2Királyok 4,1-7

2018.05.18.

Nem fogy ki az olaj

2Királyok 4,1-7

 

Kedves Testvérek! Tegnap este már beszéltünk Elizeus prófétáról, mai szakaszunkban pedig egy újabb csodatettével találkozhatunk. Érdekes megfigyelni, hogy míg elődje, Illés többnyire Isten ügyéért harcolt, a bálványimádással szállt szembe, addig Elizeus a szükséghelyzetben lévő embereken próbált meg segíteni. Erről szóltak az eddigi csodatételek is, de a következő napokban is ezt fogjuk tapasztalni, ha elolvassuk a napi szakaszokat. Míg Illés tüzet kér az égből, vagy éppen elintézi, hogy ne essen az eső, addig Elizeus embereken segít. Jóvá változtatja a rossz vizet, megjövendöli, hogy a súnémi asszonynak gyermeke fog születni, meggyógyítja a leprás Naámánt, és csodálatos módon visszaszerzi a vízbe esett fejszevasat. Mai történetünkben is egy ilyen esetről számol be a Szentírás. Nézzük meg 5 pontban, hogy lesz a szükséghelyzetből megmenekülés.

1.    Kezdjük a szenvedés körülményeivel. A leírás szerint egy prófétatanítvány özvegye érkezik Elizeushoz. Abban az időben már az özvegység önmagában is nagy hátrányt jelentett, mert a férfi nélkül lévő asszonyokat semmibe sem vették. Ráadásul két fia is volt, akiket valamiből el kellett látni. Ez az özvegyasszony azonban még ennél is nagyobb szükséghelyzetben volt, ugyanis kiderül, hogy a családnak komoly tartozása volt, és a hitelező már azzal fenyegetőzött, hogy el fogja venni két gyermekét, és eladja őket rabszolgának. Akkoriban ez sajnos így működött.

Ami emellett szintén nehezítette a körülményeket, az az volt, hogy az asszony férje prófétatanítványként szolgált. Vagyis azzal a lelki teherrel kellett élnie ennek az asszonynak, hogy bár férje Istent szolgálta, mégis ilyen nehéz helyzetbe került a család. Lehet, hogy volt a szívében egy kis lázadás, hogy engedhette meg az Isten, hogy idáig jusson, és ez a fajta hozzáállás tovább rontott a helyzetén.

Kedves Testvérek. A történet első részét látva, könnyen magunkra ismerhetünk. Mert mindnyájunkkal előfordulhat, hogy szorult helyzetben találjuk magunkat. Mi is, ahogyan ez az asszony, sokszor a körülmények áldozataivá válhatunk. Jöhet a gyász, ahogy az ő esetében jött. Amikor elveszítünk valakit, aki a mindennapjaink része volt, akit szerettünk, és aki sokat segített a gyermekekről való gondoskodásban. Érezzük a hiányt, de tudjuk, hogy valahogy talpra kell állni, mert ott a két gyermek.

De beleeshetünk az anyagi próbák ördögi körébe is. Elképzelhetjük, ahogyan az asszony egyik hitelből a másikba menekült, mindenét eladta, majd odáig jutott, hogy nem maradt egyebe, mint egy korsó olaj, és a két gyermek, akiket a hitelező el akart venni tőle. Tudjuk, hogy van ilyen, testvérek, amikor úgy érezzük, semmi se jön össze. Oda van az erőnk, nincs már kitartásunk, elfogyott a békességünk, a türelmünk, és úgy elegünk van mindenből.

 2.      Ebből a szorult helyzetből keresi az utolsó menekülési lehetőséget ez az asszony Elizeus prófétánál. Ez a történet második fontos szakasza. Nehéz helyzetében ugyanis sokféle megoldási lehetőség szóba jöhetett. Biztosan elment a családhoz, a rokonsághoz, hogy aki csak tud, segítsen rajta. Aztán talán annak is meg volt az ideje, hogy elhunyt férje barátait, esetleg a többi prófétatanítványt kereste fel, hogy támogassák gyermekeit. De az igazi megoldást az hozta, hogy elment az Isten emberéhez, Elizeushoz. Idáig csak emberi segítségre számított, kiaknázta kapcsolatait, családi összeköttetéseit, végül azonban belátta, hogy nincs más esély, rajta már csak az Isten tud segíteni, az ő követe, a próféta által. Azt gondolom, nem lehetett ez egy egyszerű dolog az asszony számára. Mert nehéz helyzete miatt, lehet, hogy Istent hibáztatta idáig. Most pedig oda kell állnia Elizeus elé, és segítségül kell hívnia az Urat. Nincs más lehetőség.

