Textus: Jeremiás 42,1-22

2019.01.20.

Döntés

Tiszanagyfalui Igehirdetések

 

 

Textus: Jeremiás 42,1-22

 

2019. január 20.

 

Kedves Testvérek!

Ha az elmúlt napokban követtük a kijelölt jeremiási szakaszokat, láthattuk, milyen nehéz helyzetbe került a választott nép maradéka. Időben túl vagyunk már a babiloni fogságba vitelen, vagyis a nép jelentős része már elhagyta Júda vidékét, azonban maradt még néhány ember, akiket a fogságba nem hurcoltak el, de akik történetünkben azon gondolkodnak, hogy mit tegyenek, merre induljanak. Közöttük van maga Jeremiás is, aki prófétaként ebben a különösen is nehéz időben Isten szavait próbálta meg tolmácsolni népének. Az ő helyzete sem egyszerű, hiszen egyszer fent, egyszer lent találjuk, mivel ellenségből, és jótevőből is kijutott neki bőven.

            Különleges tehát a nép helyzete, hiszen maradni is szeretnének, de szívesen tovább is állnának eddigi lakóhelyükről. Maradnának, mert a szívük hazahúz, és nehéz elindulni az idegenbe, másrészről azonban szívesen mennének is, mert a lerombolt vidék, a háború zaja, és a további külső veszélyek jelenléte bizonytalanná teszi mindennapjaikat. Úgy érzik, talán ebben a helyzetben elmehetnének Egyiptomba, mert ott valószínűleg biztonság, békesség és egy teljesen új élet vár rájuk.

            Mai istentiszteletünkön vizsgáljuk meg azt a folyamatot, amely megelőzte döntésüket, és vessük össze a mi életünkkel, hogyan hozhatjuk meg saját, kritikus döntéseinket?

  1.                   Mielőtt a nép maradéka meghozta volna ezt a fontos döntést, először is tanácsot kértek Jeremiástól. A prófétán keresztül meg szerették volna tudni Isten akaratát. Isten választott népéhez tartozva ösztönösen bennük volt ez a vágy. Ahhoz, azonban, hogy ezt megtegyék, meg kellett alázniuk magukat. Alázatra volt szükségük, hiszen aki tanácsot kér, az elismeri, hogy segítségre szorul. A nép maradéka is belátta, hogy saját bölcsessége kevés ebben a kérdésben. Akárhogy gondolkodnak, hogy melyik lehet a helyes út, maguktól nem tudnak döntést hozni. Ezért mennek Jeremiáshoz, a prófétához, hátha ő meg tudja mondani Isten akaratát ebben a kérdésben. Sokféle emberhez mehettek volna kérdésükkel, megkereshették volna az aktuális karhatalom vezetőit, vagy saját beépített embereiktől is kérhettek volna tanácsot, de ők mégis Isten követét választották, mert tudták, nála valóban elérhető a helyes válasz.

            Kedves Testvérek. A helyes döntések meghozatalához, először nekünk is meg kell tanulnunk tanácsot kérni Istentől. Ahhoz azonban, hogy elfogadjuk akaratát, alázatra van szükségünk. Sokan azért nem tudnak tanácsot kérni, mert azt hiszik, mindent tudnak. A határozott, makacs jellem, a magas pozíció ilyen esetekben problémás lehet, mert aki mindig irányít, aki sok helyzetben döntéshozó, az nehezen hagyatkozik mások tanácsára. Isten vezetését azonban csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha önmagunkat a háttérbe szorítjuk, és Őt előreengedjük.

Persze sok esetben az is probléma szokott lenni a tanácskérésben, hogy nem jó helyen keressük a segítséget. Olyan tanácsadókat választunk, akik nem jó irányba vezetnek bennünket. Gondolhatunk most felborult értékrendű személyekre is, akik mindig tudnak mondani valami okosat, ami rossz irányba visz minket. Vagy eszünkbe juthat a jóslás csodája, vagy a horoszkópok különleges ereje, amit olvasva mindig úgy érezzük, hogy ez pont nekünk szólt. Ha ilyen tanácsadóink vannak, akkor ne csodálkozzunk, hogy nem tudunk jó döntéseket hozni.

