Textus: Lukács 14,25-27

2018.09.02.

Tanítványság

Tiszanagyfalui Igehirdetések

 

Textus: Lukács 14,25-27

 

2018. szeptember 2.

 

 

Lukács 14,25-27

 

Kedves Testvérek. Szeptember 1-ével sokak számára hivatalosan megkezdődött a 2018-2019-es tanév. Új időszak kezdődik az óvodások, iskolások, és az oktatási intézmények munkatársai számára, hiszen vissza kell állni a már megszokott életritmusba, és a nyári szünet más jellegű időszakát követően ismét tanulni, tanítani kell. Az óvodások számára jöhet az újbóli beszokás és visszaszokatás, az iskolások ismét felelésekkel, dolgozatokkal találják magukat szemben, a pedagógusok pedig újra gyűjthetik az adminisztrációs feladatokat, hogy ne unatkozzanak. Van, aki örül az újrakezdésnek, hiszen a nyár a barátok nélkül egy idő után unalmas is tud lenni, van, aki pedig még ki se pihente a nyaralást, vagy az otthoni munkálatok, feladatok fáradalmait. Bárhogy is legyen, nincs mit tenni, elkezdődött az új tanév.

            Mai istentiszteletünket tanévkezdő istentiszteletnek neveztük el, de nemcsak azért, mert most kezdődik az új tanév, hanem azért is, mert a mai napra kijelölt újszövetségi igeszakaszban is elő kerül a tanulás, a tanítás és a tanítványi lét különleges dolga. Történetünk idején, úgy is mondhatnánk, hogy új tanév kezdődött, persze nem iskolai értelemben, hanem Jézus megjelenése kapcsán. Amikor ugyanis az Úr Jézus kb. 30 éves korában tanítani kezdte a népet, sokan csatlakoztak hozzá. Nem véletlenül kezdődik azzal a felolvasott szakasz, hogy „nagy sokaság” követte Őt. Ebben az esetben azonban szó sem volt bármiféle tankötelezettségről, az emberek önként követték Jézust. De vajon miért? Mi késztette őket arra, hogy ott legyenek a Mester közelében? Először is erről gondolkodjunk közösen.

 

            A nagy sokaság egyik része bizonyára olyan emberekből tevődött össze, akik már korábban találkoztak Jézussal, és valamilyen módon átélték szabadítását. Vagy meggyógyította betegeiket, betegségeiket, vagy pedig látták, ahogy mással csodát tett az Úr. Egy ilyen élmény meghatározhatta a Mesterrel való kapcsolatukat, hiszen a hála az sokáig elkíséri az embert. Ők azonban csak egy részét tették ki ennek a Jézust követő tömegnek.

            Mert valószínűleg olyanok is voltak ott a sokaságban, akik még nem élték át mindezt, csak vágytak a szabadulásra, gyógyulásra. Hallották, hogy Jézus tud segíteni, így útra keltek, követték őt, hátha egyszer majd a közelébe kerülhetnek, ahogyan például az a bizonyos régóta beteg asszony, és megtapasztalhatják az Ő hatalmát, erejét.

            És volt egy harmadik embercsoport is Jézus körül, akik nem maguk miatt, nem is szeretteik miatt, hanem az Úr Jézushoz való tartozás élménye miatt voltak ott. Ők tanítványok voltak, vagy azok akartak lenni, mert megérezték Jézus hatalmát, szeretetét, jól érezték magukat az Ő jelenlététben, és így különböző áldozatok árán is, de vele akartak lenni, követőivé szerettek volna válni.

 

            Kedves Testvérek. Az első dolog, amin ma el kell gondolkodnunk, az az, hogy miért vagyunk itt? Előfordulhat például, hogy mi is azért vagyunk itt, mert életünk egy korábbi szakaszában valamit tett velünk az Isten. Talán megszólított minket egy igehirdetés, egy bibliai Ige által, talán hisszük, hogy egy betegségből Ő hozott ki bennünket, vagy szeretteink életében éreztük meg az Ő jelenlétét. Lehet, hogy így, egy múltbeli Isten élmény miatt jöttünk ma ide. Megszoktuk, hogy itt vagyunk vasárnap, mert valamikor megérintett minket Isten szeretete.

