkedik Pál apostol is, a megtérését követő áldott időszakban. Amikor a tanítványokkal egyetértésben útra kel, és sorra járja az addig pogány településeket hirdetve a Jézusról szóló örömhírt. Sok helyen örömmel és nyitott szívvel fogadják, és áldás kíséri szolgálatát. Ebben a helyzetben azonban őt is eltölthette volna a büszkeség, az önteltség, és elfeledhette volna küldetése célját. Megtehette volna, hogy letelepszik egy megtérő városban, és ott marad, hogy gondozza a helyi gyülekezetet. Mivel azonban jól élt az áldásokkal, és továbbra is követte Isten vezetését, folytatta útját, és szolgálatát.

           Kedves Testvérek. Első feladatunk tehát az, hogy amikor elkerül bennünket a szenvedés, amikor áldott időszakokat élünk, akkor is maradjunk Isten közelében. Ne essünk bele abba a hibába, ami nagy kísértésünk lehet, hogy a jólét idején megfeledkezünk Urunkról. Ne tékozoljuk az időnket, az energiánkat, a pénzünket, az áldott lehetőségeinket, hanem éljünk jól mindazzal, amink van.

2.      Persze minden áldott időszakot szenvedés követ. Menjünk is tovább második üzenetünkre, és nézzük meg, mit tett Jób és Pál apostol, amikor a szenvedés, a nyomorúság megérkezett életükbe. Jóbról kiderül, hogy néhány óra leforgása alatt mindenét elvesztette. Meghaltak gyermekei, odalettek a jószágai, aztán később súlyos betegséget kapott próbaként. Ebben a helyzetben, ha az egész könyvbeli hozzáállását nézzük, akkor két dolgot állapíthatunk meg.

Először is Jób békességgel fogadja a próbát. Nem hiába idézzük sokszor az Ő mondatát, amit gyermekei és vagyona elvesztésekor mondott ki: Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve. Nem akárki tudja ezt őszintén kimondani. Jób, mégis ezt tette. Hálás volt Istennek mindazért, amije volt, de nem fordult el Urától akkor sem, amikor elvesztette mindenét.

            A békesség mellett azonban azt is láthatjuk, hogy Jób sokáig nem érzi igazságosnak azt, ami vele történt. Főleg barátai kioktató beszédei bosszantják fel, és miattuk nyílik egy idő után panaszra a szája. Panaszkodik, mert nem volt igazságos szenvedése, és súlyos betegsége miatt sok esetben reménytelen, lemondó mondatokat is megfogalmaz. Az egyik alkalommal fel is sóhajt: bár tudnám, hol találom az Istent, mert a nyomorúságban úgy érzi, hogy Isten már megfeledkezett róla.

            Békesség, és panasz. Pál is ugyanezt éli meg. Egyrészt az ő életéből is kiderült, hogy azért ő sem örült a szenvedésnek. Az egyik helyen bevallja őszintén, hogy háromszor is kérte az Urat, hogy vegye ki a testéből azt a bizonyos tövist, azt a valamilyen nyomorúságot, vagy betegséget, amely megnehezíti mindennapjait. Vagyis benne is felmerült az igazságtalan szenvedés kérdése, hiszen mint megtért, hitben járó, és Istent szolgáló ember, örült volna, ha mindezek után nem kellett volna különösebb testi szenvedéseken átmennie. De az ő sorsa is pont arra példa, hogy a hitben járó életek bizony igazságtalanul még többet szenvednek, mint az átlag.

Pál a második korintusi levélben sokáig sorolta, hogy milyen szenvedéseket kellett átélnie. Fontos, hogy ezeket mind megtérése után élte át. Így mondja: Többet fáradoztam, többször börtönöztek be, igen sok verést szenvedtem el, sokszor forogtam halálos veszedelemben. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben. Ezeken kívül még ott van naponkénti zaklattatásom és az összes gyülekezet gondja.

            Mégis, a panasz után elmondja az Istentől kapott választ: Elég neked az én kegyelmem, hiszen az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Vagyis, bár emberileg nézve Pál is megérdemelte volna azt, hogy szépen megöregszik, bizonyságot tesz még egy-két gyülekezetben hitéről, majd csendben elalszik, mégis élete utolsó szakaszában is sokféle próbát kellett átélnie. Hogy miért? Azért, mert a gonosznak leginkább az ilyen hitben járó, és sokat szolgált emberekre fáj a foga. Az ördög azt szeretné, hogy a legkiválóbbak bukjanak el, hogy ne lehessen azt mondani, hogy bizony, valaki egész életében Istent szolgálta, és még a nyomorúságban sem hagyta el Mennyei Atyját. És itt cseng össze a két történet, hiszen ahogyan az istenfélő Jóbbal kapcsolatban szinte fogadást köt a gonosz Istennel, hogy hadd próbálja meg, úgyis elbukik a hitben, úgy próbálja meg évszázadokkal később Pál apostol életét is, azért, hogy visszaszerezze magának. Az Ő esetükben azonban ez nem sikerült neki.

