Bemutatkozik a húsvéti legátus

2019.04.15.

Bemutatkozik a húsvéti legátus

Húsvét ünnepére Pallay Zsófia 4. éves teológus-lelkész szakos hallgató érkezik közénk Igei szolgálattal. Bemutatkozását itt olvashatjuk.

Áldás, békesség!

Szeretettel köszöntöm a kedves gyülekezeti tagokat!

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam, Pallay Zsófia vagyok, 1995. 10. 03-án születtem Kisvárdán. Egy kicsiny faluban, Laskodon nevelkedtem bátyámmal és nővéremmel. Általános iskolai éveimet a Platánfa Általános Iskolában végeztem, majd tovább folytattam tanulmányaimat a Kisvárdai Református Gimnáziumban.

14 éves voltam, amikor megszólított Isten az ő igéjén keresztül. 2010-ben részt vettem a Nyírségi Református Egyházmegye által szervezett legelső gitártáborában, ahová minden évben visszatértem. Éreztem, hogy Isten igéje egyre inkább formál. Ebben a táborban ismertem meg Andrássy Gergely Tiszteletes urat, akitől sok mindent tanulhattam, többek között gitározni. :) Aztán egyre több hitéleti alkalomra látogattam el, majd egyszer csak résztvevőből szolgálóvá válhattam. Amikor a pályaválasztáshoz értem, akkor eldöntöttem, lelkész szeretnék lenni. 2015-ben Isten kegyelméből felvételt nyertem a Debreceni Református Hittudományi Egyetemre, teológus-lelkész szakra. Jelenleg negyedéves hallgatója vagyok                 egyetemünknek.

Szabadidőmben nagyon szeretek zenélni, jelenleg a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet zenekarában gitározom. Örömmel és boldogan végzem a rám bízott feladatokat, szolgálatokat. Mindennapjaimat a mosoly és jókedv jellemzi. Fontosnak tartom, hogy ezt a tulajdonságot átadjam a körülöttem lévőknek is, hiszen a „A vidám szív a legjobb orvosság” Péld 17,22. Lehet, hogy többek számára ismerős lehetek, hiszen lehetőségem nyílt nyáron részt vennem a Berekfürdőn tartott többgenerációs táborban, illetve egyszer már szolgálhattam a gyülekezet közösségében.

Megtisztelő érzés számomra, hogy ismerős környezetben tölthetem el húsvéti legációmat. Már nagyon várom a szolgálatokat és az újbóli találkozást! Addig is, Isten áldását kérem a gyülekezet minden egyes tagjára, illetve Andrássy Gergely Tiszteletes úrra és kedves szeretteire!

„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” 1Kor 1,18.

vissza