            De az is előfordulhat, hogy még nem éltük át ilyen konkrétan Isten szabadítását, csak szeretnénk, ha ez hamarosan megtörténne. Lehet, hogy gyászt hordozunk, vagy félünk valamitől, előfordulhat, hogy kérdéseink vannak, vagy kilátástalan helyzetben érezzük magunkat, és azt reméljük, hogy itt, az Isten házában valamitől jobb lesz a helyzet.

            És ma is létezik a harmadik csoport, akik nem önmaguk miatt, hanem az Úr Jézus jelenléte miatt keresik a vele való közösséget. Ha ebbe a csoportba tartozunk, akkor azért vagyunk most itt, mert szeretünk itt lenni. Szeretünk Isten közelében és az Ő gyermekei közösségében lenni. Ezért pedig készek vagyunk áldozatot is hozni. Háttérbe tudjuk szorítani életünk más területeit, át tudjuk rendezni a napirendünket, hogy itt lehessünk, és mások előtt is készek vagyunk felvállalni, hogy nekünk jó itt lenni, mert itt jó irányba formálódik az életünk.

            Ha nemcsak megszokásból, nem önös érdekeink miatt, hanem a Jézussal való kapcsolat miatt vagyunk itt, akkor nézzük meg, mi kell ahhoz, hogy mi is az Ő tanítványai lehessünk, milyen feltételei vannak a tanítványi létnek? Három ilyen feltételt sorol fel Jézus mai történetünkben, ezeket vegyük most sorra.

  1.                   Először is azt mondja Jézus: „Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.” Ahelyett, hogy Jézus örülne, hogy ilyen nagy sokaság követi, és büszkén menne tovább küldetése útján, mond egy ilyen kemény mondatot, amely bizonyára megtizedelte követői létszámát. Mert valljuk be őszintén, ez egyáltalán nem esik jól nekünk.

Ugyan miért volna szükség arra, hogy meggyűlöljük azokat, akik a legközelebb állnak hozzánk? Hogy mondhat ilyet a szeretet Istene? Sokat gondolkodtam ezen, és bizonyára sokan sokféleképpen prédikálták már ezt az igeszakaszt. Megnézve a szövegkörnyezetet, én úgy érzem, hogy itt a lényeg nem a gyűlöleten van, hanem azon, hogy akarunk-e tanítványok lenni? Mert aki csak követő akar lenni, annak nem kell sok áldozatot hoznia. Az amikor ráér, megy Jézus után, amikor pedig otthon van valamilyen dolga, végzi azt. Aki csak a sokasághoz tartozik, annak lehet fontosabb a család, és elveiben, szokásaiban, döntéseiben is alkalmazkodhat azokhoz, akiket szeret. A feleségéhez, férjéhez, szüleihez, gyermekeihez, testvéréhez. Az ilyen ember inkább az Úrral való kapcsolatot, vagy az abból fakadó értékrendet gyűlöli meg a család kedvéért, mintsem fordítva.

            Aki azonban tanítvány akar lenni, az mindezt nem teheti és nem is teszi meg. Annak mindent meghatároz az életében a Krisztushoz való tartozást. Befolyásolja az időbeosztását, még vasárnap is, befolyásolja a pénzügyeit, az erkölcseit, a munkáját, de még a pihenését is. Mindenben meghatározza az, hogy Jézus tanítványa. De mielőtt azt gondolnánk, hogy ezzel Jézus szembefordít bennünket a családunkkal, vegyük észre azt az utolsó néhány szót, amikor így mondja: sőt, még a saját lelkét is. Ha valaki nem gyűlöli meg még a saját lelkét is, vagyis nem írja felül saját gondolatait, érzéseit mindazzal, amit Jézustól tanult, az nem lehet a tanítványa.