            A kérdés, hogy mi hogyan reagálunk? Ki tudjuk-e mondani azt, amit Jób kimondott, az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve? És hitvallássá válik-e az életünkben a Pálnak intézett mondat: elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz? Isten előtt kiönthetjük a szívünket, panaszkodhatunk, ahogy Jób és Pál is tette, de a panasz után legyen ott a Tőle jövő békesség is szívünkben.

3. Ha ez a békesség megszületik a szívünkben, akkor meg tudjuk tenni a harmadik lépést is. Harmadik üzenetünk az, hogy a próbák, szenvedések idején jó, ha visszagondolunk a régi, jobb napokra, amikor Isten áldásait érezhettük. Jób is, és Pál is ezt teszik. Jób szinte egy egész fejezeten keresztül emlékezik a régi napokra. A 29. fejezetben így olvashatjuk: Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban. Mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem. Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam, mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban, és még sokáig folytatja. Jób emlékezik, és hálát ad a régi időkért.

És ezt teszi Pál is. A mai szakaszban szót kér, amikor elfogják, a holnapiban pedig részletesen elmondja mindazt, amit megtapasztalt Isten kegyelméből. Elmondja korábbi életét, megtérését, és mindazt, amit Isten szolgálatában megtapasztalt. Újra és újra elprédikálja a régi napokat. És amikor prédikálja, szinte át is éli megint. Ezáltal pedig megerősödik abban, hogy még ha szenved is, van értelme, hiszen tudja, kiben hisz, és kit szolgál.

Testvérek, nagyon fontos ez a fajta emlékezés. Amikor az Isten tetteire, a tőle kapott áldásokra gondolunk vissza. Ez is nagyon sokat segíthet abban, hogy békességünk legyen a szenvedések idején. Jób fogalmazza meg azt is, hogy ha a jót elfogadtuk, a rosszat is el kell fogadnunk. Hát próbáljuk meg ezt is megélni, amikor nehéz helyzetbe kerülünk.

4.     És végül pedig, negyedik üzenetünk az, hogy minden nyomorúságban, és minden szenvedésben tudnunk kell, hogy Istennek van hatalma próbáink felett. Ez két fontos dolgot jelent. Egyrészt azt, hogy ha Ő úgy látja jónak, bármikor, bármiből meg tud szabadítani. Másrészt pedig azt, hogy ha nem szabadítana meg földi próbáinktól, a legnagyobb nyomorúságból, a kárhozatból már kiváltott bennünket, amikor értünk adta az Úr Jézust a keresztre. Ezért, ha itt a földön szenvednünk is kell olykor-olykor, azt biztosan tudhatjuk, hogy ha megvallottuk bűneinket, és átadtuk neki az életünket, akkor számunkra is el van készítve a mennyei hajlék, az a hely, ahol már semmi rossz nem lesz, csak a vele való közösség áldásait élvezhetjük majd.

Jób története azzal végződik, hogy Jób mindent visszakap. Újra gyermekei születnek, meggyógyul, vagyona növekedésnek indul, és ahogy a Bibliai írja, öregen halt meg Jób, az élettel betelve. Úgy, hogy tudta, az Ő megváltója él, és végezetül megáll az Ő pora felett. Pál apostol pedig, Jeruzsálem után még Rómába is eljut, ahol szintén sokaknak elmondhatja a rábízott örömhírt, és mindhalálig vallotta a jól ismert szavakkal. Semmi nem választhat el az Isten szeretetétől, amely megjelent a Jézus Krisztusban. Később pedig, idős korában így ír: Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon; de nemcsak énnekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését.

Kedves Testvérek. Tudnunk kell tehát, hogy Istennek van hatalma próbáink felett, de ami ennél sokkal fontosabb, az az, hogy a lényeget, a vele való örök közösséget már elrendezte számunkra. Nincsen most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak! Nincs semmi, ami elválaszthatna minket az Isten szeretetétől. Ha ezt tudjuk, akkor a földi szenvedéseink után, boldogan fogunk megérkezni arra a helyre, amelyet személyesen nekünk készített el az Úr Jézus.

Négy dolgot tehetünk tehát testvérek, életünk szenvedéseivel kapcsolatban. Először is, használjuk ki az áldott időket, amikor elkerül bennünket a szenvedés, másodszor fogadjuk el a próbákat, még akkor is, ha igazságtalannak érezzük azokat, harmadszor emlékezzünk, gondoljunk vissza a jobb napokra, hogy erőt merítsünk azokból, végül pedig tudjuk, hogy Istennek van hatalma minden próbánk felett, de a lényeget, az örök életet senki nem veheti el tőlünk. Hát adja Isten, hogy Jób és Pál apostol példájából tudjunk erőt meríteni, és személyes próbáinkban is megérezzük Isten jelenlétét, és rá tudjuk bízni magunkat. Ámen.

vissza