            Kedves Testvérek. Amikor nehéz helyzetben találjuk magunkat, mi is vágyakozunk a segítségre. Először próbáljuk a családon belül megoldani a helyzetet. Ha ez nem sikerül, akkor felkeressük a barátokat, ismerősöket. Ha ők sem tudnak segíteni, akkor megyünk tovább. És próbálkozunk, keresünk, kutatunk, amíg fel nem ismerjük, hogy az emberi segítség véges. A megpróbáló helyzetek egy bizonyos pontján azonban eljutunk Isten lábai elé. Ez az asszony egy hűséges prófétatanítvány özvegye volt, így ha nem is biztos, hogy teljes szívéből hitt Istenben, de bizonyára sokat hallott már róla. Ezért gondolta azt, hogy ezt az egy lehetőséget még érdemes kiaknázni.

            Szokták mondani, hogy a bajban mindenki Istenhez kiált. De jó tudni azt, testvérek, hogy sokak életében ez nem csak azt jelenti, hogy jaj, Istenem, most segíts meg, hanem azt, hogy valóban odafordul az emberi szív az Úrhoz. Vajon nekünk mi kell ahhoz, hogy Istenhez forduljunk? Milyen mélységbe kell kerülnünk, hogy leboruljunk elé, kisírjuk magunkat előtte, és kérjük az Ő segítségét, gondoskodását? Nem kell elmenni a disznók vályújáig, ahogy a tékozló fiú elment, hanem már a békesség és a jólét idején is szoros kapcsolatban lehetünk Mennyei Atyánkkal, és elmondhatjuk neki örömeinket, terheinket. Ha ezt tesszük, Ő biztosan nem fordul el tőlünk

3. Miután az özvegyasszony Elizeus elé tárta panaszát, a próféta arra kérte, hogy mondja meg neki, mi van a házában? Az asszony pedig ezt felelte: „Nincsen egyéb szolgálód házában, csak egy korsó olaj.” Erre Elizeus azt mondta neki, hogy kérjen kölcsön üres edényeket a szomszédjaitól, aztán zárja magára az ajtót, és töltsön az edényekbe az olajos korsójából. Vagyis amije van, azt adja oda azért, hogy a próféta segíteni tudjon rajta.

Lehet, hogy egyszerűnek tűnt ez a kérés, de abban a helyzetben egyáltalán lehetett könnyű teljesíteni. Hiszen semmi más értékes vagyona nem volt. Az olajon kívül már csak a gyermekei voltak meg, de azokért is bejelentkezett már a hitelező. És a próféta még azt az egy korsó olajat is szét akarja öntözgetni? Mi értelme az egésznek? De az asszony ez alkalommal bízott Isten emberében, és azt tette, amit Elizeus mondott neki.

            Kedves Testvérek. Nem mindig könnyű odaszánni azt, ami fontos nekünk. Pedig a nyomorúságból sokszor ez jelenti a kiutat. Vajon, amikor bajban vagyunk, Isten kezébe tudjuk-e adni azt, amink van? Kezébe tudjuk-e tenni az időnket, ha arra van szükség? Szánunk-e időt a gyógyulásra, a felépülésre, a pihenésre? Fordítunk-e elég időt a tanulásra, a kapcsolatainkra, vagy a munkára? Vagy kezébe tudjuk-e tenni a szorgalmunkat? Van, amikor csak erre volna szükség. Fel tudjuk-e áldozni anyagi javainkat azért, hogy Ő segíteni tudjon rajtunk? Ez is gyakori probléma lehet, hogy panaszkodunk, az anyagi nélkülözés miatt, és közben olyan dolgokat is megvásárolunk, amelyek nem volnának feltétlenül szükségesek. Kifolyik a pénz a kezünk közül, mert nem gondoljuk át, hogyan oszthatnánk be jobban.

            Történetünk harmadik üzenete tehát az, hogy ahogyan az asszony is tette, tegyük Isten kezébe azt, amink van, hogy Ő segíteni tudjon rajtunk.