Az emberiség története során mindig ez volt a legproblémásabb. Ádám és Éva nem tudták meggyűlölni a gonosz által gerjesztett kívánságot, hanem engedtek annak. Káin nem tudta meggyűlölni magában az irigységet, és ezért megölte saját testvérét. De később is mindig az volt a baj, hogy az ember nem tudott jól élni a saját szabad akaratával. Nem tudta kordában tartani az ajtó előtt leselkedő bűnöket. És én azt hiszem, leginkább ezzel van nekünk bajunk. Nem azzal, hogy a családi kapcsolatokra rossz hatással lenne a tanítványság, hanem azzal, hogy még a saját lustaságunkat, gyarló vágyainkat, bűneinket, szeretetlenségünket is felül kell írni, át kell formálni, ha tanítványok szeretnénk lenni. Ez pedig nagyon nehéz. De ha tanítványok szeretnénk lenni, ezt kéri tőlünk Jézus. Ez tehát az első feltétel, de térjünk is át a másik kettőre.

 

  1.                   A második és a harmadik feltétel szorosan összekapcsolódik. Nem véletlenül mondja Jézus egy mondatban a kettőt: „Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom.”

            Kereszthordozás, és Jézus követése. A kettő nem működhet egymás nélkül. És mit csinálunk mi? Vagy az egyiket, vagy a másikat szeretnénk. De együtt a kettőt nem.

Sokak életében van olyan dolog, amire azt mondjuk, hogy ez a mi keresztünk. Egy betegség, egy gyász, valamilyen családi törés, vagy barátokkal, akár gyülekezeti tagokkal való nézeteltérés. Ha van ilyen, akkor ezek a dolgok minden erőnket, időnket felemésztik. Ezeken agyalunk, ezek határozzák meg a hétköznapjainkat, ezekről beszélünk másoknak, még akár álmainkba is beférkőznek. És mivel ilyen szinten megterhelik életünket, mellettük már nem jut elég erőnk a Jézus követésre. Nem tudunk utána menni, időt szánni rá, energiát áldozni a szolgálatokba, a vele való közösségbe. Annyira beleássuk magunkat a kereszthordozásba, hogy közben nem tudunk tanítványok is lenni. Nem tudjuk tanítványként hordozni a kereszteket. Nem tudunk Jézusra figyelni. Ha pedig Ő nincs a látóterünkben, akkor a kereszthordozás szomorú szenvedéssé válik, nem pedig tanítványi bizonyságtétellé.

 

  1.                   De a másik véglettől is óvva int minket Jézus. Mert sajnos az is előfordul, hogy valaki úgy akar tanítvány lenni, hogy nem kívánja hordozni a keresztjét. Olyan ez, mint amikor csak a kakaós csiga közepét akarjuk megenni, de a többi részére már nem tartunk igényt. Jó lenne Jézust követni, ott lenni a tűznél, égni a szolgálatban, de ha próba ér, ha valamilyen kereszt adódik, azt már nem kérjük. Mi csak jól akarjuk magunkat érezni a tanítványi létben, de hogy közben kereszthordozók is legyünk, hát azt már nem.

            Jézus azonban figyelmeztet, kereszthordozás, és tanítványság együtt jár. Fel kell vennünk a keresztünket, és úgy, azzal együtt követhetjük Jézust. Így léphetünk ki a nagy tömegből, a Jézust követő sokaságból, és így lehetünk kereszthordozó, hűséges tanítványok.

 

Az Úr Jézus is így végezte küldetését. Bár magára vette az emberi természetet, mégis felülírta annak vágyait, félelmeit, és mindvégig Mennyei Atyja akaratára figyelt küldetésében. Ő a világ legsúlyosabb keresztjét vállalta magára, önként, és ártatlanul, azért, hogy nekünk bűnbocsánatot, és örök életet szerezzen. Általa lehetünk mi is tanítványokká, hűséges követőivé.

            Hát az új tanévben ne csak diákok, ne csak tanárok, ne csak a nagy tömeg tagjai legyünk, hanem legyen Ő a legfontosabb számunkra, mindent Ő határozzon meg az életünkben, és a ránk mért kereszteket hordozva kövessük Őt. Ehhez adjon odaszánást, és benne való bizalmat mindnyájunknak a mi szerető Istenünk. Ámen.

 

vissza