            De még az is előfordulhat, hogy jó helyen keressük a tanácsot, csak mindent úgy értelmezünk, ahogy a szívünk azt szeretné. Hívő körökben könnyen megeshet, hogy olvasunk valamit a Bibliában, és belemagyarázunk valami olyat, ami nincs benne. Keresünk egy választ, egy iránymutatást, közben pedig mi már döntöttünk, csak Igét keresünk mögé. Fontos tehát ilyen esetekben is alázattal fordulni Mennyei Atyánk felé, nem pedig előre elkészített javaslatokat elé tárni.

A jó döntés meghozatalához szükséges első lépésben példaértékű a választott nép maradéka, hiszen tanácsot mertek kérni, és jó helyen, Isten emberénél keresték az útmutatást.

  1.                   Miután megtalálták a megfelelő tanácsadót, a választott nép tagjai másodjára fogadalmat tettek. Megfogadták, hogy bármit is üzenjen Isten Jeremiáson keresztül, azt meg fogják tenni. Akkor is, ha valami jó vár rájuk, de akkor is, ha nehéz lesz az előttük álló út. Azt hiszem, igen bátrak voltak, hogy ilyen fogadalmat mertek tenni. Mert könnyű fogadalmat tenni, amikor valami jó vár ránk, azonban ellenkező esetben kevesen tudják betartani, amit megfogadtak.

            Könnyű lehetett például a tanítványoknak Jézus után indulni, amikor látták a Mester hatalmát, és érezték az ő erejét, szeretetét. Amikor azonban a Gecsemáné kertben már az ő életük is veszélyben volt, a korábbi fogadkozások hamar elillantak. Péter is megesküdött, hogy ő még a halálba is kész volna követni Jézust, ám amikor a főpap udvarában azzal vádolták, hogy hozzá tartozik, háromszor is letagadta.      Vagy visszagondolhatunk az egyiptomból való szabadulás idejére is. Könnyű volt hinni Istenben, és hűséget fogadni neki, amikor ott lehetett hagyni a rabszolga sort, és a nép szabadon távozhatott az ismeretlen jövőbe, ám, amikor előttük volt a vörös tenger, mögöttük az egyiptomi sereg, sokan visszasírták a fogságot.

            És eszünkbe juthat Ábrahám esete is. Könnyű lehetett szövetségre lépni Istennel, amikor sok évtizednyi várakozás után végre megszületett az első gyermek, azonban kín-keserves próba lehetett az az út, amikor a megígért és növekvő gyermeket majdnem fel kellett áldoznia a hegyen.

            Testvérek! Vajon mi szoktunk-e fogadkozni? Amikor keressük a megfelelő utat, amikor szeretnénk jó döntést hozni, vajon teszünk-e mellé, valamilyen fogadalmat? És ha igen, van-e bennünk elég kitartás ahhoz, hogy be is tartsuk, amit megfogadtunk? Isten nem azt várja, hogy fűt-fát ígérgessünk, hanem azt, hogy bízzuk rá a döntést, és kövessük őt. A felolvasott igeszakaszban sajnos ennek pont az ellenkezőjét látjuk. Mert bár a nép azt ígérte, hogy Isten szava szerint indulnak tovább, a folytatásban mégsem ez látszik.

  1.                   Amikor elérkezett a döntés pillanata, Isten két választási lehetőséget kínál fel a maradék számára. Az egyik lehetőség az, hogy bíznak Istenben, és a megpróbáló körülmények ellenére, otthon maradnak. Azt kérte az Úr, hogy maradjanak ott, ahol a város le van rombolva, ahol a fegyveres jelenlét, az ellenségek folytonos rémületet keltenek. Ott kellene maradniuk, ahol éhség van, ahol a nélkülözés mindennapi dolog.

            Ráadásul, ha maradnak, a rájuk bízott feladatok is megnehezítik életüket. Hozzá kellene látniuk a helyreállításhoz, a lelki és fizikai dolgokban való építkezéshez. Azonban a látszólag nehéz úton egy valaki biztosan velük megy, mégpedig a Mindenható Isten. Az Úr ugyanis azt ígérte, hogy ha az ő útját választják, akkor irgalmas lesz, megmenti őket, és reményteljes jövőt ad számukra.