4.   Miután az asszony rászánta magát, hogy az egyetlen korsó olaját ki fogja töltögetni, elindult a szomszédságba, hogy Elizeus szava szerint kölcsön kérjen néhány edényt. Elizeus kifejezetten hangsúlyozta, hogy üres edényeket kérjen kölcsön, de ne keveset! Ezen a ponton pedig fény derült arra, hogy az asszony mennyire hitt a próféta szavában. Igazából bármennyi edényt kérhetett volna, de egy idő után úgy látta, hogy eleget összeszedett ahhoz, hogy jóra forduljon a sorsa. Nem tudjuk, hogy sejtette-e, mi fog történni, de ha igen, akkor úgy hagyta abba az edénygyűjtést, hogy annyi olajjal már tudna mit kezdeni.

Aztán bezárta magára az ajtót, hozzálátott az olaj töltögetéséhez, és az edények egyre csak teltek. A végén pedig, amikor az összes edény megtelt, nem folyt több olaj. Annyi olajat kapott, amennyit várt, amennyi edényt hitével összegyűjtött. Ha többet szedett volna össze, gazdagabb lett volna, ha pedig nem gondolta volna, hogy ennyi is meg fog telni, akkor kevesebb olajat nyert volna.

Kedves Testvérek! Az Istenbe vetett hit így működik. A mi üres edényeinket oda kell tartani Isten áldásai alá. Amennyi edényt odatartunk, annyit tölt meg nekünk Isten. Amennyit elhiszünk az Ő hatalmából, annyit meg is fogunk abból tapasztalni. Az özvegyasszony olajos korsójából mindaddig folyt az olaj, míg volt mibe tölteni. De amikor már nem volt üres edénye, akkor már nem folyt több olaj.

Sokszor gondolkodtam már azon a bibliai Igén, hogy hitünkkel hegyeket mozdíthatunk el. Én úgy gondolom, hogy ezt komolyan mondta Jézus. Csak nincs olyan ember, akinek annyi hite volna, hogy megmozdítson vele egy hegyet. Pedig mennyi munkát megspórolhatnánk egy kis hittel.

Bizonyára ismerjük azt a történetet, amikor egy faluban már régóta nem esett az eső, és úgy döntöttek, hogy egy vasárnap mindenki elmegy a templomba, hogy együtt imádkozzanak az esőért. Hét ágra sütött a nap, mindenki megjelent az istentiszteleten, de a nagy sokaságban csupán egyetlen kisgyermeknek jutott eszébe, hogy esernyőt is vigyen magával.

Gyógyulásért imádkozunk, de elhisszük-e, hogy megtörténhet? Esőért imádkozunk, de azért elkezdünk locsolni. Hiszünk a feltámadásban, de azért életbiztosítást kötünk, ami igazából nem is életbiztosítás, hanem halálbiztosítás.

Érdemes elgondolkodnunk mai történetünkkel kapcsolatban azon, vajon mi mennyi edényt gyűjtenénk össze? Mennyi segítségre számítunk Istentől? Mennyit hiszünk el az Ő hatalmából az életünkben? Amennyit elhiszünk, annyit megkaphatunk. Az özvegyasszony esetében ez így történt.

 5.      Így lett a nélkülöző, tartozásban élő, és kisemmizett asszonyból jó módú, békességet nyert hívő. Mert Isten nem csak annyit adott neki, amennyi elég volt a tartozás rendezéséhez, hanem mivel hitt, az eladott olaj által befolyt összegből még maradt a megélhetésre is. Azért, mert ha merünk hinni, akkor Isten mindig többet ad, mint amire mi számítanánk. Mindig többet kínál, mint ami elég. Ezt tette Fiában, az Úr Jézusban is, aki által nemcsak elvette rólunk a bűn miatti tartozásunkat, hanem örök életben is részesít általa. Ha hisszük, hogy ez lehetséges, mert neki hatalma van erre, akkor nemcsak itt, ebben a földi létben áll mellénk, hanem vele való örök közösségre is meghív minket.

Kedves testvérek. Mai történetünkben rólunk van szó. Mert mindnyájan szenvedésből, szükséghelyzetből indulunk, de ha bízunk Istenben, hozzá menekülve megtudhatjuk, mit kell tennünk. Adjuk oda neki azt, amink van, higgyük el, hogy Ő tud rajtunk segíteni, és akkor meg fogjuk tapasztalni, hogy az Isten jelenlétében mindig többet kapunk, mint amennyit érdemelnénk. Ámen.

vissza