            Ezzel szemben pedig ott a másik út, ami az ember akarata. A nép tagjainak szívében ugyanis felmerült egy másik lehetőség is, mégpedig az, hogy elhagyják otthonukat, az ígéret földjét, és Egyiptomba menekülnek. Oda, ahol jelenleg nincs háború, oda, ahol emberileg nézve jólét van, élelem, és munka. Egyiptomba, ahol bár jövevényként kell élni, mégis jobbak a kilátások. Ez a lehetőség azonban csak emberileg nézve jó. Isten egyáltalán nem támogatja. Azért nem, mert tudja, hogy az egyiptomi bálványimádó kultusz közepette biztosan el fog hajolni a nép szíve. Eddig is voltak gondok, még itt, az ígéret földjén is, hát akkor mi lesz, ha idegen földön lesznek, a sok pogány isten között. Ha tehát ezt az utat választják, veszedelem, halál, és Isten haragja vár rájuk.

            Kedves Testvérek! Ma is, szinte minden döntésünkben ez a két lehetőség van előttünk. Az egyik az, amit Isten kínál. Látszólag ez szokott a nehezebbnek tűnni. Van úgy, hogy Isten minden emberi lehetőséget lenulláz, hogy még inkább rá hagyatkozzunk. Előfordul, hogy a körülmények úgy alakulnak, hogy egy-egy helyzetben fogalmunk sincs, hogy mi lesz, ha vele indulunk el. Lehet, hogy veszély, szükség, nélkülözés van kilátásban, mégis ha Isten az ő jelenlétéről biztosít minket, érdemes ezt az utat választanunk.

            Mert bár a másik lehetőségben a mi akaratunk az első, abból jó még nem sokszor sült ki. A mi elképzeléseink mindig a könnyebb út felé visznek. Mindig arra mennénk, amerre nekünk jobb. Ahol jobbak a körülmények, ahol kevesebb a szenvedés, a nélkülözés, ahol a kezünkbe vehetjük a dolgok irányítását. Csak az a probléma, hogy az ilyen utakon Isten nélkül kell járni. Mert ahol mi irányítunk, ahol mindent kiszámolunk, és megtervezünk, ott nem kell Istenre figyelni. Ahol pedig a vele való kapcsolat meggyengül, ott jönnek a veszélyek, a bálványok, amik a vesztünkre törnek.

            Így volt ez a júdaiak esetében is. Bár jó helyen kértek tanácsot, bár mindent megfogadtak, végül rosszul döntöttek, Isten nélkül keltek útra. Ott hagyták az Isten által elrendezett földet, eldobták a reménységet, a helyreállításban rájuk bízott küldetést, és elmentek Egyiptomba. Ennek a rossz döntésüknek pedig súlyos következményei lettek, mert Isten nélkül saját vesztükbe rohantak.

            Kedves Testvérek! Lehet, hogy szoktunk Istentől tanácsot kérni, előfordulhat, hogy még fogadkozunk is, hogy így meg úgy fogunk majd az Ő útján járni, de a lényeg az, hogy a tetteink miről árulkodnak. Amikor döntenünk kell bizonyos helyzetekben, vajon azt nézzük-e, hogy a mi akaratunk mit diktál, vagy megpróbálunk arra figyelni, Isten merre szeretne vezetni bennünket?

            Hogyan döntünk, amikor új munkát keresünk? Figyelünk-e Istenre a döntésben, rá bízzuk-e magunkat, vagy csak saját érdekeinket nézzük, és emberi léptékkel gondolkodunk? Vagy hogyan döntünk, amikor egy-egy fontos családi döntést kell meghoznunk? Tanácsot kérünk, fogadkozunk, aztán meg szembemegyünk Istennel? Vagy számolunk az ő erejével, lehetőségeivel, és bízunk benne? És hogyan döntünk a párkapcsolatokban? Mire neveljük a következő generációk tagjait példánkkal? Csak a pillanatnyi örömök vezetnek minket, vagy pedig Isten előtt is tiszták és hűségesek akarunk lenni? Lehet, hogy az Úr útja nehezebb, de bizonyára egészségesebb, és több áldást ad.

            Ön dönt: iszik vagy vezet, mondja a szólás. Hát így van ez minden hétköznapi kérdésben. Ön dönt, Isten, vagy ember akaratát követi, Ön dönt, hogy az élet, vagy a kárhozat felé megy-e, Ön dönt, hogy rá bízza-e magát a Mindenhatóra, vagy saját esze szerint rohan lefelé a lejtőn.

            Jegyezzük hát meg, hogy ha a cselekedet nem helyes, akkor hiábavaló a tanácskérés és a fogadalomtétel is. Kövessük Urunkat, az Úr Jézust, aki mindvégig Mennyei Atyjára figyelt, és válasszuk a keskeny utat, amely ma is az egyedüli, amely az életre visz. Ámen.

 

vissza